Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Egy héten kétszer özönvíz

Ismét elúszott a győri Gyepszél utca és környéke, különösen a Tél és Nyár utca közti rész sínylette meg a vasárnapi felhőszakadást, akárcsak három nappal korábban.
A lakók dühösek. A vízmű átfogó vizsgálatot tart, mert nem tudja, mi lehet a baj oka.

Délután hat órakor leszakadt az ég, ezt a kedves olvasó is tapasztalhatta, majd láthatta azt is, hogy imitt-amott nem akar eltűnni a járdáról a több méter széles tócsa. Igen ám, csakhogy addigra már rég elvonult az utolsó csepp is mindenhonnan, amikor a Gyepszél utcában és környékén még mindig fél méter mély volt a szennyel keveredett esővíz szintje. A lakók ismét arra mentek haza, hogy megközelíthetetlen az otthonuk, gumicsizmát szereztek, hogy legalább felmérhessék a kárukat.

 A Gyepszél utcaiakat ugyanaz a látvány  fogadta csütörtökön is, vasárnap is. Most már a  szakemberek sem értik a helyzetet.
A Gyepszél utcaiakat ugyanaz a látvány fogadta csütörtökön is, vasárnap is. Most már a szakemberek sem értik a helyzetet.


Emlékezetes – nehéz is lenne három nap alatt elfelejteni –, hogy csütörtökön ugyanígy álltak az utcán, messziről nézve, ahogy udvarukban, pincéjükben nem csökken a vízszint.

– A Balatonon voltunk, elugrottunk a fiamért, ott szólt a telefon, hívtak az utcából, hogy megint úszik a ház – meséli az egyik tulajdonos, Kormos Lászlóné. – Megint? Egyszerűen nem hittem el, azt hittem, viccelnek, mert a Balatonon ragyogott a nap. Aztán a testvéremet kérdeztem meg, utána az az út hazafelé maga volt az agyrém – meséli nem sokkal érkezése után, már gumicsizmában az asszony.

Prinkler Ferenc és felesége is a Gyepszél utcában laknak: arra mentek

Prinkler Ferenc és felesége is a Gyepszél utcában laknak: arra mentek haza, hogy szinte megközelíthetetlen az otthonuk.



Az utcabeliek közül van, aki szerint minden nagyobb eső így végződik, egy idősebb úr, Machó József viszont azt állítja, ez soha nem történt meg vele, a csütörtököt nem számítva. A férfi ráadásul nem is Gyepszél utcai, kiderült, hogy az elázott házakból kiömlő eső a hátsó udvarokat is meglepi, így került víz alá Machóék paprikája és paradicsomja a Liget utcában.

„Nézzék, itt állunk, és még semmit nem csökkent a víz" – kiabálja az egyik férfi, aki szerint hetvenkét élve nem fordult elő ilyesmi.

„Mutassák meg azokat a rongyokat, amik eltömítették a csatornát. A tervezőket kellene iderángatni, akik ilyen utcát csináltak" – dühöng az idős lakó, utalva a Pannon-Víz zrt. csütörtöki nyilatkozatára, amely szerint a szabálytalan csatornahasználat okozta a bajt. A lakók egyébként ahányan vannak, annyiféleképpen látják a helyzetet, van, aki szerint valóban a pelenkák, rongyok a bűnösök, más azt állítja, hogy a csövek túl vékonyak az utóbb ráépült társasházakhoz viszonyítva. De abban mindenki egyetért, hogy ez nem állapot, hiszen nagy esők ezután is lesznek és elég csak belegondolni, hogy a szennyvíz az esővel keveredve milyen anyaggal lepi meg a kerteket.

Győrött az Árkád felé vezető aluljárót is elárasztotta a víz, le is kellett
Győrött az Árkád felé vezető aluljárót is elárasztotta a víz, le is kellett zárni. Fotók: Krizsán


Abban is mindenki egyetértett tegnap a Gyepszél és Kazamata utca vonalán, hogy ők nem ezért fizetik a díjakat, s hiába várják a segítséget, pedig amíg az utcában nem csökken a szint, addig a pincékből, udvarokból sem tudják hova kiszivattyúzni.

