Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta -2°C | 6°C Még több cikk.

Duplán baráti társaság

Győrújbarát az ország legkisebb olyan települése, ahol Rotary Club működik. 2003 novemberében alakult meg és azóta többféle módon támogatta a rászorulókat.
Győrújbarát az ország legkisebb olyan települése, ahol Rotary Club működik. 2003 novemberében alakult meg és azóta többféle módon támogatta a rászorulókat. Erről beszélt a klub elnöke, Mógor Csaba.

– Az előzmények három évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor a klub néhány meghatározó személyisége megalakított egy baráti szerveződést: a Rotary-asztalt. Azóta már huszonhétre duzzadt a tagság, számos projektet, rendezvényt támogattunk Győrújbaráton és a környéken. Talán az egyik legnagyobb megmozdulás a tavaly novemberben Győrött megtartott színházi est volt. A jótékony rendezvény révén átadhattunk a megyei kórház gyermekaneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának két olyan matracot, ami az ágyhoz kötött kis betegek felfekvéseit előzi meg – nyilatkozta lapunknak Mógor Csaba, a Rotary Club Győrújbarát soros elnöke.

A környék nagycsaládjaiban élő gyermekeket is segítették a rotarysok és az idei locsolóbál bevételét a Csobolyó néptáncegyüttesnek ajánlották fel. A klub kiveszi részét a falutakarításból, a fásításból, a helyi ötleteket igyekszik támogatni. Más civil szervezetekkel közösen szüreti mulatságot rendez november 5-én este héttől a nemrég átadott művelődési központban. Annak bevételéből a védőnői szoba berendezésének megvásárlásához szeretne hozzájárulni.

A rotarys cserediákprogram részeként egy brazil fiatal vendégeskedik Győrújbaráton. Emellett a nemzetek közti barátság keretében a napokban finn rotarysok érkeztek húszan Hollolából a faluba.
– A Rotary világszervezet, amely éppen idén százéves. Célja a nemzetek közötti megértés, jóakarat és béke elősegítése olyan, az üzleti életben és hivatásukban aktív emberek világközössége által, akik magas etikai elveket vallanak. A mi klubunk baráti társaság, úgy is mondhatnánk, hogy „győrújbarátiak a győrújbarátiakért" – szögezte le az elnök és hozzátette: a tagok hétfőnként találkoznak az Aranypatkó fogadóban. Aki a klub iránt érdeklődik, javaslata van vagy csatlakozni szeretne, a 96/543-730-as és a 20/9211-458-as telefonszámon érdeklődhet és az info@aranypatkofogado.hu e-mail címre küldhet levelet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsan romlanak a hidak

A győri hidak az országos helyzethez képest viszonylag jó állapotban vannak, kvázi nem akar leszakadni egyik se. Győrben a nyilvántartás szerint 25 műtárgy (22 önálló építmény, híd, aluljáró) van a város kezelésében. Összes felületük több mint 20 ezer négyzetméter. Ebből 16 ezer négyzetméter közúti, 1500 négyzetméter gyalogoshíd és 3800 négyzetméter aluljáró. Tovább olvasom