Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Dunaszeg öt év alatt átalakult

Dunaszeg a régió egyik legdinamikusabban fejlődő települése, az elmúlt, öt évben a falu teljesen átalakult.
Ha azt mondjuk, hogy Dunaszeg a régió egyik legdinamikusabban fejlődő települése, nem sérthetünk meg senkit. Az elmúlt, kevesebb mint öt évben a falu képe szinte teljesen átalakult, őszig megszépül a központ a jól ismert ligettel, a közeljövőben terveztetik meg a modern egészségházat, parkolókat, zöldövezeteket, díszburkolatos tereket alakítanak ki.

Az a hatvanöt gyerek, aki a két éve átadott, európai színvonalú óvodába jár, már egy egészen új Dunaszegre fog később visszaemlékezni, mint akár a mai ifjúság. A szigetközi község vonzerejéről – amit földrajzi helyzetének is köszönhet – elég annyi, hogy az óvodások fele újonnan betelepült szülők gyermeke, Vonyarcvashegytől Nagykanizsáig, a Dunántúl számos pontjáról érkeztek új lakók az elmúlt években.

Látványtó is lesz a Ligetben

Ha Győr felől érkezünk Dunaszegre, a falu belsejében tőlünk jobbra helyezkedik el a héthektáros Liget, amelynek a nagy része tisztán zöldterület. Itt alakították ki 2000-ben a millenniumi parkot díszkivilágítással, kecses padokkal és murvás ösvénnyel, ami a tervek szerint még idén díszburkolatot kap. Emellett egy jóval nagyobb területen helyezkedik el maga a „liget", amiről az ovális teret körülvevő utca is kapta a nevét. A termetes fákkal benőtt, kaszával karbantartott zöld hektárokon fahánccsal borítják be hamarosan a kitaposott utakat. A főúthoz közel eső árok nem valami szívderítő látvány – s így festett korábban a millenniumi park is –, de a tervek szerint itt egy tavat alakítanak ki hamarosan.

A ligetet körülvevő utcákban a vízelvezető csatornát a föld alá helyezik, s a mostani árkok helyére egyes szakaszokon zöldsávot, máshol járdát, megint máshol parkolóhelyeket létesítenek. Túl szép, hogy igaz legyen, gondolhatja a dunaszegi ember, de minderre már odaítélték az uniós AVOP-pályázaton nyert 43 millió forintot, ami fölött a 14 millió forintos önrész hatvan százalékát a Belügyminisztérium állja. Nemsokára elkezdődnek a munkálatok és a teljes beruházás körülbelül októberre készül el, mivel a támogatással november 30-ig kell elszámolnia az önkormányzatnak.

Rendelő a raktár helyén

A regionális területfejlesztési tanács áprilisban dönt a parkhoz kapcsolódó utak aszfaltozásának pályázatáról és ami még a jövő zenéje: a modern egészségház. Babos Attila, Dunaszeg polgármestere elmondta: most készülnek a tervek, s remélhetőleg sikerrel pályázik az önkormányzat a nemzeti fejlesztési terv keretében a beruházásra. Jelenleg egy kis raktárépület áll ott, ahol talán hamarosan egy korszerű épületben fogorvosi, felnőtt és gyermekorvosi rendelő, védőnői szolgálat és gyógyszertár működik. A jelenlegi gyógyszertár épületét értékesítenék – tudatta a polgármester. Az építkezéssel jár, hogy a rendelő melletti, körülbelül háromszáz négyzetméteres területen díszburkolatot és parkolókat alakítanak ki, amire már régóta vár a község, mivel a mostani patika mellett nem lehet megállni. A kocsik ezért a frissen kialakított díszburkolatú járdán parkolnak, vagy elállják a szomszédos élelmiszerbolt külső bejáratát.

A régi óvodát ki kellett üríteni

A jövőről a jelenbe visszatérve: nem messze a Ligettől kegyeleti parkot hoztak létre a régi temető helyén, ahol két éve még lejárt és elhanyagolt sírok között járt az ember. A római katolikus templom külső felújítása után most az épület belsején dolgoznak, s hamarosan megkezdik a freskók restaurálását. A templom melletti terület díszburkolatot és modern kivilágítást kapott, az utóbbit egy villamostechnikai társaság bocsátotta ingyen a község rendelkezésére.

Mindezek miatt kezdtük azzal, hogy a hatvanöt óvodás már egy másik Dunaszegre fog visszaemlékezni gyermekkorából, mint a többi mintegy 1800 helyi lakos. Az óvoda épületével szemben valóban nem túlzás, hogy

európai színvonalú: bizony nagyon sok nagyvárosi gyermekotthon irigyelhetné meg a száztízmillió forintból – megyei pénzből, saját erőből, felajánlásokból és sok helyen társadalmi munkában – elkészült objektumot. A korábbi százesztendős épületet ki kellett üríteni, mert életveszélyessé koptatta az idő. Előfordult például, hogy egy öreg fa rádőlt a tetőre és lesodorta a cserepeket. A régi ház most is ott áll a templommal átellenben, de már nem használja az önkormányzat, s tervei szerint hamarosan le is fogja bontani. Az új épület egyben az iskolai étkezőnek is otthont ad, amelyet egy ajtóval el tudnak különíteni az óvodai ebédlőtől.

Egy kisgyerek meséjéből készültek a fajátékok

A tágas helyiségekből és az öltözőkből kilépve a kicsik azonnal az udvaron teremnek, anélkül tehát, hogy meg kellene kerülniük az objektumot. Kint minden ajtó előtt kis teraszra érnek, így rossz időben is tiszta cipőben térhetnek vissza az öltözőbe. Szabó Vilmosné, az óvoda vezetője elmesélte: nemrég egy jótékonysági estet szervezett a község az intézmény javára, ahol a híres Rezeda Citera Zenekar és számos egyesület mellett a legnagyobb sikere mégiscsak egy helyi óvodásnak volt, aki mesét mondott a vendégeknek. Hétszázezer forint gyűlt össze, s kissé képletes megállapítás, de igaz, hogy a kisgyerek meséjéből készültek el az udvari fajátékok. Szabó Vilmosné fontosnak tartja még, hogy a játszótéren nádtetős beálló épüljön, mert egyelőre nyáron nincsen, ami árnyékot adjon. S ahogy ő fogalmaz, a másik álma egy saját alapítvány, amelyet még anyagi okokból nem sikerült létrehozni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres téli államvizsgák

A Széchenyi István Egyetem téli államvizsga-időszakában 20 szakon 368 hallgató diplomázott le. Tovább olvasom