Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Dunakapu tér: földdel támasztják a várfalakat

A dunai árvíz a Dunakapu téri ásatást biztosan hátráltatja, de elképzelhető, hogy a felújítási és a mélygarázs-építési munkálatokra is hatással lesz.
Csatárláncban vizet merő embereket láthattak a Dunakapu téri ásatáson az arra járók hétfőn. Ez még az elmúlt napok esőzésének a következménye és nem annak a jele, hogy óráról órára magasabb a víz a Mosoni-Dunában, amely közvetlenül a tér mellett folyik és a rakparti utat már elöntötte. Fűke Péter, a győri polgármesteri hivatal településfejlesztési főosztályvezetője ugyanakkor lapunknak elmondta: arra számít, hogy az árhullám miatt megemelkedik a talajvíz és hátráltatni fogja az ásatási munkákat.

A szakember arról is tájékoztatott, hogy az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság előírásának megfelelően – miután elsőrendű árvízvédelmi védműről van szó – tíz méter szélességben földdel töltik fel a tér északi részét, azt, ahol a régészek tavaly az egykori Duna-bástya várfalmaradványait feltárták. Ha nem tennék, nőne annak a kockázata, hogy a víz betör a térre. A munkával legkésőbb szerda délig végeznek, azaz még épp időben a folyó péntekre várt tetőzése előtt.

A Dunakapu téri ásatáson még az összegyűlt esővízzel küzdenek, de hamarosan jöhet a talajvíz is. Fotó: Bertleff
A Dunakapu téri ásatáson még az összegyűlt esővízzel küzdenek, de hamarosan jöhet a talajvíz is. Fotó: Bertleff

Fűke Pétertől megkérdeztük, hogy az árhullám befolyásolhatja-e a Dunakapu téri beruházás megkezdését (ami egyébként – mint megírtuk – amiatt is bizonytalan, mert a Reflex Környezetvédő Egyesület megfellebbezte az építési engedélyt). A főosztályvezető hangsúlyozta: ez nem zárható ki, de biztosat nem lehet állítani, hiszen még nem tudni, hogy pontosan mikor, milyen magasan tetőzik a vízszint és mennyire húzódik el az árvíz.

A régészek azért vannak a téren, hogy a leendő háromszintes mélygarázs területét feltárják. Deák Andrea ásatásvezető elmondta, hogy az árvíztől függetlenül is nehézséget okozna a talajvíz, amelynek szintje mintegy négy és fél méteres mélységben van, magasabban, mint ameddig az ásatást el kell végezni.

Holttest szövetmaradványokkal. A régészek a leendő mélygarázs területén több érdekességre is bukkantak az elmúlt hetekben. Előkerültek középkori téglakemencék, több fából készült épület maradványai és három sír. Deák Andrea ásatásvezető elmondta: olyan holttestet is találtak, amelynek csontjain szövetmaradványok voltak láthatók, megmaradt a koponyában az agy, a fejen pedig a haj egy része. „Külön vizsgálattal próbáljuk kideríteni, hogy a Dunakapu téri föld miért őrzi meg ilyen jól a szerves anyagokat" – tette hozzá Deák Andrea.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. DON 2013. június 06. 21:07
    „43. Hedon 2013.06.06. 17:56
    Faék-szerű egyszerűséged határtalan.
    Örökségvédelem nincs, ami maradt belőle, azt a <moderálva> felügyeli. Nem lesz itt már mindenféle nyikhaj, aki akadályozhatja a beruházásokat holmi régészeti lelőhelyre vagy egyébre hivatkozva, de ezt neked kellene tudnod a legjobban!”
  • 43. Hedon 2013. június 06. 17:56
    „Másfél hónappal, ezelőtt amikor az értékmegőrző visszatöltés megkezdődött
    voltak néhányan, akik kifogásolták, hogy az optimális tömörítéshez vizet használnak
    a kivitelezők.

