Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Edina, a győri nyuszilány

Pantinchin Edina a mai napig egyedüli megyeiként nyerte meg a playmate választást 2003-ban. Ráadásul a győri szépség volt az a magyar Playboy-nyuszi, aki meghívást kapott Hugh Hefner magazinjának ötvenéves születésnapi partijára Los Angelesbe. Most a Vasárnapinak a modellszakmáról, a szingliségről és a jövőjéről mesélt.
„Azt, hogy fotómodell lettem, kicsit sorsszerűnek érzem. Emlékszem, kislánykoromban otthon többször a kezembe került olyan kártyanaptár, melyen meztelen szőke nők pózoltak. A kártyák ugyan erősen szocialistaerotikát tükröztek, mégis szépnek tűntek a lányok. Ennek megfelelően nagyon tetszettek, s azt kívántam, bárcsak engem is sokat fotóznának egyszer" – kezdte a Vasárnapinak Edina.

„Persze, amikor öt éve jelentkeztem a playmate választásra, s nyertem, cseppet sem ment könnyen a vetkőzés. Gátak voltak bennem – ezekben biztosan szerepet játszott, hogy egyházi általános iskolába jártam –, át kellett lépnem az árnyékomat. Szerencsére mindig úgy voltam vele, hogy a legnagyobb kihívást saját magunk legyőzése jelenti, valamint az, hogy meddig vagyunk képesek tágítani a határainkat" – folytatta az egykori nyuszilány.

Pantinchin Edina
Pantinchin Edina


„Ameddig élvezem"

Bár Edina elmondása szerint anno három Jägerre volt szüksége, hogy ne izguljon a playmate választás győztesének járó fotózáson, azóta minden megy mint a karikacsapás munka közben. „Nem tudom, meddig maradhatok a csúcson. A jelenlegi világtrendek szerint a harmincas éveik közepén járó modellek – Heidi Klum vagy Kate Moss – reneszánszukat élik, igaz, ezek az idők könnyen változhatnak. Én most huszonnyolc vagyok, pár remek esztendőm még biztos van, de legalábbis addig mindenképp szeretném folytatni a modellkedést, ameddig minden pillanatát élvezem" – mondta Edina.

Arra a kérdésünkre, miszerint mit hozhat számára a távoli jövő úgy felelt: „remélem olyan munkát, melyet szívből szeretek, s elsősorban nem a pénzért kell majd csinálnom. A lakberendezés nagyon érdekel, míg főiskolai végzettségem szerint PR-menedzser vagyok. Tekintettel, hogy ezen a területen emberekkel kell foglalkozni, el tudom képzelni magam ebben a szakmában, ráadásul a médiával remek kapcsolatokat építettem ki az utóbbi időben".



Az igazira várva

„Jelenleg szingli vagyok, s bevallom, egyelőre nem is nagyon hiányzik egy tartós kapcsolat" – adott a férfiaknak derűre és borúra egyaránt okot Edina. „A mondás úgy tartja, hogy aki nagyon keresi az igazit, soha nem találja meg élete szerelmét" – tette hozzá sejtelmesen a győri szépség.
„Ugyan hét éve nem élek Győrben – előbb Székesfehérvárra költöztem a fősuli miatt, majd a fővárosba –, de kisalföldinek vallom magam. Ráadásul a család, a barátaim a mai napig vissza-visszahúznak a városba. Ki tudja, tán az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer az igazi miatt költözöm vissza Győrbe" – búcsúzott megyénk tán legismertebb modellje.


Playmate választás napjainkban és egykoron
Arra a felvetésünkre, hogy milyennek találja nyuszis utódjait és egyáltalán napjaink playmate választásait, Pantinchin Edina tömören úgy válaszolt: „ezek a versenyek már mások, s azt hiszem, másról is szólnak. Például 2003-ban csak az első három helyezett mutatta meg bájait az újságban, most pedig több mint húsz lányt vetkőzetnek le. Nincs ezzel semmi baj, csak valahol ezzel elveszik a nyuszis cím nívója. Ha pedig két playmate választáson indult lány fellép Győrben egy leszbikus produkcióval, majd fülembe jut, hogy hozzájuk hasonlítottak, kifejezetten sértőnek érzem a párhuzamot".




