Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Dunakapu tér: A feltárt várfalakat visszatemetik - videó

A korábbinál jóval kisebb területen, de nem egy-, hanem háromszintes mélygarázst épít Győr a Dunakapu tér alá.

A Duna-bástya maradványait nem bántják, viszont a nemrégiben született örökségvédelmi határozatban foglaltakat figyelembe véve csupán nagyon kis részüket mutatják be, a többit visszatemetik.

A Fejér Megyei Kormányhivatal meghozta határozatát a győri Dunakapu téren talált régészeti emlékek további sorsáról. A december 19-én kelt, a városházán december 28-án iktatott dokumentumot Borkai Zsolt polgármester bocsátotta a Kisalföld rendelkezésére kedden.

Ismert, hogy a győri önkormányzat azért végeztetett feltárást tavaly és tavalyelőtt a téren, mert fel kívánja újítani, alá pedig mélygarázst szeretne építeni. A régészek megtalálták a XVI. században épült győri vár jelentős maradványait, a Duna-bástya nyugati füléhez vezető, boltívekkel tagolt ágyúlejárót, amelyen annak idején az ágyúkat szállították a vár védői. Előkerültek lőportárolók, valamint több tíz méter hosszan az egykori bástyafül és várfal szakaszai (utóbbi nyugati része nagyrészt elbontott állapotban). Ezekről a kormányhivatal mostani határozatában azt mondta ki, hogy elsődlegesen a helyszínen meg kell őket tartani.

Jelenleg hó borítja a Dunakapu teret, amelyet májusban szállhatnak meg a kivitelezők. A felvétel előterében látható terület alatt épül meg a mélygarázs. Fotó: Mészáros Mátyás
Jelenleg hó borítja a Dunakapu teret, amelyet májusban szállhatnak meg a kivitelezők. A felvétel előterében látható terület alatt épül meg a mélygarázs. Fotó: Mészáros Mátyás

A hatóság kiemelte: a rendelkezés nem vonatkozik a Káptalandomb felőli oldalon megtalált középkori ház faltöredékeire, valamint a nem régészeti korú – XVIII. századi – pattantyúsházak romjaira. Ezek tehát elbonthatók.

Az irat utal arra, hogy Borkai Zsolt tavaly novemberben kérelemmel fordult a hivatalhoz, amelyben jelezte, hogy az épen maradt várfalszakaszokat restaurálva be kívánják mutatni.

A politikus kedden lapunknak elmondta: ehhez kisebb módosításokat kellene végezni a várfal egyes részein, például átjárót létesíteni, hogy a látogatók meg tudják tekinteni az erőd előkerült maradványait.


A hatóság ugyanakkor a határozat indoklásrészében azt írta: „Az eljárásban nem lehet figyelembe venni a polgármester kérelmében előadottakat, mely szerint bizonyos falszakaszok módosítása szükségessé válna annak érdekében, hogy be tudják mutatni a feltárt emlékeket, mivel örökségvédelmi szempontból nem a bemutatás, hanem a megőrzés az elsődleges szempont."

Borkai Zsolt kérdésünkre elmondta: erre tekintettel elállnak a korábbi tervtől, s a falszakaszokat visszatemetik. Egyedül az ágyúlejáró kis, 200 négyzetméteres részletét teszik láthatóvá, ahol a Duna-bástya makettjét is elhelyezik majd. A polgármester hozzátette: további változás, hogy a mélygarázst csupán a tér egyik felén, a nagyjából középen lévő ágyúlejárótól keletre építik meg, viszont nem egy-, hanem háromszintes lesz. Szerinte a megoldás előnye, hogy a létesítmény így csaknem 300 autót tudna befogadni, szemben a másik verzióban szereplő 200–230 autóval.

A polgármester azt mondta: amint megvan a jogerős építési engedély, kiírják az újabb közbeszerzési eljárást. Arra számít, hogy legkésőbb májusban már a kivitelezők dolgoznak a téren, az átadásra pedig 2014. május-júniusban kerülhet sor. Ez egyéves csúszást jelentene az eredeti elképzelésekhez képest.


