Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Drogkereskedők pere kezdődött Győrben

A vád szerint a budapesti társaságtól összesen körülbelül 18 kiló amfetamintartalmú anyagot foglaltak le.

Több tucat kilónyi kábítószert hozott Hollandiából Magyarországra a vád szerint az a budapesti társaság, amelynek tizenegy tagja ellen hétfőn kezdődött büntetőper a Győri Járásbíróságon.

A csapat csaknem egy éven át juttatta el a drogot az országba.

Az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerrel folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt emelt vádat a társaság tagjai ellen. A csapat két tagja megbízóként járt el, egy harmadik férfi pedig a szállítmányokat szervezte; ő - mivel egy korábbi drogbűncselekmény miatt kitiltották Németországból - repülővel utazott ki, Amszterdamban megvette a kábítószert, majd az autóval kiérkező futárok a drogot kocsival szállították Magyarországra.

A 2009 decemberétől 2010 októberéig tevékenykedő csapat tagjai három esetben buktak le ez idő alatt. A magyar-osztrák határon, Hegyeshalomnál 2010 áprilisában és júliusában füleltek le a vámőrök egy-egy szállítmányt, egy másik kettős Komáromnál, Szlovákia felől belépve bukott le 2010 augusztusában.

E három alkalommal összesen körülbelül 18 kiló amfetamintartalmú anyagot foglaltak le tőlük, míg 2010 október végi elfogásuknál is több mint négy kiló szintetikus drogot foglaltak le náluk - hangzott el a vádirat ismertetésén. Az ügyészség szerint minden egyes sikeresen teljesített út során több kilónyi drogtartalmú anyagot hoztak be a futárok az országba.

Több védő viszont azt nehezményezte a tárgyaláson, hogy az ügyészség véleményük szerint nem kellően bizonyított vádakat fogalmazott meg a vádiratban, egyikőjük szerint "népmesei elemekkel tarkították".

Győri meghallgatásukon a vádlottak nem kívántak vallomást tenni, vagy kérdésekre nyilatkozni, legfeljebb annyit közöltek: nem tartják bűnösnek magukat a terhükre rótt cselekményekben.

Olvasóink írták

  • 2. Lacika62 2013. február 19. 12:24
    „3 szoros életfogytiglant + 100 évet és akkor még humánus voltam!!!!”
  • 1. EZMAGYARORSZÁG 2013. február 18. 20:14
    „30 évet nekik!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Zoltán közmeghallgatásainak időpontja

Magyar Zoltán (Jobbik) országgyűlési képviselő közmeghallgatásainak helyszíne és időpontjai… Tovább olvasom