Olvasóink írták

  • 10. MIN JOE 2008. június 23. 20:14
    „Most jut az eszembe,hogy nehasznald azt az angol szot,hogy PUSZI mert az itt vadnyugaton PUNCI-t jelent.”
  • 9. MIN JOE 2008. június 14. 18:32
    „Csak meg annyit kedves Edina,hogy ne hasznald az otthon tanult angol tudasod itt vadnyugaton.Pl.Halo-val bucsuztok ezert Puskas Tivadar megfordul a sirjaban.Itt Heloval u:dvozlik 1 mast az emberek.Sziju pedig I see you-t[majd la´tlak]-ot jelent.A Kisalfold-i ujsagban panaszkodott "valaki",hogy mit mondjak a telefonba HALO helyett.Ez a szo elfogadott az egesz vilagon amire bu:szkek lehetunk mivel a magyar HALLOM szobol ered.Mar emlitettem Puskas Tivadar nevet,akinek koszonhetjuk ezt a szot.Kellemes repulest Edina.Agusztusban en es a felesegem haza repulunk.Kulonben foldiek vagyunk,mivel en N.V.-ban szulettem ott ahol ma a O.T.P. all.Udvozlettel 1 idegenbe szorult hazank fia.”
  • 8. adams 2008. június 10. 07:43
    „A szingliség olyan jelenség, ahol a nő nem tudja elfogadni, ha nemet mondanak neki, illetve, ha a férfit, aki vele van nem tudja az orránál fogva vezetni.
    Ebben van valami.
    magyarok nyilai ! Te sem jársz messze az igazságtól.
    amúgy meg tök mű a nő. nem tudom hogy nyerhetett akármin is...
    semmi szépség. csak kicsináltság.”
  • 7. Accentos 2008. június 09. 11:31
    „1;egyes hozzászólásokat miért nem lehet kimoderálni??? normálisan is lehetne...
    2;az ő élete,ő tudja,mit csinál...”
  • 6. Avatar 2008. június 09. 06:35
    „A szingliség olyan jelenség, ahol a nő nem tudja elfogadni, ha nemet mondanak neki, illetve, ha a férfit, aki vele van nem tudja az orránál fogva vezetni.”
  • 5. MIN JOE 2008. június 08. 23:13
    „Edina kedves.Nyugodj meg Hugh Hefner-nel nem lessz drog,mert azelcsufitja a lanyok arca´t.Es ki akar olyan zullott kepet kesziteni es utanna venni a nyuszi magazinba?Hefner mar a 81-ik evet tapossa mert tiszta eletet elt.Ha drogon lett volna mar alulrol szagolna az Ibolyat.”
  • 4. magyarok nyilai 2008. június 08. 22:48
    „Ujabb magyar lany adta oda a lelket az ordognek a penzert.Ezeknek mind vetkozni,drogos-kiehezett-venembereknek eleget tenni.Addig fogjak tartani ami ra nem unnak!!!!!!! Raadasul majd raszoktatjak adrogokra,a csoport szexre,az alkoholra,mindenki uszik a mamaorban.Ez az USA!!!!!!!!!!!! Lezulott,gusztustalan emberekkel!!!! Tele fegyverrel (koztudott,hogy a drogos-gazdag-szegeny partykon) valaki bekatanik es lovoldoznek !!!!!!!!!!!!! Ez kell neked!!!??????? Edina jol gondold meg mit cselekszel.A hirnev .a penz,ilyen aron nem kene!!!!!!!!!!! Ugy latom nem sok erkolcsi tartasa van ennek a gusztustalan nonek!!!!! SZEGYELNI VALO KURVA LESZ BELOLE !!!!!!!!!! SZEGYEN A HAZANKRA !!!!!!!!!!!! ELTUDOM KEPZELNI MILYEN NEVELTETEST KAPOTT!!!!!!!!!!!!?????????????????????????? ANNA NICOLE SMITH LESZ BELOLE !!!!!!!!!!!????? EGY DROGOS ,AGYON BASZOTT,KIELT NO,AKI NEM TUDOTT MIT KEZDENI MAGAVAL 37 EVES KORARA.ESZED NEM SOK EDINA!!!!!!!!!!!!”
  • 3. MIN JOE 2008. június 08. 22:31
    „Edina.Los Angelesben nem szingli hanem "szingol"leszel.A masik meg az a sikerert,hogy mindig mosolyogni kell,es nem szabad durcasnak lenni,vagy haragudni.Karomkoni lehet vicc keppen. Fuck You vagy go fuck your self.Ez itt vadnyugaton sokszor megy.”
  • 2. palika 2008. június 08. 19:03
    „.........ék rendesen!”
  • 1. Tabornok 2008. június 08. 15:54
    „Szép vagy Edina! Élj a lehetőséggel amíg lehet, de kalkuláld be azt is, hogy ennek a sikersorozatnak is vége lesz egyszer! Ha okosan tervezel és tartalékolsz, boldog ember lehetsz.
    Sok sikert!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rúzsa Magdi mezítláb szereti

„Nagyon tetszik Győr, a hidak pedig különösen szépek. A révfalui híd, a Rába-part egyszerűen… Tovább olvasom