Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Écsi tragédia: betörtek az üresen maradt házba

A hétvégén betörtek abba az écsi családi házba, ahol csütörtökön délután szóváltást követően az apa vadászpuskával lelőtte feleségét, majd önmagával is végzett – értesült a Kisalföld. Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kérdésünkre megerősítette információnkat.

Hozzátette, hogy a nyomozást a pannonhalmi rendőrőrs folytatja, egyebet azonban nem kívánt közölni az esetről.

Lapunk felkereste a helyszínt, az écsi Deák utcát, ahol az egyik szomszéd arról számolt be: szombaton délután a pannonhalmi rendőrőrs munkatársai kérdéseket tettek fel neki a betöréssel kapcsolatban. Érdemi információval nem tudott szolgálni.

Úgy tudjuk, a tettes vagy tettesek a hátsó ajtón tört(ek) be a házba. Az udvaron ugyan volt egy kutya, de megkötve, így nem jelentett akadályt. A kétszintes épületből több érték tűnt el, közte a házaspár tizenhét éves fiának laptopja. A fiú egyébként már egy rokonánál lakik, miután kiengedték a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházból, ahová csütörtökön sokkos állapotban szállították be.


A tragédia helyszíne.
A tragédia helyszíne.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az állatkert kulisszái mögött - természetvédelmi mentőközpont Győrben - fotók

Nem csak kiállítóhely, hanem a megyei természetvédelem jelentős helyszíne is a győri Xantus János Állatkert. Riport sok fotóval. Tovább olvasom