Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Egészségházat avattak 60 millióból

Bakonyszentlászló - Hatvanmillió forintból épült modern egészségház Bakonyszentlászlón. Az épületet csütörtökön avatták és szentelték fel.
A Magyar Közút Kht. által európai uniós és állami támogatásból felújított, Romándig vezető közút augusztus végére készült el 186 millió forintból, most pedig felavatták a község új egészségházát. Ennek révén az eddig szétszórtan működő háziorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálat, valamint a fizikoterápia végre egy helyre költözhetett.

A beruházás részeként a házat folyosóval kötötték össze a szomszédos idősek gondozási központjával, s az utóbbi ingatlan tetőszerkezetét is kicserélték.

A munkálatok 60 millió forintba kerültek. Az összeg felét a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács biztosította, a másik felét a helyi önkormányzat tette hozzá a bányatelepi garzonszállóban meglévő tulajdonrésze értékesítéséből befolyt 14 milliós bevételből, valamint hitelből.

A pénteki ünnepségen Sebestyén Vince polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a beruházás megvalósulásához. Az elöljáró azt kívánta a falunak, hogy az intézménynek elsősorban a megelőzést kelljen szolgálnia. Hozzátette azt is: az avatás csupán kis pihenőt jelent az újabb feladatok előtt. Példaként az idősek otthona szükséges bővítését említette.

Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke elismerően szólt a helyiek áldozatvállalásáról, és úgy fogalmazott: az épület úgy készült el, hogy takarékosan lehessen üzemeltetni. A politikus beszédében megköszönte Molnár Csabának, a regionális fejlesztési tanács jelenlegi és Szakács Imrének, a testület korábbi elnökének segítségét, valamint a regionális fejlesztési ügynökség munkatársainak munkáját is.

Ezt követően a bakonyszentlászlói fejlesztésekben játszott szerepéért megyei emlékérmet nyújtott át Frankó Ferencnek, a község volt polgármesterének, Sebestyén Vincének, valamint dr. Kancsal Károly körjegyzőnek.

Az épületet Horváth István kanonok és Ördög Endre plébános szentelte fel.

A munkálatok 60 millió forintba kerültek. Az összeg felét a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács biztosította, a másik felét a helyi önkormányzat tette hozzá a bányatelepi garzonszállóban meglévő tulajdonrésze értékesítéséből befolyt 14 milliós bevételből, valamint hitelből.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A határőrség hatvankét éve

Győr-Moson-Sopron - A második világháború után a szovjet vezetés indítványára alakult meg a határőrség, s az Európai Unióba lépés eredményeként szűnik meg. Tovább olvasom