Márpedig a szivattyúk működtek, mondta este kilenc után a Pannon-Víz zrt. szóvivője. Tóth László szerint ezért nem láthattak darus kocsit a felháborodott lakók, „az átemelő szivattyúk teljes kapacitással üzemeltek".

A Gyepszél és a Nyár utca találkozásánál összegyűlt lakók a kiala
A Gyepszél és a Nyár utca találkozásánál összegyűlt lakók a kialakult helyzetről beszéltek. Abban mindenki egyetért, hogy ez nem ál lapot, tenni kell valami, hiszen nagy esők a jövőben is lesznek.


Annyit mindenképpen leszögezett a szóvivő, hogy a csütörtöki eset után kiszedett rongyok – amelyeket a szivattyú betekert – megtekinthetők a vízmű weblapján. Az eset után egyébként csatornarácsot szereltek fel az Áchim utcában és most látni, hogy feltehetően itt dobták be a rongyokat.
Ám azt is elismerte a szóvivő, hogy nem tudják még megmondani a tegnapi özönvíz pontos okát. Először úgy gondolta, annak semmi más kiváltója nincs, mint a hatalmas, óránkénti 50 milliméteres intenzitású eső. Azonban kiderült, hogy a vízszint jóval lassabban csökken, amint azt jósolni lehetett, és a városban már mindenütt lecsorgott az eső a csatornákba, amikor itt még mindig nem javult a helyzet. Tóth László elmondta: a következő napokban emiatt átfogó csatornavizsgálatot végeznek, mert valószínű sajnos, hogy valamilyen, eddig ismeretlen problémára derül fény. Ugyanakkor továbbra is azt javasolta, hogy akinek a vizesblokkja, kádja, mosdója az utcaszint alatt van, az szereltessen be – nem nagy költséggel – visszacsapó szelepet a feltörő szennyvíz ellen.

Ázott minden, a pince, az árok. A megyében összesen mintegy hatvan helyszínre kellett kivonulniuk a katasztrófavédelmi munkatársaknak a felhőszakadás után, az esetek kisebb részét a fakidőlések, nagyobb hányadát a vízszivattyúzások tették ki. Bogdány Balázs tűzoltó főhadnagy, megyei ügyeletes elmondta: a legnagyobb problémák a nagyobb városokban jelentkeztek: Győrben, Sopronban, Mosonmagyaróváron, Csornán és Kapuváron – csak az utóbbi helyen több mint tíz utcaszint alatti helyiség ázott. Győrben még lapzártánkkor is vonultak a tűzoltók, összesen mintegy 35 helyre – jellemzően társasházak pincéiből, tárolóiból és megtelt vízelvezetőből kellett kiszivattyúzni a vizet. A munkát a kunszigeti, börcsi és győrszemerei önkéntes tűzoltók is segítették. A kár felmérése folyamatban van.







Olvasóink írták

  • 2. peet2 2011. augusztus 09. 20:21
    „Sajnos az állandóság itt nem erény..”
  • 1. zakarias3 2011. augusztus 08. 19:00
    „Én ebben az utcában nőttem fel.Visszaemlékezve,kb 50 éve ugyan ez a helyzet uralkodott!Kisgyerekek voltunk,és este 10 után vártuk a Gardéniából hazajövő munkásokat,és gyerek ésszel jókat nevettünk, ahogy egymás hátán vitték egymást a hazatérő munkások!Ide fejlődtünk,még most is ugyan az a helyzet,mint akkor volt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Princess újrahangolva – Show nélkül csak hamupipőkék lennének a Hercegnők?

Tagcsere és babadömping után ismét aktívak a zenei életben a hegedű hercegnői, akik augusztusban Győrben is fellépnek. Tovább olvasom