Ahogy arról a Kisalföld már beszámolt, a Dunakapu tér felújítására, a mélygarázs megépítésére és a tértől a Dunapart Rezidenciáig vezető korzó kialakítására kiírt első tendert az egyedüli pályázó Közgép Zrt., a Magyar Aszfalt Kft. és a West Hungária Bau Kft. alkotta konzorcium nyerte nettó 3 milliárd 795 millió forintos ajánlattal tavaly októberben. A szerződést végül nem írták alá a cégekkel, mert az eredményhirdetéstől számított 60 napon belül nem született meg a régészeti emlékekre vonatkozó örökségvédelmi a határozat.


  

Olvasóink írták

86 hozzászólás
  • 86. Tündenéne 2013. január 24. 08:16
    „55. pancser 2013.01.17. 18:10

    Marha.”
  • 85. háté 2013. január 20. 17:11
    „Sajnos Győrt "hozzá nem értő" egyének irányítják, vagy mi áll a mélygarázs építés kényszere mögött?
    Már többször olvastam, hogy egy munkálatokban érdekelt egyén a tanácsadójával /sleppjével/ üdül egzotikus helyen.
    Hol is volt és kivel, a műlovasbajnok polgármester az új-évben?”
  • 84. háté 2013. január 20. 11:36
    „Bolla: neki "romok" - nekünk műemlék.
    Majdnem négymilliárd forintból alakítanak ki rendezvényteret, mélygarázst és folyóparti korzót a győri Dunakapu téren - írta a Kisalföld. A közbeszerzést egy olyan konzorcium nyerte, amelynek a Közgép is tagja.
    A Közgép Zrt., a Magyar Aszfalt Kft. és a West Hungaria Bau Kft. konzorciuma nettó 3,8 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a megbízást a győri Dunakapu tér átalakítására. A cégeknek jövő szeptember 30-ra kell elkészülniük a rendezvénytérrel és az 1,75 milliárdos hitelből készülő mélygarázzsal, szilveszterre pedig a sétálóövezettel. Bolla Péter polgármesteri kabinetfőnök azt mondta a lapnak, a városvezetés szerette volna jövő júniusra átadni az első fázist, de erre a régészeti feltárások elhúzódása miatt nem volt mód. A feltárás során megtalált romok "érdemben nem befolyásolják" a mélygarázs terveit.
    Egymilliárddal többe kerül, mint tervezték
    Bolla Péter: ,,Hallatni kell a hangunkat
    ,,A város fejlesztési elképzelései között is szerepel egy jachtkikötő kialakítása, s a Dunakapu térnél olyan hajókikötő létesítése, melynek segítségével a belváros szépségeit is láthatnák a turisták: ehhez több víz kell a Mosoni-Dunába" - mondta Bolla Péter.
    Vizet a Dunába: 250 ezer embert érint a kérdés
    "Örömteli, hogy az első lépés elindulhat, s több milliárd forintból a vízpartok rendezése megkezdődik, ám ez vajmi keveset ér, ha - fantasztikus földrajzi adottságaink ellenére - alig van víz a Mosoni-Dunában (és a szigetközi Öreg-Dunában). Ezért álltam a Kisalföld népi kezdeményezése mellé" - mondta Borkai Zsolt győri polgármester.
    Titokzatos győri földügyek: befogták az eladók száját
    http://hvg.hu/itthon/20120831_Fideszes_foldmutyi_Gyorben_orokre_elhallg#rss”
  • 83. sailor76 2013. január 19. 18:16
    „Az a baj, hogy nem értitek:
    A Dunakapu tér sarkán az emeleten a WHB által felújított tetőtéri "lakásban" lakó volt testnevelőtanár úr (jelenleg pártvezír, kabinetfőnök) fajfejűsége és önhatalalmúsága miatt van az egész
    zavarta a forgalom, levitette a rakpartra - aminek a szintje egyébként 70 cm-el magasabb lett volna
    zavarta a citybusz, hát lejjebb vitette az útszerkezet, hogy a busz átférjen a híd alatt - így a víz elönti, áztatja a pályaszerkezetet
    nem akar gyalogolni, kell a parkolóház - emlékezzetek előszőr a rakparton épült volna a parkoló, hasonló mint az Egyetemnél
    mivel a fejébe vette, hogy az ott lesz és kész - nincs visszaút

