Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Döntőbizottság előtt a győri hídpályázat

Győr - Egy miskolci cég megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottságnál az új győri Mosoni-Duna-híd tervezésére, építésére kiírt tendert, amelyet egy szakértő szerint úgy fogalmaztak meg, hogy lényegében bárki kihozható győztesnek. Borkai Zsolt polgármester reméli, nem politikai erők állnak a háttérben.
A győri közgyűlés június közepén döntött arról, hogy új, kétszer egysávos, járdával és kerékpárúttal rendelkező közúti hidat épít a kis Erzsébetnek „becézett" Vásárhelyi Pál gyaloghíd helyére, a Mosoni-Duna fölé. A műtárgy Szigetet és Révfalut kötné össze, de lényegében a Belvárost tehermentesítené. A beruházás költségei várhatóan meghaladják a négymilliárd forintot.

A győri önkormányzat az új Mosoni-Duna-híd tervezésére és kivitelezésére egyben írta ki a meghívásos pályázatot, amely a Közbeszerzési Értesítő augusztus 13-i számában jelent meg. A pályázók szeptember 8-ig jelezhetik részvételi szándékukat, s az alkalmasnak talált jelentkezőket a győri önkormányzat szeptember 19-én kéri fel ajánlattételre. A megvalósításra azok a hídépítési, építési referenciákkal bíró cégek pályázhatnak, amelyek árbevétele az elmúlt három év átlagában elérte a 10 milliárd forintot, a beszerzés tárgya szerinti forgalma pedig a nettó hárommilliárdot.

A Kisalföld a Közbeszerzési Döntőbizottságtól úgy értesült, hogy a kiírást augusztus 28-án megtámadta a miskolci székhelyű Adeptus Mérnöki, Építőipari és Kereskedelmi Zrt. A társaság vezérigazgatója, Komáromi Gyula ennek háttereként lapunk kérdésére elmondta: véleményük szerint a kiírásnak több olyan eleme van, ami a közbeszerzési törvénnyel ellentétes. Kifogásaik két csoportra oszthatók: a feltételrendszerrel és a bírálati szempontokkal kapcsolatosak, de a cégvezető több részletet nem kívánt elárulni beadványukról.

„Önmagában hordozza egy botrány lehetőségét"

A pályázatról más szakembernek is hasonló a véleménye, bár ő nem fordult a döntőbizottsághoz. Lapunk birtokába került egy dokumentum – címe alapján a tenderkiírás észrevételezése –, amelynek szerzője a fájl adatlapja szerint Cseke Mária, a Hídépítő Zrt. vállalkozási igazgatója. Ebben a bírálati szempontokról szólva a következő szerepel: „Az értékelési szempontok közül a 2., 3., 4. pont, aminek összsúlyszáma 60, teljesen szubjektíven értelmezhető. A kiválasztott cég bármikor kihozható győztesnek, hiszen az ajánlatok egzakt módon nem összehasonlíthatóak. Az ár eközben csak 40 súlyszámmal szerepel. Előfordulhat olyan eset, hogy a legdrágább nyer, egy szubjektíven legjobbnak minősített építészeti koncepcióval. Ez már önmagában hordozza egy botrány lehetőségét. Továbbá a Közbeszerzési Döntőbizottság többször megsemmisített hasonló értékelési feltételeket tartalmazó tenderkiírásokat." A három bírált értékelési szempont egyébként az új híd városképi megfelelősége, a megvalósítási időszak projektterve és a kivitelezési időszakban érintett területek védelme.


A közbeszerzési pályázat nyertesének lesz a feladata a kis Erzsébet híd elbontása is, amelyet máshol állítanak majd fel. Fotó: Bertleff András
A közbeszerzési pályázat nyertesének lesz a feladata a kis Erzsébet híd elbontása is, amelyet máshol állítanak majd fel. Fotó: Bertleff András

Ki felel meg a feltételeknek?

A dokumentumban ezenkívül is számos kritikai megjegyzés szerepel. A kiírás szerint a pályázónak rendelkeznie kell a kivitelezés területétől legfeljebb 50 kilométerre 150 tonna/óra teljesítményű, fix telepítésű aszfaltkeverő teleppel, vagy ilyen telepre vonatkozóan kötött előszerződéssel, szándéknyilatkozattal. „Az aszfaltozási munka jelentéktelen ebben a projektben. Ha feltételül szabják a fix keverőt, az ajánlatadók teljesen annak a pár cégnek lesznek kiszolgáltatva, akiknek van helyben keverőjük" – áll az észrevételek között. Emellett az is olvasható: a tervezőre, projektvezetőre, más szakemberre vonatkozó feltételeknek szinte senki nem felel meg.