    Most már jó pár napja áznak a külső várfalak és még ez így lesz jó néhány napig.
    Vajon az ökörségvédők most kit fognak bírságolni? Vízügyeseket, katasztrófa védelmet?
    Merthogy szerintük valakit ezért is büntetni kell az nyilvánvaló.”
  • 42. oPTiKa 2013. június 06. 14:52
    „Ugy néz ki, ha sikerül kihúzni a jövö évig, akkor ugrik a mélygarázs...”
  • 41. Gróf-Úr 2013. június 05. 22:55
    „Kérem szépen vannak olyan háztartásbéli bajok, amelyek minden technikai fejlődés ellenére a mai világ-ban éppúgy megvannak, mint száz éve. Hitvesem, Wilhelmina von Knoblauch most egy ilyen bajt szen-vedett el, de ahogy ő mondja, jól jöttünk ki belőle, mert az egész Dunakapus kálváriát sikerült végleg lelepleznünk s a jövőt is meg tudjuk mondani a győrieknek anélkül, hogy Etus előkeresné a padlás vala-melyik régi ládájából Wilhelmina dédöreganyja varázsgömbjét. Azt történt, hogy megszökött Etus. Igaz csak három napra, de megszökött! - Hálátlanság, impertinencia! - sivította a feleségem és a katasztrófa-védelmet terhelte, amikor Etus azonnali előkerítésére kiadta a parancsot. Persze az ár miatt nemigen akar-tak foglalkozni velünk, végül aztán mégis kiadták a körözést s Iván javallatára a Bakony rengetegében keresték a szökött cselédet, hisz odavaló, valami fatalepen gyermekeskedett. Meg is találták a leányt, aki előkerülése óta új seprűként viselkedik s kifogástalanul seper. - Most megint olyan, mint amikor ideke-rült, tudja hol a helye. - pihegi elégedetten Wilhelmina, aki megint jól tud aludni ebéd után. Mára egész jól visszatért a leány a régi kerékvágásba, így alkalmassá vált a kihallgatásra, amelyre ma reggel kerítet-tünk sort. A hosszú ebédlőasztal végén Wilhelmina foglalt helyet, magam inkább a kályha melletti kar-székben ültem, ahová Iván már a konyakot is bekészítette. Tanúnak beeresztettük Guminár bácsit, a ház-mestert és Hivatalnét, a bejárónőt. Ezek után léphetett a szalonba Etus a Wilhelmina megkövetelte régi szokás szerint mezítláb, ami a behódolást és a föltétlen engedelmességet fejezi ki. Lesütött szemmel állott Wilhelmina mértéktelen szigora előtt, minden ízében remegett s nekem nem volt szabad vígasztalnom. - Hol járt fiam? - kérdezte vékony és ráspolyos hangon hitvesem. A leány bevallotta, hogy elment Pénzesgyőrbe, mert azt hitte, ott több a pénz, mint a sima Győrben s arra gondolt az oktalan, hogyha ott helyezkedik el házvezetőnőként, több fizetést kap. - Ó te ostoba pára! - sziszegte Wilhelmina- hát ki fizetett volna neked többet abban a szegény kis bakonyi faluban? Hát él ott grófnő? Etus félve kérdezte, hogy válaszolhat-e. - Csak rajta fiam, rajta, indokold csak meg ezt a szégyenletes szökést! Jesszusom, mit fognak mondani rólunk, ha megtudják ezt a Katolikus Nőegyletben! S ha kitudódik, majd erről beszél mindenki a parasztpiacon is! Ekkora blamázst, Émil! - kiabálta Wilhelmina, még a könnyei is kijöttek. És kérem ekkor bevallotta Etus, hogy egy nagyvállalkozó bakonyi birtokára szegődött, amit az a feleségének vett amolyan hobbitanyának. A vállalkozónak valami fura neve van s úgy néz ki, mint a hangyászó sün. - Valamilyen fricska vagy micska a neve, nem Émil? Iván igazította ki hitvesemet, hogy Simicska. - Az, az, olyan sokat beszélnek róla a tévében is! A parasztpiac helyére épülő föld alatti kocsiszínt is