    javaslat: tessék már adni neki egy másik lakást ahova elköltözhet”
  • 82. háté 2013. január 19. 14:48
    „és a tértől a Dunapart Rezidenciáig vezető korzó kialakítására kiírt első tendert az egyedüli pályázó Közgép Zrt - mi van a baráti offshore cég lelépett, korzó építés nélkül?
    62. -így igaz!
    Ajjaj!
    Offshore spekuláns még egyszer nem lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke - ezt válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök a jegybankelnök személyét firtató kérdésre. - polgármester, mélygarázs építő lehet?”
  • 81. Pretorianus 2013. január 19. 10:05
    „80. pancser 2013.01.19. 09:46
    Látod pancser, ha van önkritika, van vevő is rá. Legyen.”
  • 80. pancser 2013. január 19. 09:46
    „79. DON 2013.01.19. 08:04
    Utólag vagyunk a legokosabbak, viszont a tanulságot le kell vonni minden cselekedetünkből. Ha valami olyat akarok amely gyökeresen felforgatja a megszokott rendet, előtte megszondázom milyen reakciókat várhatok és nem csinálom, ha nagyon erős az ellenállás. Súlyos milliók elköltése után sehol nincsen az ügy, most valamiféle kompromisszumféle akar lenni az új elhatározás, de ez senkit nem fog kielégíteni. Olvastam valahol azt hiszem Lee Iacocca könyvében, hogy okos vezető mindig tart maga mellett egy embert akit ő az ördög ügyvédjének nevezett, aki minden tervbe beleköt, a gyenge pontokon. Az illetőt azért tartják, azért nem rúgják ki az első kanyarban, mert felnyitja a tervezgetők szemét, mire készülhetnek. Ha egy vezető nem szervezi meg valamilyen módon saját ötleteinek erős kritikáját a környezetében, az megégeti magát előbb-utóbb, hiszen a beosztottak zöme csak hajbókol a törzsfőnöknek. Ezért vesznek el a legerősebb diktátorok is.
    77. Pretorianus 2013.01.18. 22:03
    Ha komolyan gondolod és elhagyod a csicskát, én sem folytatom ezt a népszórakoztató idiotizmust a nevekkel.
    Nézeteink erősen különbözhetnek, de ne menjünk le bányabéka fenek alá! Van nevünk amit magunk választottunk, ezzel szólongassuk egymást!”
  • 79. DON 2013. január 19. 08:04
    „72. pancser 2013.01.18. 15:42
    Döntésnek nem nevezném azt a fajta wishfull thinkinget, amivel a városvezetés egyrészt hozzákezdett, másrészt most hozzááll a tér ügyéhez. Persze van itt erős lobbi is, csak erről nem szabad beszélni. A lobbitevékenység nem feltétlenül káros, azonban mindig van ellenérdekelt is ilyen esetekben. Az a lobbi, ami most a tér esetében a drága, felesleges és a közpénzt indokolatlanul nagy mértékben felemésztő mélygarázsért folyik semmilyen formában nem szolgálja az ellenérdekelt győri lakosságot. Mert jelen esetben az egyik oldalon a városvezetés, a másikon a város lakossága. Nem hiszem, hogy egy sikeres együttműködésnek az az alapja, hogy vezetőként akkor is keresztülviszek egy szándékot, ha mindenki más - szakmai szempontból is - ellenzi. Lehet, hogy a holdudvarban vannak olyan "szakemberek", akik