Lapunk megkereste Cseke Máriát, aki őszintén meglepődött, hogy a Kisalföld birtokába került az anyag, ami állítása szerint nem a győri önkormányzat számára készült, hanem egy belső elemzés arról, érdemes-e cégének részt venni a pályázaton. Kérdésünkre hozzátette: arra az eredményre jutottak, hogy nem tudnak indulni a tenderen. A Hídépítő Zrt. egyébként Magyarország egyik legnagyobb építőipari cége, amelynek az utóbbi időben olyan hidak kivitelezése fűződik a nevéhez, mint az M7-es autópálya kőröshegyi völgyhídja és az M0-s Megyeri hídja.

Borkai Zsolt: „Bármi is lesz az állásfoglalás, elfogadjuk"

Borkai Zsolt győri polgármester úgy véli, korántsem számít példa nélkülinek, hogy valaki megtámad egy közbeszerzési kiírást, ami szerinte részben az építőipari cégek közötti hatalmas harcnak tudható be. „Pontosan azért van a döntőbizottság, hogy a kifogásokat elbírálja. Bármi is lesz az állásfoglalás, elfogadjuk: ha új kiírásra kötelezik a várost, természetesen megtesszük" – jelentette ki lapunknak. A politikus ugyanakkor jelezte: csak remélni tudja, hogy az állampolgárok, vállalkozások mindössze jogaikkal élnek, és a háttérben nem politikai erők akarják lassítani a nagy győri beruházásokat.

Ha az ügyben nem szükséges tárgyalást kiírni, akkor a Közbeszerzési Döntőbizottság 15 napon belül köteles dönteni, ami egyszer 10 nappal meghosszabbítható. Tárgyalásos eljárás esetén 30 plusz 10 nap a határidő. Tegnapig még nem írtak ki tárgyalást.

Olvasóink írták

  • 5. manus 2008. szeptember 10. 17:47
    „Az aszfaltkeverő műszaki alkalmasság "nagyon jó", így legalább az a 3-4 multi össze tud játszani és jó 40-50%-al magasabb áron meg tudja nyerni a pályázatot. A pluszon munka nélkül tudnak osztozni.
    Sajnos az ilyen feltétel nem szokatlan az egész orszgban. Hasonló feltételként szabhatnák, csak az pályázhat akinek a neve xy-al kezdődik!”
  • 4. győri nagyi 2008. szeptember 10. 12:28
    „Kedves Polgár!
    Nem talált, de én még emléxem a 2 évvel ezelőtti szövegre: mimden győri polgármestere kíván lenni.... Ha még mindig, akkor nem tételez fel ilyen rosszindulatú dolgokat, hacsak nem ő is él az ilyen eszközökkel.”
  • 3. győri polgár 2008. szeptember 10. 12:02
    „Nagyi!
    "Akinek nem inge ne vegye magára" szól a közmondás, de ebben az esetben mégiscsak találhatott a polgármester megjegyzése.”
  • 2. győri nagyi 2008. szeptember 10. 11:24
    „"A politikus ugyanakkor jelezte: csak remélni tudja, hogy az állampolgárok, vállalkozások mindössze jogaikkal élnek, és a háttérben nem politikai erők akarják lassítani a nagy győri beruházásokat." Ez egy rosszindulatú megjegyzés volt, pm. úr, vagy fideszéknél így megy ez??????”
  • 1. Goldmund 2008. szeptember 10. 11:09
    „"Előfordulhat olyan eset, hogy a legdrágább nyer, egy szubjektíven legjobbnak minősített építészeti koncepcióval."

    Éppen az a baj sok közbeszerzéssel, hogy csupán az árat nézi, és hogy milyen határidőre, milyen minőségben csinálja meg a vállalkozó, az már nem számít! Pedig azt a hidat/utat/bármit használni szeretnék az emberek, nem pedig azt várni, hogy az építkezés után felszívódott cégtől 100 évnyi pereskedés után mit fog behajtani az önkormányzat, miközben az a híd vagy út használhatatlan vagy balesetveszélyes.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolcan voltak a VIP-részlegen

Győr - A győri Petz-kórházban működő, emelt szintű (VIP) ápolási részlegtől sokat vár az… Tovább olvasom