Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Dr. Barsi Ernő Énekes Verseny - Egyedülálló

Győr-Moson-Sopron megye énekes diákjai, ének-zene tanáraik segítségével évről-évre tovább éltetik gyönyörűséges zenei anyanyelvünket, a magyar népdalt.
Az Oktatási Hivatal és a Győri Pedagógiai Oktatási Központ által kiírt és a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János karával együtt gondozott „Dr. Barsi Ernő Énekes Verseny" minden évben a magyar és a nemzetiségi népdalok megbecsüléséről, ápolásáról, magas szintű, hiteles előadásáról szól. A versenysorozat a 2015/2016-os tanévben is egyéni és csoportos népdaléneklésre hívott minden magyar népdal iránt elkötelezett diákot. Alig három hónap alatt diákénekeseink közel ezer magyar népdalt énekeltek el, igazi XXI.  századi fonóházi hangulatban. A csornai, győri, kapuvári, mosonmagyaróvári és soproni területi versenyek után a megyei döntőre a Széchenyi Egyetem Apáczai Csere János Karán került sor, a verseny névadójáról elnevezett dr. Barsi Ernő díszteremben. A döntőn mintegy száz diák vett részt. A versenybizottságot és a zsűrit Pálfalvi A. János  ének-zene mestertanár, megyei szaktanácsadó elnökölte.
 a döntő Arany és Kiemelt Arany fokozatú énekesei, a Csornai Általános Iskola és AMI Széchenyi Népdalköre ,,arany diplomás
A döntő Arany és Kiemelt Arany fokozatú énekesei, a Csornai Általános Iskola és AMI Széchenyi Népdalköre „arany diplomás" tanárukkal, Szabó Ritával és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium „Lajterja" kisegy



Ez a verseny egyedülálló Magyarországon, hiszen az egyetlen olyan lehetőség, ahol együtt énekelheti zenei anyanyelvét a kis elsőstől a végzős középiskolás diákig.  A verseny abban az értelemben is egyedülálló, hogy az énekesek, énekegyüttesek minősítése mellett kiemelt figyelmet fordít a tanári alkotó és felkészítő munkára is, értékelve, elismerve a kiemelkedő tanári teljesítményt.

Az eredmények - kiemelt arany, arany- és ezüst minősítések - ismételten azt mutatták, hogy az itt éneklő diákok valóban a magyar népdal, a zenei anyanyelv méltó „őrzői és védői, továbbéltetői.

Eredmények
Tanári Arany Diploma
Szabó Rita tanárnő (Csornai Ált. Isk. és AMI), a megye legjobb felkészítő tanára

Kiemelt Arany fokozat
Hegedűs Bori (Piarista Gimnázium, Mosonmagyaróvár) Széchenyi Népdalkör (Csornai Ált. Isk. és AMI), Köcöle Énekegyüttes (Győri Nádorvárosi Általános Iskola), Lajterja Kisegyüttes (Pannonhalmi Bencés Gimnázium).

Arany fokozat
Szólóénekesek: Jandó Noémi, Lengyel Zsófia, László András Benedek, Feller Márk, Babos Luca, Nagy Gergő, Boldis Barnabás, Molnár Csenge, Domnánics Júlia, Dombi Rebeka ..

Kisegyüttesek
Lajos Boldizsár-Szabados Magor, Boldis Barnabás-Budai Barnabás, Áder Krisztián -  Bokkon Edmond - Ivánkovics Gergő, Guzsalyasok Kisegyüttes, Széchenyi Kisegyüttes.

Énekegyüttesek-népdalkörök
Széchenyi Népdalkör, Kis Gerlice Énekegyüttes, Nóta-móka énekegyüttes, Soproni Széchenyi I. Gimnázium Énekegyüttese, FNP Gimnázium Énekegyüttese, Búzacsíra Énekegyüttes, Rezeda Énekegyüttes.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódik a Vonal út felújítása Győrben: teljes útzár lesz

Terelőútként a Régi szentiváni utat lehet használni. Tovább olvasom