Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Duplán büntethet az ellenőr a buszokon

˝Győri buszbérletet vettem és másnap ellenőrzéskor derült ki, hogy elfelejtettem ráírni az igazolványszámot, de az igazolványtokban benne volt. Hatezer forintra büntettek. Elvették az új bérletemet is˝ - panaszolta olvasónk.


Olvasói kérdés

Győri buszbérletet vettem és másnap ellenőrzéskor derült ki, hogy elfelejtettem ráírni az igazolványszámot, de az igazolványtokban benne volt. Hatezer forintra büntettek. Elvették az új bérletemet is. Ez így dupla büntetés! Milyen jogon? Egy kis humánum elég lett volna az ügy rendezéséhez, nyilván a helyszínen is rögtön ráírtam volna az igazolványszámot. Elismervényt sem adtak róla. Bementem a Volánhoz, azt mondták, később visszaadják. Akkor miért vették el? Ők is elvárják, hogy méltányosak legyünk, ha késik a busz.
A Kisalföld Volán Zrt. tájékoztatása szerint a győri önkormányzat rendelete alapján érvénytelen a bérletjegy, ha hiányzik róla az igazolvány száma és ˝a szolgáltató az elveszett vagy az érvénytelensége miatt bevont bérletjegyet nem pótolja˝. Aki érvénytelen bérlettel utazik, hatezer forint pótdíjat köteles fizetni. Mindezt a díjszabási tájékoztató járművekben kihelyezett kivonata is tartalmazza, a bérletek hátoldalán is fel van tüntetve, valamint a társaság lapunkban is tájékoztatta az utazókat, hogy májustól szigorítja ellenőrzéseit, mert a leggyakoribb hiányosság az igazolványszám feltüntetésének elmulasztása. Ilyenkor az ellenőr nem mérlegelhet, kötelező kiszabnia a pótdíjat.

˝Mindezek alapján ellenőrünk jogszerűen járt el, munkáját a rendeletek betartása mellett végezte. A bevont bérletjegyet ügyintézés után társaságunk visszaszolgáltatja, a pótdíj megfizetésétől viszont eltekinteni nem tudunk˝ – áll a zrt. közleményében. Horváth László, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei egyesületének elnöke is úgy véli, nem vitatható a pénzbüntetés, hiszen a bérletszelvény csak úgy érvényes, ha igazolványszám szerepel rajta. Abban viszont a civil fogyasztóvédő olvasónkkal ért egyet, hogy a bérlet bevonása már kettős büntetést jelent és szerinte helytelen ez a gyakorlat.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. buggyant 2010. július 09. 08:16
    „Freehill, ha olvasod, lécci felelj nekem, mert szerintem te tudója vagy ennek. A gyerekem Pesten tanul. Mivel vidéken lakunk, a lakhelyről először Győrbe kell menni ahhoz, hogy vonatra szállva feljusson. Szabad választás, a vonat kényelmesebb. Nyilván, ha lenne nálunk vasútállomás, a Győrbe való közlekedés is ezzel lenne megoldva. Nos. A viszonylatigazolást úgy adták meg, hogy lakhely-Győr-Budapest Népliget. Viszont! A hölgy felhívta a figyelmet, hogy csak akkor elfogadható az igazolás a győri bérlethez, ha Budapestre is bérletet váltunk. Hoppá. A Volán kötelezheti az utast hogy az ő szolgáltatását vegye igénybe olyan vonalon is ahol van más alternativa? Nagyon igazságtalannak érzem ezt a dolgot, és jogilag is sántikál a szememben. Ha a kedvezmény a lakóhely és az oktatási intézmény vonalára vonatkozik, akkor szerintem vonatkoznia kellene annak szakaszára is, egyéb lehetőség hiányában. Ha egyszer valaki diák, akkor jár neki a kedvezmény, nem? Hisz nem összevissza utazgatásra váltja a bérletet piripócs és mucsajröcsöge irányában, hanem azon a szakaszon, amely az intézménybe jutást biztosítja. Hogy van ez??????”
  • 42. kuugar 2010. július 01. 13:29
    „De jo hogy itt Kanadaban nem kell rairni a szamot es fenykepem sincsen. Barki barkinek odaadhatna de megsem teszik. Feri megmondta EL LEHET MENNI. Mire vartok?!?!”
  • 41. Freehill 2010. június 29. 15:18
    „Tmoha, ezek a bérletek személyre szólnak. Lehet kapni olyan, úgynevezett "felmutatóra szóló" bérletet is, amelyet bárki használhat, pl. egy cég odaadhatja annak a dolgozójának, akinek éppen dolga van, de ez - éppen azért, mert több lehetőséget biztosít - jóval drágább. A sima bérlet viszont jelentős kedvezményt jelent a vonaljegyekhez képest, ezért van (nem csak nálunk, máshol is) személyre korlátozva.”
  • 40. Tmoha 2010. június 29. 11:01
    „Nem értem az egészet! Ha a cél az, hogy ne utazzon senki jegy nélkül, akkor nem mindegy, hogy ki utazik a bérlettel, vagy jeggyel? Elég lenne a jogosultságot ellenőrizni, hogy diákjeggyel ne nyugdíjas utazzon! Egy bérlettel csak egy személy utazhat! Egy példa: ha a párom otthon marad, én miért ne mehetnék az ő bérletével azon az útvonalon, ahova érvényes! Ez nem logikai bukfenc vagy csak én vagyok földhöz ragad?”
  • 39. Csetneky 2010. június 25. 18:37
    „36. kurbli

