Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Eddig a pénz szökött a kútból

Győr - Június 10-én kezdik felújítani Győr emblematikus létesítményét, a megyeháza melletti szökőkutat. Mint azt már korábban Borkai Zsolt polgármester is bejelentette: XXI. századi technológiával és látványelemekkel készül el az új szökőkút, úgy tudjuk: július végére.

A ponyvák miatt egy ideig úgy tűnhetett: a szökőkutat elfelejtették nyáriasítani, majd nemrég kihelyezett a városi üzemeltető egy táblát, amely a felújítást beharangozta. A lakosság azonban minderről vajmi keveset tudhat, jóllehet, egy átfogó program részéről van szó. Ebben a körben helyezik ki ugyanis az adyvárosi víztározó szökőkútját és a remények szerint a közeljövőben tölti fel vízzel a város a Bisinger sétányon álló „Faunok és nimfák" szoborcsoport medencéjét is.

Nemcsak látványelemekkel gazdagodik a kissé ˝szocreál˝ arcú létesítmény, de gépészeti felújítása sem várhat tovább.  Fotó: Bertleff András
Nemcsak látványelemekkel gazdagodik a kissé ˝szocreál˝ arcú létesítmény, de gépészeti felújítása sem várhat tovább. Fotó: Bertleff András


A folyók városához illően több figyelmet kapnak a szökőkutak. A megyeháza előttit például teljesen megújítják, már a XXI. század technológiájával – ígérte szeptemberben Borkai Zsolt polgármester. Most viszont már konkrétumokról is szólhatunk: néhány nap múlva, június 10-én elkezdik a felújítását a korszerűtlen szökőkútnak.

Németh Zoltán alpolgármester szerint nemcsak látványelemekkel gazdagodik a kissé „szocreál" arcú létesítmény, de gépészeti felújítása sem várhat tovább. A kilencvenes években átalakított objektum szigetelése rossz, szabályosan eszi – helyesebben „issza" – a pénzt. Ez nem csak a megyeháza melletti kútra igaz: ezért nem töltötték fel például már több mint egy évtizede a Bisinger sétányon álló „Faunok és nimfák" szoborcsoport szökőkútját sem, hiszen hiába is működik megfelelően egy vízforgató akkor, ha a víz elfolyik és – főként a 30–40 fokos melegben – azt folyamatosan pótolni kell. Hasonló a probléma a Radón álló hősi emlékművel is – mondta Németh Zoltán. Ki kell tehát mondani: a folyók városának szökőkútjai mind elöregedtek, évtizedekig nem volt pénz a korszerűsítésükre, most pedig – ha ez nem változna – már többe kerülne a leves, mint a hús.

Szerencsére változik. Az első nagy „durranás" természetesen a jól beharangozott, Széchenyi téri szökőkút átadása lesz és valószínűleg ezt követi a megyeháza melletti, amely július közepére vagy végére – a tábla szerint július 10-re – készül el 12 millió forintból. Emlékezhetünk: voltak tervek arra nézve is, hogy a két folyó találkozásához álmodott, úszó szökőkutat visszahelyezzék, erre azonban nem kerül sor. Németh Zoltán elmondta: a 30–40 méter magas vízsugarat lövellő szökőkút gazdaságtalan volt, nem is a víz-, hanem az áramfogyasztás miatt. Előfordult, hogy havonta 1 millió forintba került a működtetése, ennyit biztosan nem ér a látvány – tette hozzá. Viszont a városi „vízi program" külön érdekessége, hogy ugyanezt az úszókutat helyezik – átalakítva – az adyvárosi 1-es tóba, még az idén. A víztározóban kettős funkciója lesz: látványt nyújt és felfrissíti az oxigénben elszegényedett kis tavat. (Természetesen kisebb teljesítménnyel fog működni, mint korábban a Rába befolyásánál.) Szintén a közeljövő zenéje a Bisinger sétányon álló szökőkút beüzemelése, de hogy idén sor kerülhet-e rá, még nem tudhatjuk biztosan. Ez a kút is „örökölni" fog, a megyeház téri objektum „levetett" gépészeti elemeiből – tudatta az alpolgármester.

Megújul: A megyeháza előtti korszerűtlen szökőkút felújítása június 10-én kezdődik. Fotó: Kisalföld-archív
Megújul: A megyeháza előtti korszerűtlen szökőkút felújítása június 10-én kezdődik. Fotó: Kisalföld-archív

Olvasóink írták

  • 1. morcona 2009. június 05. 18:15
    „Remélem a színe is más lesz meg a formája is!:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP-szórólap miatt tiltakozik a Fidesz

Győr - A Fidesz tiltakozik a Magyar Szocialista Párt győri szórólapjai miatt, mert állítása szerint… Tovább olvasom