azt mondják, persze, lehet oda több szintet is lefelé haladni. Azonban ha egyszer a víz majd elönt mindent a környéken, akkor beesik a hó, és túlfizetett kommunikátorokat kell alkalmazni a hazugság hazugságokkal való magyarázatára (miközben leírtam, ráébredtem, hogy ez a rendszer így tökéletes :) Hol lehet jelentkezni? Melyik ruhatárba kell leadni az erkölcsi tartásomat? Vagy dobjam csak ide a sarokba a többi mellé? :) A rendszer működőképes).
    Lényeg a lényeg: intő jel a rakparti út idei fiaskója, amikor azt magyarázták, hogy az a betonfal nem is betonfal, nem azért van ott, hogy gátolja a víz bejutását, és különben is, a legalább méterrel magasabb becsatlakozásnál van hely a homokzsákoknak, amint ki is próbáltak, és szigetel. Igen ám, de a víz nem liften jön, hanem kezdi a legalacsonyabb ponton - értelem szerűen a híd alatt, ahol mélyebben megy a pálya a buszok miatt - és onnan tölti fel a rendelkezésre álló helyet. Kiderült tehát, hogy nem gondoskodtak a rakparti út árvízvédelméről. Hogy kaphatott ez akkor mégis engedélyt? - Mondom, a rendszer működik. A ruhatárban elhelyezett értékekért felelősséget nem vállalunk!”
  • 78. DON 2013. január 19. 07:43
    „66. pancser 2013.01.18. 09:04
    Ne finomkodjunk a panelcsótány kifejezéssel, az csak amolyan fanyar humor, veszi senki komolyan :)
    Azt hiszem, abban egyet értünk, hogy ha nem nyúlnak hozzá a térhez úgy, hogy oda most gödröt ásnak, hanem csak egy szimpla burkolatfelújítás szándékával, akkor már rég oda járhatnánk újra mézért, tojásért meg friss zöldségért, hogy a sült kolbászról meg ne feledkezzek :)”
  • 77. Pretorianus 2013. január 18. 22:03
    „Na, komolyra fordítva a szót! :)
    Normális magyar ember nem gondolkodik úgy, hogy egy Európa szerte is egyedül álló régészeti emléket ledózeroltat...Ó persze, leírhatja ezt, le is írja, de akkor viselje is, ha ötlete miatt nem normálisnak nyilvánítják!
    Normális magyar ember ezt az épített, csodás emléket meg szeretné őrizni. Bemutatni. A régi mindig vonzza a turistákat.Főképp, ha frekventált helyen van, mint Győrben.Nem egy betonkockát szeretnének ott látni, mert az van mindenhol. Nem azt fogja gondolni a német, angol turista, hogy egy ázsiai nép él itt ázsiai módon, mint ahogy egyesek nem normális módon megfogalmazzák...hanem azt, a magyar megbecsüli történelmének nem is kicsi szeletkéjét, bemutatja, gondozza és nem pusztítja, se nem káros gondolataival, se nem gépekkel!”
  • 76. Pretorianus 2013. január 18. 21:38
    „75. pancser 2013.01.18. 21:11
    Csicska!
    Olvass vissza, ott a véleményem. 57. Pretorianus A hangok a fejedben hazudnak neked, ne hallgass rájuk...:D
    És figyelj, mivel takaródzol,mert a saját hülyeségedbe esel bele... :))) pretorianus= belphegor :)))
    Ez a te szöveged. :) Szórakozgatsz te is, de hát jólesik, nem? Hogy az öregnénéről, a cigányasszonyról, és a vén csirkéről se feledkezzünk meg. :)