    Értem én, hogy szíve joga visszatartani, csak az lenne a kérdésem, hogyan kivitelezi? Ugyanis ha megáll a busz, a többi leszálló miatt nyilván ki kell nyitni az ajtókat. Erre mondjuk fogom magam és én is leszállok. Mit tesz a jóember? Elkezdi rángatni a ruhámat? Abban a pillanatban ő követett el törvényszegést, amiért tutira felejelenthetem és ki is rúgják érte, ahogy kell. Szóval erről ennyit.
    Egyébként ez úgyis csak elméleti vita, nekem bérletem nincsen és nem is lesz, ha pedig évente 3-szor buszra szállok, mindig veszek jegyet.”
  • 38. o72 2010. június 25. 16:52
    „Kedves Elekta. Nem helyszíni 6000, hanem csekk. És nincs hova beballagni. Hacsak nem az elvett bérletért. de a 6000 marad akkor is. Az én gyerekemnek én szoktam ráírni, és ELFELEJTETTEM egyszer. Megbüntette. Nem kérte, hogy mutassa be. Havi 18 ezer bírságot szabnak ki. Számolj.”
  • 37. polgar79 2010. június 25. 10:32
    „Nekem 25km-es bérletet kell vennem igaz csak 17,7 km re lakok Győrtől. 3 vonalszámú busz jár és így tudok mindegyikkel utazni, igaz egyik sem tesz meg 25 kilométert.Megbüntettek már többször is emiatt .Ja és kérdezném hogyan lettek hosszabbak avagy rövidebbek ugyanazok az útvonalak.Ha rövidebb lett és vagy 20 éve ugyanarra jár nem járna vissza pénz a bérletárakból? 20 év alatt pár forint plusz összejött nem?”
  • 36. kurbli 2010. június 24. 18:52
    „24. hozzászólás Csetneky!
    Az a helyzet, hogy igaz hogy nem hatóság, nem vagy köteles odaadni a bérletet, vagy az igazolványt!
    DE!!!!
    Amint a buszra felszálltál, máris nem közterületen vagy, és szíve joga visszatartani addig, amíg a rendőr nem ér oda! A boltban, amikor valaki el lop valamit, azt is visszatartják!

    27!
    ha nincs jegy, nem dolgozhat, de ha a pénzt ennek ellenére elveszi, jobb ha tudod, azonnal kirúgják!!!

    és még egy!
    a pontos menetrend, és a bérlet ára nincs összefüggésben.
    azért vesz mindenki bérletet, hogy ne akkor kelljen fizetni amikor utazik, hanem egy hónapra korlátlan utazást fizet ki, ami persze lényegesen olcsóbb, mintha naponta jeggyel menne.”
  • 35. ...:) 2010. június 24. 18:30
    „mivaaan?? :S amiért nem tudta meg a rendőr h kit akar igazoltatni, azért kiszabott neki 20.000.-ftos büntetést??? mert mire fel?? ez hülyeség.. ennyieről énis odamegyek egyszer egy rendőrhöz azt elkérem személyijét meg azt a papirját amire rávan irva h ő valóba rendőr e. ENNYII!!!”
  • 34. kataszive 2010. június 24. 18:26
    „"Kiemelném mégegyszer az ellenőrők elsődleges dolga az ellenőrzés és nem a büntetés. A céljuk, hogy minél kevesebb jegy vagy bérlet nélkül utazó ember használja a járatokat." Kedves tber! Mondjuk nincs bérleted, jegyed, jön az ellenőr azt mondja neked, hogy ejnye-bejnye, vegyél. Ne meséld be nekem, hogy rohansz és veszel bérletet, jegyet! Valami visszatartó erő a - blicceléstől - kell. Panaszkodni meg lehet az Önkormányzatnál. Az ellenőrök azt teszik amit nekik mondanak. Mutassatok olyan embert, aki nem azt csinálja amit a főnökei mondanak neki. 2 percről folyik itt hatalmas vita. Gratulálok nektek!”
  • 33. janika 2010. június 24. 17:31
    „"háté" a gépkocsi vezetőjét büntették meg, mert az utasánál nem voltak okmányok? Egyébként ezért én kirúgnám, azt a rendőrt, ha az eset igaz! Ugyan is ez nem más mint egy közönséges útonállási kifosztás!”
  • 32. háté 2010. június 24. 16:34
    „Ismerőseim kocsival jöttek be Vámosszabadiból, rendőrök igazoltatták egyiküknél nem volt személyigazolvány/semmilyen igazoló papír/.
    Felírták --20.000Ft, azaz húszezer forintra büntették.
    Ma fizette be az önkormányzatnál, mert ajánlott levélben felszólították!

