Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Egészségi érettségi a tiniknek

Magyarország - Alapos egészségügyi vizsgálat alá vetnének jövő évtől minden 16 évest. A szűrések szerint a magyar tinik fele gondozásra szorul, beteg vagy az lesz. Az elhízás, az anorexia, a mozgásszervi gondok és a szenvedélybetegségek mellett egyre gyakoriak a pszichés problémák.
A kormány a jövő évtől teljes fizikális és a belső szervekre is kiterjedő vizsgálatot tenne kötelezővé a 16 évesek számára. Az egészségi érettséginek nevezett program magába foglalná a magasság-, testsúly-, vérnyomás- és vércukorszintmérést, vizsgálják majd a látást, a hallást, a lábak és a gerinc állapotát, illetve a nemi fejlettséget. Mindezt a most is működő iskola-egészségügyi rendszer végezné.

Józsa Erika ifjúsági védőnő és egészségtantanár, húsz éve védőnőként dolgozik, jelenleg a győri Krúdy-középiskolában őrködik majd másfél ezer fiatal egészsége felett. A Kisalföld kérdésére megnyugtatja a kamaszok szüleit: szűrővizsgálat hosszú évek óta van a középiskolákban orvosi és védőnői szinten is. A 9. és 11. osztályban jelentési kötelezettséggel, ahol pedig szakmát tanulnak a gyerekek, még gyakrabban. Az egészségi érettségiben felsorolt, tervezett szűréseken – kivéve a vércukorszintet – évek óta átesik minden tinédzser. Dokumentálják a kórházi zárójelentéseket, minden gondozást, az állandó gyógyszereket. Ha kiszűrnek valamit, háziorvoshoz, illetve szakorvoshoz küldik a diákot. A tinik persze nemigen szeretnek rendelőkbe járni, ám ha el is hallgatják otthon a beutalót, a védőnők, miután nem érkezik visszajelzés a javasolt vizsgálatról, egyenesen a szülőkkel veszik fel a kapcsolatot.

Szűcs Éva tizenharmadikos a Krúdyban, hallását műszeres vizsgálattal méri Józsa Erika védőnő. Fotó: H. Baranyai Edina
Szűcs Éva tizenharmadikos a Krúdyban, hallását műszeres vizsgálattal méri Józsa Erika védőnő. Fotó: H. Baranyai Edina

Az iskolai szűréseken leg- gyakrabban mozgásszervi megbetegedésekre, gerincferdülésre, lúdtalpra derül fény.

Nagyon sok az elhízott és újabban az anorexiás. A felsorolt tünetek néhány év vagy évtized elteltével magas vérnyomáshoz, anyagcsere-problémákhoz, reumatológiás panaszokhoz vezethetnek, s ha mindehhez hozzáadjuk a szenvedélybetegeket, s azokat, akiknek – egyre többen! – labilis a mentális egészsége, azt mondhatjuk, hogy minden második tini veszélyeztetett: vagy beteg, vagy az lesz.

Az egészségi érettségi adatait, kibővítve a tulajdonosán születésétől fogva elvégzett vizsgálatok eredményeivel, elektronikusan is rögzítenék, s ez összekapcsolódna a bevezetni tervezett elektronikus tajkártyával. Jelenleg papíron vezetnek minden szűrési adatot, a védőnőktől idén először kérték számítógépen a jelentést. Ezekben a hetekben készülnek el a tavalyi adatok feldolgozásával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rába-újdonságok Moszkvában

Moszkva–Győr - Tizenkettedik alkalommal vett részt a győri Rába Oroszország és a FÁK-régió… Tovább olvasom