Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Disco után: egy szlovák és egy osztrák társaság verekedett össze Győrben

Az Ipar úti körforgalomban történő verekedésről érkezett bejelentés a rendőrség ügyeletére november 18-án a hajnali órákban. Egy szlovák és egy osztrák társaság verekedett össze.

Győrben, az Ipar úti körforgalomban történő verekedésről érkezett bejelentés a rendőrség ügyeletére 2012. november 18-án a hajnali órákban. Egy szlovák és egy osztrák társaság verekedett össze.

A vizsgálat eddigi adatai alapján Győr egyik szórakozóhelyén múlatta az időt a huszonévesekből álló négy fős szlovák csapat, mikor egyiküket minden előzetes szóváltás nélkül egy ismeretlen férfi bántalmazta.

Azért, hogy barátjukat ért sérelmükön elégtételt vegyenek, a fiatalok a discoból kiérve egy három fős társaságot - két osztrák és egy magyar – tettek felelőssé a történtekért. A számon kért csapat a szóváltást követően autóba ülve elhajtott a parkolóból.

A négy férfi, gondolván, hogy barátjuk bántalmazója ily módon akar kitérni a felelősségre vonás alól, ugyancsak autóba ült és a távozó jármű után eredt.

Az előttük haladókat az Ipar úti körforgalomban érték utol, ahol a forgalomirányító készülék piros jelzését kihasználva ugráltak ki járművükből.

Feltépték az autó ajtaját és összeverekedtek. Az összecsapás eredményeként egy 21 éves szlovák és egy 23 éves osztrák férfi nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést, míg 21 éves honfitársa könnyű sérülést szenvedett.

A Győri Rendőrkapitányság csoportosam elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított eljárást.

Olvasóink írták

  • 18. accelerator 2012. november 20. 22:00
    „Derék! Irtsák csak egymást a sógorok...”
  • 17. mérpontén 2012. november 20. 20:02
    „Hajrá Labancok”
  • 16. kamikaze 2012. november 20. 18:39
    „tlaci evvel mit szerettél volna mutatni??”
  • 15. háté 2012. november 20. 18:22
    „Itt azt írják a szemtanuk, a diszkóban úgy megvertek egy határon túli magyart, hogy a kórházban került, róla miért nem írnak, sőt nem is autóval voltak!
    http://www.parameter.sk/rovat/regio/2012/11/20/szlovakiaiak-es-osztrakok-verekedtek-diszko-utan?fb_comment_id=fbc_303163939792577_1480781_303285496447088#f268fc3a89d4a04”
  • 14. Mankapunka 2012. november 20. 17:23
    „Körforgalom,azért körforgalom,mert egy sávon belül körbe-körbe-körbe lehet menni.

    Ebben a csomópontban viszont,csak sávváltással oldható meg. Ezért nem körforgalom. Igen,a magyar KRESZ ezért elavult,mert valamit ki kellett tenni,ezért van kint a körforgalom tábla.

    Ezért szajkózom,hogy béna ez az ország.”
  • 13. horkri11 2012. november 20. 17:03
    „http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6rgeometri%C3%A1s_csom%C3%B3pontok_Gy%C5%91r%C3%B6tt

    Igazad van bn ez körgeometriás csomópont :)”
  • 12. Hyppolit 2012. november 20. 16:04
    „bn! Bocs, de szerintem ha vki rámutat a gyengeségedre, nem kellene azonnal gúnyt űzni belőle. A tárgyi körforgalom hivatalos neve: Ipar úti körforgalmi csomópont, ami körgeometriás, és többnyire lámpás vezérléssel működik.
    Gondolom én, hogy azért kapta az "Ipar úti"- elnevezést, mert az Ipar út (mint városi út) itt csatlakozik az országos 81-es számú közúthoz. Nyilván nem Fehérvári úti csp lett a neve, mivel abból rövidke szakaszon van pár db.
    Nem szóltál volna, bölcs maradtál volna...”
  • 11. tlaci821 2012. november 20. 15:08
    „Ha valaki esetleg ismét boxot szeretne, katt a linkre:
    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=458815677508995&set=a.116177571772809.16584.115707681819798&type=1”
  • 10. bn 2012. november 20. 14:55
    „Le: Ó´vasson mindki Blikket, ottan nem kő´ gondúkonnyi.
    Minden folyót hívjunk egyszerűen víznek, meg minden körforgalmat sima kereszteződésnek, a pontos helymeghatározás helyett meg legyen "valahol"”
  • 9. monkeybusiness 2012. november 20. 14:55
    „Aki gyakran jár Győr szórakozóhelyeire az láthatja, hogy nagymértékben megnőtt az Osztrákok és az Ausztriából átjáró Törökök száma, valamint az évek óta töretlen több száz Szlovák bulizó, akiket party buszokkal szállítanak minden hétvégén a város több pontjára, ezzel nincs is probléma. Egy ilyen verekedés ugyan így megtörténik két magyar társasággal, csak a cikk így jobban hangzik.”
  • 8. Jani333 2012. november 20. 14:13
    „bn te nagyon okos vagy :). Örülök, hogy vannak ilyen emberek. Akkor elmondanám röviden, egyszerűen.. A körforgalom a szevasztok, a körgeometriás csomópont meg a pálinkás jó reggelt kívánok. Levontad a konzekvenciát? :)”
  • 7. Hunicum 2012. november 20. 13:57
    „A román- szerb összecsapás mikor lesz? :-)”
  • 6. Grabowszki 2012. november 20. 13:55
    „Csak ennyien sérültek meg? Lehettek volna még páran mindegyik csapatból.”
  • 5. szekelyse50 2012. november 20. 12:03
    „A sógorok nem akarnak megbékélni,hogy végre eltűnjön az egymás megalázása.”
  • 4. Mankapunka 2012. november 20. 11:52
    „Nah,biztos valami hülye libán vesztek össze. Fogadni mernék.”
  • 3. netro 2012. november 20. 10:22
    „:D Popcorn, kóla, nekem más nem kell ehhez..”
  • 2. bn 2012. november 20. 10:20
    „Ipar úton nincs körforgalom, az Ipar út-Fehérvári út-Szigeti A. út kereszteződésében van egy körgeometriás csomópont. Tudom, kekec vagyok, de a Híradóban sem úgy köszönnek, hogy "Szavasztok", egy újság se használjon köznyelvet, és legyen pontos.
    Egyébként meg fiatalság... Bolondság...”
  • 1. steak75 2012. november 20. 09:55
    „mi lett az eredmény , ki győzött?
    (europa kupa párosban)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellopták a pótkocsit a péri benzinkút parkolójából - fotó

A rajta lévő, 45 millió forintot érő gyűjtőáruval együtt lopták el ismeretlenek a Zsenák és Zsenák… Tovább olvasom