    Komolyan akarod vetetni magad? Nem fog menni.Kiszólt a gödörből a lyuk...”
  • 75. pancser 2013. január 18. 21:11
    „73. Pretorianus 2013.01.18. 18:34
    Mióta nem szabad véleményt nyilvánítani, vagy csak olyat ami neked tetszik? Eszem ágában sincsen pirulni. Én a helyedben szégyellném magam, rajtad kívül nemigen van aki a "nick "nevekkel szórakozik, Load =töltés nálad, Eva=vicuska, pancser=csicska, stb. mind olyan aki más véleményen van. Öregnéne, a baj nálad van, ráadásul rasszista, fasisztoid nézeteket vallasz. Még ez is belefér valahogy a vélemény nyilvánítás szabadságába.
    A mostani cikkel foglalkozz és ne a kommentelőkkel, mondj ellent, cáfolj vagy amit akarsz, de amit művelsz folyamatosan az valami pszichés zavart sejtet, Menj orvoshoz!
    Még egyszer és nem elégszer, mondd el a véleményed a cikkben foglaltakkal kapcsolatban... tessék!
    74. Gőcze_László 2013.01.18. 19:12
    Lehet, hogy úgy van ahogy mondod, amíg nincs készen valami addig lehet változtatni.”
  • 74. Gőcze_László 2013. január 18. 19:12
    „"... Ismét szólok, a cikk arról szól, hogy döntöttek a tér sorsáról! ..."
    Nem, nem.
    Csak azt gondolják, hogy döntöttek. Az egyik felét ripsz-ropsz, ész és gondolkodás nélkül próbálják elintézni, a másikról, a kedvenc ötletük megvalósításáról meg még halvány lila (vagy éppen barna) gőzük sincs. Fog az még az elmesélthez képest változni. Rövidesen.”
  • 73. Pretorianus 2013. január 18. 18:34
    „72. pancser 2013.01.18. 15:42
    :)))
    Egy sorod nem szólt a térről, csicska, ergo nem vagy normális.Nem pirulsz, égsz...Égsz, mert idegenszívű "megoldásoddal" egyszerűen elintézted volna a Dunakapu tér szenzációs leleteit, ráküldtél volna egy dózert, ha rajtad múlott volna.Mosakodhatsz, terelgethetsz, a betűk nem hazudnak, te meg csak próbálkozhatsz, de a csicskát előbb utolérik, mint a .....”
  • 72. pancser 2013. január 18. 15:42
    „71. Pretorianus 2013.01.18. 12:20
    Ismét szólok, a cikk arról szól, hogy döntöttek a tér sorsáról!
    Neked nincsen más témád csak én légy szíves legalább az olvasókat kíméld meg beteges, perverz vonzódásodtól kedves öregnéne.
    Nem tudom van-e még olyan rajtad kívül aki rendszeresen tanulmányozza gyűjti valakinek az írásait. Most is elpirultam szégyenemben, nem látod, ezt akarod nem? Ragadj inkább a légypapírra, de ez vicc volt. Komolyabban: keress fel egy pszichológust, különben nem tudsz tőlem szabadulni és ebbe bele lehet őrülni, ez komoly.
    A cikk tartalmáról értekeznek itt a normálisak, tedd ezt te is!”
  • 71. Pretorianus 2013. január 18. 12:20
    „Nézzük akkor,nézzük csodás csicska polgártársunk építő jellegű hozzászólásait a Dunakapu téri feltárással kapcsolatban. És a reakciókat rá! :)Muszáj idéznem, a saját szavaimmal nem tudom olyan gyalázatosan leírni, mint ő. :)
    Hogy meglegyen a kérése, szigorúan a témánál maradva...
    "10. pancser 2012.10.22. 21:17