az építi. - lelkesedett Wilhelmina, mert megsejtette, hogy megtud valamit, majd azt kérdezte, honnan van azoknak annyi pénzük, hogy Etust meg tudták volna fizetni? A kihallgatás sokáig tartott, pár perce lett csak vége, de most már minden világos nekünk. Etus alighogy odakerült, kifogott egy nagy vendégséget, csakhogy ők nem tudták, hogy Etus imád hallgatózni, s ez lett a mi nagy szerencsénk. Kérem ott azt beszélték min-denféle pesti politikusok meg ez a vállalkozó, hogy most, amikor Magyarország (Istenem, miért is nem mentem haza Bajorországba ötven évvel ezelőtt? - sóhajtotta közbe Wilhelmina) kikerül a túlzott deficit eljárásból, feltételeket kell teljesítenie. Kérem Etus hallomása szerint a hazai luxusberuházások háromne-gyedét le kell állítania a kormánynak. Etus szerint a Bába bácsi és a nagy Bolha is ott volt a birtokon, erősen vitatkoztak a vállalkozóval, kihallatszott! A vállalkozó Etushoz hasonlóan meg akar szökni a pa-rasztpiaci beruházás elől, mert az volt az ádáz terv, hogy ezt Győrben önköltségi áron megépíti, hogy vil-loghassanak vele Bába bácsiék, az elmaradt nyereségét meg bepótolja majd az ország egyéb luxusberuhá-zásain. - Rettenetes! - toporzékolt Wilhelmina. - Micsoda fertő, micsoda procc magatartás! - Drágám, úriember valóban nem mással fizetteti meg azt, amit magának csináltat! - nyugtattam Wilhelminát. - Ahh urak! Urak? Ezek? Émil kérem, hová tette a szemét? Mégiscsak mezalianszot kötöttem! - rikoltotta Wilhelmina, s eddigre már Hivatalné is elment, ő se bírta a folyamatos rikácsot. No most úgy áll a dolog, hogy a sok egyéb leállított luxusberuházás elmaradása nem teszi lehetővé ennek a csavargónak, hogy Győrőtt ingyen csinálja meg a nagy Bolha földalatti kocsiszínét, így ez a projekt elmarad és semmi jelen-tősége nincs már annak a zöldegylet féle fellebezésnek. Hamarosan visszatér a piac, Iván Etussal karon-fogva megy majd a kosárral zöldpaprikáért, s Wilhelmina utánuk tekintve megint sajnálni fogja, amiért ez a két fiatal nem talál egymásra. - Émil, minden jó, ha a vége jó. Látja elmarad az a csúf garázsépítés, a parasztokat visszaeresztik a városba, visszatér a boldog békeidő. - Hiába, a génius loci most sem hagyja cserben a Dunakaput. 1939-ben a háború miatt nem bontották le a belváros további részeit, hogy helyükre építsék annak a bolond építésznek a mussolini-házait, most pedig a Simicskát fúrta meg a hely szelleme. Hát kérem, ma nyugodtam ülünk ebédhez és Iván még jó somlai bort is tesz az asztalra. Ünnepelünk.”
  • 40. Gőcze_László 2013. június 05. 19:43
    „ad. #9.)
    A hozzászóló részéről vagy a fogalmak értelme nem ismert vagy a szeme élessége hibádzik, de ennyire nyilvánvaló badarságot leírni csak behúzott szemellenzővel lehet, annyira árulkodó a cikk fotó illusztrációja.
    Azon bizony szépen összeált néhány tégla, nem kupacba, hanem egy reprezentatív fallá, néhány évszázada. És kibontva megmutaja magát, a régi mivoltában. És ez csak egy részlet a feltárt falak közül. Közvetlen mögötte a párja, szinte hasonló állapotban.
    Ha akartak volna tudni róluk az ötletelők, lett volna módjuk ismereteket szerezni, az időben változó öteletek nagydobra verése előtt. De hogy ne kelljen vele foglalkozni, éppen innen volt az egyik kezdeményező az esetleges akadályt jelentő hatóság megszűntetésére.

