Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Dr. Juhász Árpád előadása Győr-Ménfőcsanakon a Bezerédj-kastélyban

Juhász Árpád geológus közel száz országot járt be, mely utak során sok-sok kaland történt vele.

"Amikor én kamasz voltam, el sem lehetett képzelni, hogy valaha is külföldre utazzunk. Ezért hát indián törzset alakítottunk, és minden szabad időnkben jártuk a hegyeket.

Társaim Kóborló Farkasnak kereszteltek el, és ehhez a nevemhez egy életen át hű maradtam. Amikor megnyíltak a határok, igyekeztem bepótolni mindazt, amit fiatal koromban elmulasztottam.

Mint geológust, persze elsősorban a vulkánok, a magashegységek, a gleccserek, a tengerpartok érdekeltek, de fantasztikus őserdőkbe is eljutottam, és a világtól elzárt helyeken különös népcsoportok tagjaival köthettem barátságot.



Láttam,  hogyan tűnnek el az ősi tradíciók, hogyan pusztulnak az esőerdők, a globális éghajlatváltozás miatt milyen drámai módon rövidülnek a gleccserek, hogyan kerülhet végveszélybe a Föld, a kék bolygó.

Szakmai érdeklődésemnek és természetes  kíváncsiságomnak köszönhetően lettem a "kék bolygó vándora."

Március 19. hétfő 17.30 óra, Győr-Ménfőcsanak Bezerédj-kastély

"Miénk a Világ!" előadássorozat

JUHÁSZ ÁRPÁD geológus előadása: A kék bolygó vándora


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázati lehetőség: szakértői tanulmányutak az Európai Unióban

Az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás/SZAKÉRTŐI TANULMÁNYUTAK programja az oktatás és a… Tovább olvasom