    20.000Ft--valami elvetemült hülye parancsot teljesített!”
  • 31. janika 2010. június 24. 15:57
    „Tehát a "jegyző" a "BUSZON-ÁLLÓK"´ főnöke? No és ki tiltja meg a jegyzőnek, hogy, azt rendelje el, hogy a bérlet árusító írja rá az igazolvány számát a bérletre mielőtt, azt kiadja?”
  • 30. tber 2010. június 24. 15:53
    „Kedves "Volánosok" egyébként azért is kellene ekkora hévvel kikelni hogy milyen a buszok állapota, tisztasága, menetrendek, menetidők, netalán a kedves soförök etikája morálja esetleg IQ-ja. Mert úgye amiért fizetünk azért el is várhatunk valamit. Kiemelném mégegyszer az ellenőrők elsődleges dolga az ellenőrzés és nem a büntetés. A céljuk, hogy minél kevesebb jegy vagy bérlet nélkül utazó ember használja a járatokat. Egyébként mikor számlázzák a kilómétereket akkor ellenőrök ellenőrzik a volán elszámolásait?”
  • 29. ila 2010. június 24. 15:34
    „Ez oda vissza dolog.Ha megveszem a bérletet,ami elég drága szeretnék normális körülmények között utazni.Ki bünteti meg a Volánt,ha késik,vagy kimarad egy járat?Én is sokszor voltam úgy,hogy megvettem a bérletet betettem az igazolvány mellé és kész.Volt rá példa,hogy szólt az ellenőr,le is pecsételte,mondta ez az első figyelmeztetés,a következő ellenőrzéskor látja a kollega,hogy már figyelmeztetett.De volt olyan is,hogy adott tollat és megírtam.Ez lenne a legegyszerüb.De akkor elmaradna a sok büntetés,ami később nekik egy kis premcsi.Pedig a buszokra kellene költeni,mert elég szarok.Én is buszos családba élek tudok mindent.”
  • 28. Fly 2010. június 24. 14:58
    „Elárulom hogy ez az 1000 Ft-os bemutatásos dolog csak a vidéki bérletnél műkődik. Tudom tapasztaltam bementem mondták hogy nem ki kell fizetnem.”
  • 27. ördike 2010. június 24. 14:16
    „És akkor mi van ha kérek jegyet a soförtől,kifizetem a 305ft-ot,és nem ad jegyet mert elfogyott.erre volt már rá példa,jó lenne ha őket is ellenöriznék,és a menetrendet meg betartanák.”
  • 26. Elektra 2010. június 24. 14:12
    „"Bementem a Volánhoz, azt mondták, később visszaadják" Itt meg valószínűleg kimaradt, hogy és nem fizettem ki a büntetést...”
  • 25. Elektra 2010. június 24. 14:02
    „Eléggé valószínű, hogy azért veszi el a bérletet, mert ha bemutatod az érvényes bérletet 6.000,- Ft helyett csak 1.000,- Ft-ot kéne fizetni... (Gondolom sok "becsületes" elfelejtettemráírni emberke utólag ráírná, és bemutatná...) Egyébként meg beballagsz kiscsillag, befizeted a büntetést, és már vissza is kapod... Nem írta a kedves reklamáló, hogy kifizette a bírságot, hanem hogy 6 ezer forintra büntették... Valószínűleg nem fizette ki a helyszínen, ezért vették el a bérletet. Mert különben trükközött volna, és később ráírja az igazolványszámot, majd beballag vele, hogy nem is úgy volt...(de csak mert talpig becsületes) Szerintem aki bérlettel jár az mind tudja, hogy rá kell írni a számot... 1 hónapig elfelejtette, ja persze...
    Nem az az undorító, hogy jogosan megbüntetnek valakit, hanem, hogy engedik neki, hogy még az újságban reklamáljon... Nem kéne trükközni, ennyi...”
  • 24. Csetneky 2010. június 24. 12:28
    „Nagyon ritkán utazom busszal és akkor mindig van jegyem. Ettől függetlenül ezt az eljárást undorítónak tartom. Meg jogszerűtlen is, mert egy cselekményért nem járhat két büntetés. Egyébként pedig miért lenne közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, ha nem adom oda a saját bérletemet? Ha pofánvágom az ellenőrt, hogy összecsinálja magát, akkor az erőszak. Ha viszont csak egy lendületes mozdulattal zsebrevágom a saját bérletem, az mitől lenne az? Utána meg közlöm vele, hogy Ló Béla vagyok a Fő utca 1-ből, oda lehet küldeni a csekket. Mármint a büntetésről. Ugyanis ő nem hatóság, hogy elvegye az irataimat. Visszatart, amíg jön a sün? Hogyan? Erőszakkal? Azt neki sem szabad.
    Persze, mindezektől függetlenül a legegyszerűbb ráírni azt a számot a bérletre, és máris nincsen gond. Csak a késések. Meg az előtt indulások.”
43 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BMW kötött ki az árokban a 85-ös főúton

A 85-ös főút ikrényi leágazójának közelében egy BMW-t kell kimenteni az árokból. Tovább olvasom