Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Egyiptom a világ közepe

Egyiptom a világ közepe. Legalábbis a táborozóknak egy hétig biztosan az volt.


A győri Gyermekek Házában rendezték  meg a „Nílus titkai" nevű kézműves tábort. A 25 fiatal 7–12 éves korú érdeklődő örömmel utazott el a híres ókori fáraók, piramisok, hieroglifák és szkarabeuszok világába a két kézműves oktató, és a két érdeklődő segítő társaságában.

A délelőtt és a délután egy részét a gyerekek által nagyon kedvelt barkácsolás tette ki. Készítettek maguknak névtáblát, kiskönyvet, gipszképet festettek, csónakot ragasztottak, ókori harci pajzsot és lábvédőt festettek csomagolópapírból és mindezt persze egyiptomi stílusban, hieroglifákkal, ókori motívumokkal díszítve.

A nap csúcspontjai ezek után a játszótéri szabadfoglalkozások voltak, amik az Aranyparton és a közeli Bisinger játszótéren zajlottak.

Galéria! Fotók: Szük Ödön


A hét végére elkészült még egy hű, akkori korabeli társasjáték, korabeli ábrázolással, valamint egy kis színdarab előadására is sor került, gazdagítva ezzel az apróságok élményvilágát.

A tábor végére, aki nem tudott semmit Egyiptomról, egyértelműen több, akik pedig már előtudással bírtak, azok pedig még több ismerettel távoztak.

Természetesen a hét csúcspontja a pénteki nap, amikor is mindenki hazavihette az 5 nap alatt elkészített remekműveit, elbüszkélkedve az otthoniaknak az itt szerzett élményekről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fűnyírótraktort ajándékozott a GYŐR-SZOL

Fűnyírótraktort ajándékozott a GYŐR-SZOL Zrt. a győrújbaráti gyermektábornak. Somogyi Tivadar győri… Tovább olvasom