Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Egy bontás, egy építés, azaz (át)alakulás a Fehárvári úton

Győr - Villámtempóban bontják a Graboplast egykori épületeit a Fehérvári úton: a tervek szerint nyár végére itt már körforgalom fogadja majd az autósokat. A törmelékek szomszédságában látszik Győr újabb, X.-ik bevásárlóközpontja is. Videóval.

A szóban forgó körforgalom körülbelül 90 millió forintba kerül.

Sokakban felvetődhet, hogy miért nem jelzőlámpák telepítésével oldják meg a jelentős keresztező forgalmat a Fehérvári út (81-es főút) és a Mészáros Lőrinc utca találkozásánál?


Körforgalom- és bevásárlóközpont-építés a Fehérvári úton. Videó: Cseh Róbert.


Nos, a szakemberek szerint egy körforgalom sokkal csendesebben oldja meg az áthaladó forgalmat, s a helyi lakók kívánsága is ez volt.

Az említett szakaszon forgalomkorlátozásokra lehet majd számítani az elkövetkező hónapkban, azonban olyan mértékű lezárásokra és elterelésekre, mint amilyenek a Fehérvári út átépítésekor voltak, előreláthatóan nem kerül sor.

Információnk szerint a körforgalom építésének befejezése szeptember elejére várható.


Önöknek épül ez is! Örülnek, ugye? Fotó: Cseh Róbert.
Önöknek épül ez is! Örülnek, ugye? Fotó: Cseh Róbert.


Valami új is kezd formát nyerni

Miközben ütemesen bontják a Graboplast egykori épületeit, a területen valami új is kezd formát nyerni. Egész konkrétan egy új bevásárlóközpont - minderről korábban a Kisalföld is beszámolt. A tervek szerint itt kap majd helyet a Möbelix (bútor) és az Aldi győri áruháza. A beruházás jelenlegi állapotát keressék videónkban!  





Olvasóink írták

  • 4. farkasbalintm 2009. április 01. 21:39
    „hány bevásárlóközpont lesz még? lassan már több az ilyen jellegű épület, mint az ember.
    az egyik központ szabadnapos dolgozói fogják látogatni a többit, vagy hogy lesz?
    vááááááááááááááááááááááááá
    bár abból a szempontból, hogy munkahelyeket termetenek, dícséretes. csak fizessék ki őket rendesen...
    d[oO]b”
  • 3. PaPa 2009. április 01. 14:42
    „Azért az vicc, hogy csak akkor adják át a csomopontott amire elkészül a bevárlóközpont addig meg kerüljük a hulyeséget meg a munkásokat.”
  • 2. colomano 2009. április 01. 09:07
    „Aldi és Möbelix”
  • 1. nikolka1984 2009. április 01. 08:18
    „Tudja valaki milyen bevásárlóközpont épül itt?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A széf keddi nyertesei: egy jó döntés 11,7 milliót ért!

Győr–Budapest - A győri Tkálecz Csaba és Tkálecz Anita vitte el kedden este A széf című… Tovább olvasom