Kisalföld logö

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 21°C | 32°C Még több cikk.

Egy leszerelt hóviráglámpa története - Vissza lehet vajon még állítani?

Ma szerda van. A kandelábert ma délelőtt leszerelték. A valóság mindig másképp ér véget, mint a mese.
Volt egy kandeláber, ami a felújítást elkerülve, még mementóként hirdette a Rába partján, hogy milyen volt az a partszakasz a felújítás előtt. Sokáig egy véletlenül kinőtt hatalmas fa rejtette el, de nemrég a fát kivágták és a múltat idéző lámpaoszlop ismét előkerült.

Ennek a hóviráglámpának a képzelt történetét írta meg - remélve, hogy az a helyén maradhat -, Nádasné Váray Katalin, akinek írását változtatás nélkül közöljük.

A mesét vasárnap reggel írtam, a fénykép hétfő délután készült. Ma szerda van. A kandelábert ma délelőtt leszerelték. A valóság mindig másképp ér véget, mint a mese. A város mégsem tudott vigyázni rá... 

- írta Katalin a posztja alá. Így már nem a megmentése lett a célja, hanem a visszaállítása.

Katalin nagyon bízik benne, hogy lesz aki meghallja, és visszaállítják az elrejtőzött és kiszabadult hóviráglámpát.
 
A hóviráglámpa Fotó: Nádasné Váray Katalin
A hóviráglámpa
Fotó: Nádasné Váray Katalin

A hóvirág alakú kandeláber és a nagy fa barátsága

Senki sem emlékezett már, hogy a fa hogy került oda. Fásítás során ültették a Rába partjára, vagy egy arra repülő madár csőréből pottyant ki egy magocska, ami aztán a jó folyóparti talajon hamar csírázásnak indult? Mindenesetre Győrben a Petőfi híd lábánál, nem messze attól a területtől, ahol az öt templom magasodik, a kis fa gyökeret eresztett.

Az egyik hóvirág alakú kandeláber lehajló lámpájával esténként megvilágította, így a kis fa éjszaka sem érezte magát egyedül, a kandeláberrel életre szóló barátságot kötöttek. A lehajló hóvirágfej anyáskodó szeretettel borította fénybe a csemetét, és a hosszú éjszakákon véget nem érő meséket mesélt neki, amikért a kis fa végtelenül hálás volt.
Az évek során egyre magasabbra nőtt, egyre több új ágat hozott, és napról napra egyre jobban vágyott arra, hogy megölelhesse az óriási hóvirágot, hogy a fülébe súghassa, mennyire szereti.

Akkoriban Győrben mindenhol ilyen hóvirágszerű kandeláberek világították meg az utcákat, sárgás fényükkel éjjel is hirdették a város szépségét. Telt-múlt az idő, a fa egyre erősebb, egyre sűrűbb lombozatú lett, és ágai lassan-lassan elérték a kandeláber lehajló lámpáit. Lombja a szélben szeretettel simogatta a lámpa búráit minden egyes nap, és mivel idővel annyira körülölelte, hogy azok szinte már ki se látszottak a levelek közül, a karbantartók nem vették észre, hogy a kandeláber égői egyik napról a másikra kiégtek.
Már nem világította be éjszakánként a fa koronáját, de a fa ezt cseppet sem bánta. Most már ő mesélt a kandelábernek. Lágy, levélremegtető szellők idején tündérekről, Hany Istókról, három királyfiakról, ágtördelő, lombkorona-tépázó orkánok alkalmával lúdvircről, gonosz manókról, lápi boszorkányokról.

Egyre valószínűbb volt, hogy a magocskát, amiből a fa kikelt, nem emberek ültették, hanem valóban egy madár ejthette el, vagy a Hanság mocsara felől fújó szél szárnyán érkezett. Hiszen hogyan másképp ismerte volna ezeket a meséket?

Egy nap aztán szörnyű dolog történt.
Az a döntés született, hogy a hóvirágoknak pusztulniuk kell. Nem elég korszerűek, sok áramot fogyasztanak, és mivel kedves arcukkal túl közel hajolnak az emberekhez, könnyű őket kővel összezúzni, ha valaki erre vetemedik. A hóvirágfejek tejszerű üvegbúráinak cseréje pedig sokba kerül.

Nagy gépóriásokban ülő emberek érkeztek, akik felsőbb utasításra nekiveselkedtek, hogy gyökerestül kitépjék a város szép kis hóvirágait. A helyükre pedig modern, hosszú betonoszlopok tetejére biggyesztett, kisméretű, szögletes búrájú lámpák kerültek. A hóvirágokat mindenütt egylábú, egyszemű, hórihorgas küklopszokra cserélték ki a városban. 

Egyetlen hóvirág élte túl a pusztítást. Ezt azonban senki sem tudta, nem is sejtette.
Ez a hóvirág a Rába partján állt, nem messze attól a helytől, ahol az öt templom magasodik.

Egy nagy fa körbefonta, sűrű ágaival olyan erősen ölelte, hogy télen, amikor minden levél lehull, és a fák megkopaszodnak, még akkor sem vette észre senki a kiégett lámpájú hóvirágot. Hosszú évtizedeket töltöttek el így, egymást ölelve, a fa mesélt a hóvirágnak, melynek szelíden csüngő virágbúrái szeretettel hajoltak a fa robosztus vállaira. Ezalatt csecsemőkből felnőttek, belőlük anyák és apák lettek, akik mit sem sejtve tologatták kisbabáikat az őket felnőni látó hóvirág-lámpa alatt.

A fa lassan megöregedett. Egy nap a városi kertészek ítéletet hoztak: a fát ki kell vágni!

Senki sem tudta, hogy azon a napon, melyen a fa ölelő ágai elengedik azt az oszlopot, melynek tövében gyökeret eresztett, a város előtt feltárul a titok, mely annyi évtizeden át rejtve maradt. A híd tövében, az új körforgalomban kanyarodó autók előtt felbukkan a múlt tanúja, a szelíden hajló szárú hóvirág, akit egy fa annyira szeretett, hogy a saját testével óvta a gépóriások pusztítása ellen.

Kedves Város! Kérünk, most már te vigyázz a hóviráglámpára, mely a Rába partján virágzik, nem messze attól a helytől, ahol az öt templom magasodik!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lecsúszott egy kamion rakománya - Megszűnt a torlódás a Szent István úton Győrben - fotó

Lecsúszott egy kamion rakománya - Megszűnt a torlódás a Szent István úton Győrben - fotó
Egy teherautó rakománya elakadt egy út menti, nagyméretű fa ágaiban. Tovább olvasom