Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Egész nap fogadják a reumatológiai kezelésre váró betegeket

Győr - Mostantól délelőtt is, napi hét órában várja a mozgásszervi panaszokkal küszködő betegeket a Rába Quelle gyógyfürdő gyógyászati részlege. A másfél éve 140 millió forintért felújított, európai színvonalú gyógyászat naponta 700 kezelésre kínál lehetőséget a gyógyulni vágyóknak.
A balneoterápiás részleg eddigi teljes kihasználtságának egyik gátja volt, hogy csak délutánonként volt orvosi rendelés az intézményben. Szeptember második hetétől dr. Nemes Tibor András reumatológia- és fizioterápiás szakorvos reggel 9-től 16 óráig fogadja a betegeket a Fürdő tér 1. szám alatti gyógyászati részleg földszintjén, a telefonos ügyfélszolgálat továbbra is naponta nyolctól fél ötig működik. A főorvos elmondta: a rendelésre beutaló nem szükséges, csak a 300 forintos vizitdíjat, a 85 százalékban támogatott kezelések esetében 15 százalékos önrészt kell megfizetni a betegeknek. Dr. Nemes Tibor hangsúlyozta: a másutt megszokott harmincnapos várakozási idő itt ismeretlen, a főorvosi rendelést egy-két napon belül igénybe lehet venni.

– Olyan betegekre számítunk, akik mozgásszervi, ortopédiai, baleseti műtétek utáni, balneotárápiás kezelésre szorulnak. Ők zárójelentésükkel kereshetik fel a rendelést, egy telefonos időpont-egyeztetés után. Ugyancsak ide várjuk a már ismert mozgásszervi betegséggel élőket. Fontos, hogy olyan betegekről van szó, akik már jártak korábban reumatológusnál, s akiknél már diagnosztizálták a mozgásszervi betegség típusát. Arra kérjük az ilyen pácienseket, hogy leleteikkel keressenek fel bennünket, ugyancsak egy telefonos időpont-egyeztetés után – kéri a főorvos.

Dr. Nemes Tibor elmondta azt is: a Rába Quelle gyógyászati részlegén naponta 20–25 beteg orvosi vizsgálata válik lehetővé. Egy-egy kúra 30–40 különböző kezelésből áll, s a társadalombiztosítás évente két kúrát támogat. Így tehát azoknak, akik ennél is több kezelést kívánnának igénybe venni, az egészségügyi szolgáltatás teljes díját kell megfizetniük.
Egy-egy kúra 30–40 különböző kezelésből áll, s a társadalombiztosítás évente két kúrát támogat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Prostisor az iskolánál

Győr - Megdöbbentő, hogy a városházától a Révai-gimi parkjáig esténként újra megjelentek az… Tovább olvasom