    De lássuk a feltételezés szerinti öt lehetséges veszteségnapot.
    Ha betörne akár az ár- akár a talajvíz a mélygarázsba az nem öt kieső napot jelentene. Még akkor sem, ha az ÁNTSZ-t kihagynák a buliból. Egyszerűen megengedhetetlen, hogy egy biztonságtechnikai berendezésekkel kényszerűen bőven felszerelt létesítménynek akár csak egy szintjét is elárassza a víz.
    Már a kétszintes megvalósítását is erősen megkérdőjelezték a hozzáértők. Az akkortájt még hatott. Azóta elmúlt a szérum hatása és felerősödött az akaratosság. Talán majd most kijózanodnak! Pedig nincs is itt Gorbi, hogy a hosszúlépés helyett, az öteletelők egy hosszút lépjenek a Matróz előtt. Neki a víznek.”
  • 39. DON 2013. június 05. 18:11
    „30. méz-ing 2013.06.05. 11:02
    Azért nem ismertelek félre, van benned szikrája az értelemnek. Erre utal, hogy megindokolni nem tudod, de jó XXI. századi magyarként elhiszed annak, akinek ott van a neve mellett, hogy szakértő. Tudod, a valóság az - s erre bizonyosan rájössz, vagy rosszabb esetben a saját károdon megtanulod -, hogy attól nem lesz valaki szakértő, mert ott van a neve mellett. Példának említeném azokat a szakvéleményeket, amelyek alátámasztották a rakparti út megvalósíthatóságát, s amelyek most ugyanolyan magabiztossággal állítják, hogy a bástya szívébe ékelt mélygarázs kifizetődő lesz, és nem fog soha elúszni. Ugyanezek mondták, hogy jó az, ha a Jedlik-híd útvonalán vezetik el a forgalmat, és ők állították, hogy ráér még az északi elkerülő, bírja a város azt a hatalmas mennyiségű kamionforgalmat, ami áthalad rajta. A valóságot te is érzékeled, hiszen van két szemed, ugyanannyi füled és pont azonos mennyiségű lyuk az orrodon. Látod tehát a közlekedési problémákat, hallod a zajt, amit ez okoz és érzed a bűzt is.
    2010-ben azzal az indokkal szervezte át a város a belvárosi behajtást, hogy onnan ki kell tiltani az autókat. Most hogy állunk? A belváros kellős közepére építenének egy mélygarázst, ami egyértelműen arra sarkallja az autósokat, hogy bemenjenek a belvárosba. Remélem, érzed a problémát.
    Kérlek olvass el egy kötelező olvasmányt, mondjuk az Egri csillagokat. Kapsz azon keresztül egy képet arról, hogy milyen jelentőséggel bírt Győr 400 évvel ezelőtt. És megérted, hogy miért fontos az, hogy előkerült ez a bástya ilyen épségben. Megérted akkor azt is, hogy a múlt század első negyedében miért nem ásták ki az egészet, és hordták el építkezésekre a téglákat - azért, mert ők is tudták, hogy nem szabad elpusztítani. Csak akkor a technológia nem állt rendelkezésükre, hogy rehabilitálják. Nem műromot akarok én látni, hanem a rendelkezésre álló levéltári anyagok alapján történt helyreállítást, ami hidd el, nem 30, hanem 30 ezer németet is idehozhat, nem beszélve az egyéb nációkról.”
  • 38. pacman33 2013. június 05. 13:18
    „37. Agent 2013.06.05. 12:46

