Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Divatba jött a pálinka

A Magyar Pálinka Lovagrend Egyesületének tegnapi győri pálinkanapi ünnepségén elhangzott: örömteli, hogy a pálinkafogyasztás részaránya fokozatosan nőtt az elmúlt évtizedben, s a vendéglátóhelyeken meghatározóvá vált.

December 6. a pálinka napja, s ebből az alkalomból a Magyar Pálinka Lovagrend hatodszorra tartott istentiszteletet a győr-újvárosi görög katolikus Szent Miklós-templomban vasárnap.

Az eseményen jelen volt többek között Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, valamint Gyenesei István, aki 2008–2009-ben önkormányzati miniszter volt – mindketten a lovagrend tagjai.
Az eseményen hálát adtak az éves munkáért, a gyümölcsért és az elkészült italért, majd megszentelték a pálinkát (ezúttal egy eredetvédett pannonhalmi törkölypálinkát). Átadták a Pálinka Érdemérmet is, amit idén Trepák János, a kiskőrösi Vinotrep kft. tulajdonos igazgatója vehetett át.
Barabás Attila, az egyesületi formában működő szervezet kincstárnoka, a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója a Kisalföldnek elmondta: tavaly a rekordmennyiségű eső, valamint a gyakori hűvös, szeles időjárás miatt nagyon kevés gyümölcs termett. Idén jó termésnek örülhettek, de az árak nem csökkentek. „Ennek oka, hogy már törvényileg engedélyezett az adómentes házi pálinkafőzés, így a gyümölcs egy része elfogyott a házi főzés céljaira. Az biztos, hogy többen főznek és főzetnek, mint korábban, az azonban még nem mondható meg, ez milyen hatással lesz az ágazatra" – magyarázta a szakember.

Barabás Attila hozzátette: november 1-jétől drasztikus jövedékiadó-emelés sújtja a gyártókat, ami a korábbi tapasztalatok alapján a fogyasztás visszaesését hozza magával. „Az mindenesetre jó hír, hogy a pálinka néhány százalékos piaci részaránya fokozatosan nőtt az elmúlt évtizedben, és a vendéglátóhelyeken ma már meghatározó. Részben jó értelemben vett divatról van szó, de arról is, hogy mind többen ráeszmélnek, milyen hagyományos érték van a kezünkben" – hangsúlyozta a kincstárnok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hétvége képekben: nézze meg, milyen volt a buli a Mamma Miában, a Vertigóban és a Bocskaiban!

A bulik mellett disznótor és ajándékölelés volt Győr belvárosában, begördült az Aranycsapat-mozdony… Tovább olvasom