Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Döbbenetes tragédia Győrben - Orvoshalál lett az évzáróból

Egy huszonöt éves radiológus orvost ütött el a vonat vasárnap hajnalban. Évzáró kórházi ünnepség után egy diszkóba ment a kollégáival. Lehet, hogy önhibáján kívül bedrogozták.

A rendőrség vasárnap reggel az alábbi hírt adta ki: "Elgázolt a vasúti átjáróban egy, a síneken tartózkodó ismeretlen személyt a Szabadhegy és Győr között közlekedő személyvonat." Úgy tudjuk, az "ismeretlen személy" dr. F. N. volt, tehetséges, ígéretes radiológus. Információnkat prof. Oláh Attila, a Petz-kórház orvos igazgatója megerősítette, elmondva azt is, amit az intézménynek sikerült kideríteni az ügyről.

Múlt hét szombaton a radiológiai osztály évzáró ünnepséget tartott – mondta prof. Oláh Attila. – A rendezvény helyszíne a kórház volt, onnan a fiatalok – tizenegyen – elmentek az egyik győri diszkóba. Velük tartott az újonc kolléga is, akit egyébként csendes, visszafogott fiatalembernek ismertek meg. A társaság tehát egy szórakozóhelyen kötött ki, ahol a férfiak fogyasztottak csak alkoholt. Ez azért fontos, mert kis idő után rajtuk látták azt a kollégák-barátok, hogy furcsán, magukhoz képest nagyon szokatlanul viselkednek. Ezért is döntöttek úgy, hogy inkább hazamennek.

Fekete zászló lobog a győri Petz-kórház főbejárata fölött. Egy fiatal orvost gyászol az intézmény, aki alig egy hónapja érkezett Győrbe Békés megyéből. Fotó: H. Baranyai Edina
Fekete zászló lobog a győri Petz-kórház főbejárata fölött. Egy fiatal orvost gyászol az intézmény, aki alig egy hónapja érkezett Győrbe Békés megyéből. Fotó: H. Baranyai Edina

A diszkóban aznap sokan voltak, részben nyilván a szombat miatt, részben a vendégnek hívott DJ dobhatta meg a vendégszámot. Ez lehetett az oka, hogy a tömegben a kis csoport szétszakadt. Dr. F. N. eltűnt a szemük elől. Oláh professzor azt mondja, kollégái – akik ott voltak – arról számoltak be, hogy a fiatalembernél meglehetősen sok pénz volt. Amikor fizetett, ezt vélhetően mások is látták. Ez azért alapvető információ, mert amikor a síneken megtalálták holtan, már csupán 400 forint volt nála.

A társaság tehát hazaért vasárnap éjjel, s remélték, hogy ez történt a kollégával is. Sajnos nem, már tudjuk. Egy másik orvos, akin a többiek is látták, hogy furcsán viselkedik, s ő is érezte a tüneteket magán, bement a kórházba és önként drogtesztet csináltatott. A vérvétel háromféle (!) kábítószer-adalékot is kimutatott. Tehát ha valóban nem tudott semmiről, akkor valakik nagyon erős szert kevertek az italába. Az önkéntesség okán feltételezhetjük, hogy valóban mit sem sejthetett erről. Ezt a tényt erősíti, hogy a kórház, a kolléga kérésére, ezek után feljelentést is tett a rendőrségen – mondta el Oláh professzor.

Most nyilván annak kellene következnie, hogy a tragikus balesetet szenvedő orvosról is ugyanez kiderüljön. Nála azért nem tudjuk ezt még kijelenteni, mert a boncolás után igazságügyi intézetben vizsgálják a vérmintáját. Kocsis Tünde rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy valóban ez történik. Eredmény ilyenkor hetekkel később várható. Az alezredes hozzátette: közigazgatási eljárásban folyik az ügy kivizsgálása. Úgy tudjuk, az öngyilkosságot kizárták, a baleset körülményeit vizsgálják.

Választ kellene majd adni nyilván arra is, hogyan kerülhetett a fiatal orvos a tragédia helyszínére. Mert az sehogy sem esik útba a diszkó és a nádorvárosi lakóhelye között. Lehet, hogy kevés helyismerete volt még Győrben, mégis az a valószínűbb verzió, hogy talán nem is tudta, hol van.

Döbbenetes és tanulságos sajnos a történet. Ahogy Oláh Attila mondta, orvos igazgatóként is megrázta a tragédia, de szülőként elborzadt a valóságtól. Mert a valóság sajnos ez: nem egy történetet lehetett hallani eddig is városszerte, hogy fiatalok tudtuk nélkül fogyasztanak kábítószert – úgy, hogy az italukba, akár üdítőbe is, valamit belekevernek.

Az nem meglepő, hogy ha nem történik tragédia, ezek az ügyek nem kerülnek felszínre. Mivel valóban nehéz bizonyítani az ártatlanságot, a fiatalok vagy a szüleik nem rohannak a rendőrségre. Innentől pedig az egész városi legendának tűnhet.

Most azonban olyan történt, ami eddig szerencsére nem. Egy huszonöt éves fiatalember, aki az álmai miatt jött Kelet-Magyarországról Győrbe, meghalt. Miért? Miért így?

Nagy reménység volt
Dr. Tamás László János, a Petz-kórház főigazgatója fiatal kollégájáról elmondta, olyan, orvoscsaládból származó szakembert vesztettek el, akit nagy reménységnek tartottak. Szerény, visszafogott volt, hamar megtalálta a hangot Győrben, ahová azért jelentkezett, mert a itteni radiológiát országos szinten a legjobbak közé sorolta. Egy hónapja még felvételi interjún ismerkedtek meg, most a szülőkkel kellett egy sokkal, de sokkal szomorúbb beszélgetést lefolytatnia.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Takács Krisztián: Elhibázott döntés az utak fizetőssé tétele

˝A kormány hosszú évek óta fejős tehénnek nézi az autós társadalmat˝ - véli a Jobbik győri… Tovább olvasom