    Ezzel nincs is bajom :)”
  • 37. Agent 2013. június 05. 12:46
    „34, lehet, de a többség dönt, demokrácia.”
  • 36. háté 2013. június 05. 12:23
    „27. Agent -
    26, amíg az egész föld és beton alatt volt évtizedekig egy cseppet sem fájt neked, most hirtelen meg igen:) - - jobb ha tőlem tudod, jártam a labirintusokban és örültem, hogy a Duna-bástyát bemutathatjuk az utókornak, gyermekeinknek, unokáinknak, mint a Füles-bástyát.

    32. méz-ing attól, hogy valakinek más a véleménye mint neked, attól még születhetett Győrben... - az lehet, hogy valaki itt született, mert itt volt szülészet, de attól nem győri! - a Győrinek ismerni illik városát, múltját!”
  • 35. oPTiKa 2013. június 05. 12:04
    „méz-ing, egy normális városban a járókelök a vízparton ülve fagyiznak nyáron. Nos, pont ezt tették lehetetlenné ezzel a lehetetlen helyre épített úttal.

    Ha az UN Wagramer Straße 5 alatti épületére gondolsz, akkor nézd meg még egyszer a google-t, az ugyanis kb. 4-500 méterre van a csatornától, a Duna fö medrének a közepétöl meg kb. 1 km. Amúgy én a belvárosról írtam.”
  • 34. pacman33 2013. június 05. 11:39
    „31. Agent 2013.06.05. 11:07

    Egy része az embereknek ahhoz is tapsikolna ha eldózerolnák a belvárost és lego-landet építenék a helyére meg vidámparkot.”
  • 33. pacman33 2013. június 05. 11:20
    „27. Agent 2013.06.05. 09:47

    Engem már elég rég foglalkoztatott, hogy mi van a tér alatt és tanulmányok is jelentek meg erről annó. Ne magadból indulj ki.

    25. Hyppolit 2013.06.05. 09:36

    Köszi :)”
  • 32. méz-ing 2013. június 05. 11:14
    „25. Hyppolit 2013.06.05. 09:36 A véleményemet írtam le! Ennyi!
    26. háté 2013.06.05. 09:42 attól, hogy valakinek más a véleménye mint neked, attól még születhetett Győrben...”
  • 31. Agent 2013. június 05. 11:07
    „29, jövőre szavazhatsz, akkor majd kiderül, hogy kivel elégedett, vagy elégedettlen a többség, ez ennyire egyszerű.”
  • 30. méz-ing 2013. június 05. 11:02
    „21. oPTiKa 2013.06.05. 08:30 Igen, ennyire rövdlátó vagyok! Az, hogy a forgalom hol bonyolódik, és hol parkolnak... az döntés kérdése!Ha a forgalmat elvitték a járókelőktől a lehető leg messzebb... akkor azt hiszem ezzel jó döntést hoztak... De ha te most le akarsz parkolni a Duna partján, akkor tedd azt...
    22. oPTiKa 2013.06.05. 08:39 Az én guglimban azt mutatja, és én azt is láttam, hogy pl az UN épületei 20m-erre, és nem 4 km-erre vannak!!!!! Ez nem a "hibahatár" HANEM A ROSSZINDULATUSÁG KATEGÓRIÁJA!!!
    24. DON 2013.06.05. 09:31 NEM TUDOM MEGINDOKOLNI. Szerintem jobb helye van annak, mint ahova te mondod, de ez az én véleményem. Szóval szerintem azzal a hiddal semmi probléma... Bár egyeseknek éppen az a probléma ha megoldódik a probléma... A "sóval" való behintéssel nem értek egyet. Persze meg lehet oldani sok mindent, apl azt is mint az" aquincum múzeum... meg hotel... csak éppen füzesd ki. Mármint a megépítést... meg az üzemeltetést... stb...”
  • 29. Tombi1986 2013. június 05. 10:47
    „Sziasztok!

    Egyáltalán nem vagyok megelégedve a város vezetéssel! Egyszerűn óriási hibának tartom a rakpartot, idén már másodszorra vált alkalmatlanná, és mi ki tudja, hogy hányszor kell lezárni!

