Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Egészségügyi fejlesztések Sokorópátkán, Tápszentmiklóson, Csapodon és Röjtökmuzsajban

Fejlesztik az egészségügyi alapellátást uniós támogatással négy Győr-Moson-Sopron megyei községben: Tápszentmiklós, Sokorópátka, Csapod és Röjtökmuzsaj több mint 81 millió forint támogatást nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán.

Az 1000 lakosú Tápszentmiklóson egészségcentrumot létesítenek mintegy 40 millió forintos költségből, az összeg 90 százalékát fedezi a támogatás - mondta Kovács József polgármester kedden az MTI-nek.

A kihasználatlan faluházban alakítják ki a háziorvosi rendelőt, továbbá a védőnői és a családsegítő szolgálatot. A centrumban úgynevezett kézi gyógyszertárat is nyitnak, amelynek külön személyzete nem lesz, a legfontosabb gyógyszerekhez a betegek az egészségügyi szakemberek közreműködésével juthatnak majd hozzá - mondta a polgármester, hozzátéve: a centrumot a tervek szerint az év végén átadják, az önkormányzati tulajdonban lévő korszerűtlen orvosi rendelőben pedig bérlakásokat alakítanak ki fiatalok számára.

Sokorópátkán a közel húsz éve épült orvosi rendelőt korszerűsítik. Az átalakítás során megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a beteg négy szem között is találkozhasson az orvossal - közölte Mecséri Lajos polgármester. Ezen túl a mai követelményeknek megfelelően akadálymentesítik, hőszigetelik az épületet és a föld hőjének felhasználásával alternatív energiaellátást alkalmaznak a létesítményben. A munkálatokhoz a költségek 90 százalékát, közel 13,5 millió forintot nyertek, a fennmaradó 10 százalék az önrész.

Röjtökmuzsaj és Csapod közösen pályázott és nyert 36,3 millió forintot - közölte Kiss József , a 450 lakosú Röjtökmuzsaj polgármestere. Csapod felújítást, Röjtömuzsaj új egészségház építését tervezi. Könnyűszerkezetes, akadálymentes épületet szándékoznak tető alá hozni, abban kap majd helyet egyebek között az orvosi rendelő, a védőnői szolgálat és a fiók gyógyszertár. A kivitelezést ősszel szeretnék megkezdeni. A beruházásra azért van szükség, mert az alapellátásnak helyet adó épület nem felel meg a hatályos jogszabályi feltételeknek, márpedig felújítása gazdaságtalan. Elkészülte után a jelenlegi egészségházat közösségi térré alakítják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött az óvodatető bontása Abdán

Bölcsődét alakítanak ki az óvodaépületben és már el is kezdték a tető bontását, amit hamarosan más… Tovább olvasom