    Jaj de szép, máris rohannak a turisták, fizetnek tolonganak, a zannya micsoda érték. Rögzíteni kell mi volt ott és jöhet a dózer, de persze ez nem rám tartozik."
    "19. pancser 2012.10.23. 09:08

    Hagyni kell hadd főjjenek a magyarok a saját levükben, hadd higgyék a középkorról, hogy szép volt, hogy egy hadi védmű alapjai értékesek. Hadd higgyék hogy minden romot meg kell őrizni. Hagyni, hogy hadd higgyék a régi jobb mint az új, hagyni, hadd higgyék hogy a pestises Győr szép volt, hogy a városon keresztül csörtető idegen zsoldosok olyan szépségeket alkottak mint ez a bástya. hadd higgyék ami új az csúnya, hadd higgyék......... majd tényleg lesz mit mutogatni a nyugatiaknak. Látjátok itt egy ázsiai nép él ázsiai módon, rettentően értékes romok között."
    És a válaszok:
    "33. Tündenéne 2012.10.23. 16:07

    10. pancser 2012.10.22. 21:17

    Marha."
    32. jégcsákány 2012.10.23. 15:02

    "pancser ,- 15, -19
    Pancserkám Te nagyon okosnak hiszed magad ,- még a Győzikét is képes vagy alul múlni ! Fogd a harminc ezüstpénzed és húzzál haza a saját népedet boldogítani ! Azért mert tudsz magyarul még nem jogosít fel arra , hogy sértegesd kenyéradó gazdádat."
    "39. apolika 2012.10.23. 17:51

    Pancser, irigyellek azért az okos kockafejedért! Erre szokták mondani, nagy az Isten állatkertje...ha nem értesz hozzá, inkább ne szólj bele a nagyok dolgába. Igaz, szabad vélemény nyilvánítás van ...még,... de a butaságot nem díjazzák sehol sem....
    Próbáld megérteni a 36. hszt-t ott érthetően le van írva minden...vagy neked nem?"”
  • 70. Accra 2013. január 18. 12:15
    „Monostori erőd nem jó összehasonlítási alap. Komárom egy elég jellegtelen kisváros, az erőd meg gyakorlatilag a városon kívül van. Ezzel szemben a most vitatott maradványok egy nagyváros kellős közepén vannak. Győrbe most is jönnek turisták, de lenne egy újabb attrakció, amit be lehetne mutatni, esetleg pár óra helyett egy éjszakát is itt töltenének. Ezen kívül magunknak is tartozunk annyival, hogy nem temetjük vissza, ha már kiástuk, hanem hasznosítjuk.
    Jönnek itt sokan azzal, hogy mennyibe kerül. Ha ennyire nincs pénz, akkor miért is kell eröltetni pont ide a garázst, amikor 500 m-rel odébb a negyedéből is megépíthető lenne, és akár nagyobb is lehetne??
    Amikor 2010-ben megalakult az új vezetés, készült a belvárosra egy hosszú tanulmány, fent volt a városháza lapján. Abban hoszan ecsetelik, hogy a belvárosból ki kell vezetni a forgalmat. A tervezett garázs ezzel pont szembemegy!”
  • 69. pancser 2013. január 18. 11:32
    „68. Pretorianus 2013.01.18. 10:15
    Neked ajánom: "Rá feküdt a nap az égre, az ég meg a zöld mezőkre, csak reád nem fekszik senki de nehéz v..lánynak lenni." Sok pszichés betegséget szül az ilyen állapot.
    Továbbá jó lenne ha maradnál témánál, mindig és mindenkor, vagy nem tudsz olvasni, még a nagybetűket sem, az vastagon szedett rész tudod ott fenn, az a cím!”
  • 68. Pretorianus 2013. január 18. 10:15
    „65. okostojas007 2013.01.18. 08:23
    "( túl közeli idő volt és még nem volt "történelem " )"
    Bizony hogy volt. Nekem éppenséggel öregapám volt az, aki elmagyarázta, nem úgy volt, ahogy le volt írva... Másnak az öregapja meg csak ráerősített az ellenforradalmi tanulmányaira. :)”
  • 67. Pretorianus 2013. január 18. 10:12
    „Csicska!
    A neved te választottad,miért fáj az neked, ha a magyar megfelelőjét használom, kedves polgártárs?
    Mestered, don most biztos büszke rád! :) Várom, hogy neked is ajánlja a tükröt! :))))”
86 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árokban landolt a kamion az M1-esen - galéria

Az M1-es 109-es kilométer kövénél egy lengyel kamion a jeges autópályáról csúszott az árokba. Tovább olvasom