    A Duna kapu tér, 4 milliárd forintba kerül - erre - ennyi pénzt elkölteni, hogy legyen Széchenyi terünk 2-ő?! Arról nem beszélve, hogy a rakparton megszüntették a parkolást, így szinte a városban alig lehet, ha meg lehet, akkor 400 Ft/óra. Nem egy vállalkozás/bolt szűnt meg az Önkormányzat látszat politikája miatt. Duna kapu téren, az üzletek alig-alig vannak már nyitva, és városban is igaz ez...

    Arról nem beszélve, hogy város teljesen el van hanyagolva a Győr-Szol Zrt. miatt. Ők is önkormányzati cég, de a temetők például teljesen gazosak, nem törődnek vele, ahogy város egyes részeivel sem...

    Mindenhova a saját embereiket ültették meg, ha meg van a végzettségük hozzá, ha nem...Több ember inkább betölt x állást, nehogy ne az övüké legyen...

    Arról nem beszélve, hogy a két éves Audikat most miért kellett lecserélni?! Győri polgárok adójából történik, közben a buszközlekedést pedig teljesen meg fogják előbb - utóbb szüntetni...

    Említhetném példának a Mobilist! Mobilis arra nem képes, hogy az ott dolgozok havi fizetését a bevételekből kifizessék...akkor kérem, minek tartunk fent egy ilyen létesítményt, ez mire jó?! Lehet, vele mutogatni magunkat...remek...

    Nem lenne a városban a Leier + Audi sehol sem lenne Győr városa...”
  • 28. ATX 2013. június 05. 10:13
    „Szerintem meg hagyni kéne az egészet. Az árvíz meg kimosná a mélygarázs helyét, oszt jó napot!”
  • 27. Agent 2013. június 05. 09:47
    „26, amíg az egész föld és beton alatt volt évtizedekig egy cseppet sem fájt neked, most hirtelen meg igen:)”
  • 26. háté 2013. június 05. 09:42
    „15. méz-ing - idegenként előbb tájékozódnék, nem írnék hülyeségeket!
    Mi, Győriek itt születtünk, mi itt akarunk élni /megjegyzés: az élni nem csak lakhatást jelent!/
    Ezért a városért nekünk Győrieknek, harcoltak őseink, akikre büszkék vagyunk, és nem mélygarázzsal kívánunk emléket állítani nekik.
    A Duna-bástya nekünk egy múltunk,<moderálva>
    A Jedlik hidat, azért építették, mert ott /közelében/ régen is az volt! - a gyaloghíd kis-böske, csak pénzhiány miatt kényszerből lett építve.
    <moderálva>”
  • 25. Hyppolit 2013. június 05. 09:36
    „23. pacman33, nagyon tetszik a hozzászólásod, minden olyan lényeges érvet említettél, ami miatt Európa-szerte más műemlékben gazdag várost megcsodállunk.
    19. méz-ing, én úgy érzem, hogy a tanulmányaidat igazoló papíron még alig száradt meg a tinta, és tele csúsztatással illetve félreértelmezéssel dogmatikusan és szolgaian skandálsz XXI. századi városépítő- és városfejlesztő szlogeneket. A P+R megvalósítása egyáltalán nem azzal azomos, hogy egy gyönyörű belvárosi környezet műemléki látnivalóját földdel egyenlővé teszik, és mélygarázst építenek.A Jókai utcai parkolóház egyébként a Széchenyi tértől 3-4 perc gyalog, és mindig van benne hely. Ha pedig vmi modern dolog megépítésére szavazol, nos Győr közvetlen környezetében számtalan lehetőség van erre, csak szét kell/ene nézni...”
44 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy megyei intézmény a fiatalok munkájáért

Erősíti a pályaorientációs együttműködést a Győr-Moson-Sopron megyei fiatalok jelenlegi 20… Tovább olvasom