Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 28°C Még több cikk.

Diplomaosztó Győrben az Apáczai-karon - "Az a legfontosabb, hogy szeressétek a gyerekeket!" - fotók

Az Apáczai Csere János Kar csaknem kétszáz végzett hallgatója vette át a diplomáját péntek délután a Széchenyi István Egyetem Győr Városi Egyetemi Csarnokában.
Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Dr. Pongrácz Attila dékán köszöntötte a hallgatókat. Az Oktató a hallgatókért díjat Dr. Simonik Péter, a Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék docense vehette át.
Dr. Pongrácz Attila dékán köszöntötte a diplomaátadó ünnepség résztvevőit.
 

A Széchenyi István Egyetem Győr és a térség fejlődésének kulcsa. A magas tudományos minőség mellett olyan jól felkészült, gyakorlati ismeretekkel rendelkező diplomásokat képez, akikre napjaink társadalmi és gazdasági környezetnek óriási szüksége van. Kijelenthetjük azt is, hogy az egyetem korábbi sikeres korszakának folytatásaként 2016. január 1-től a győri Apáczai Csere János Karral és a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karral kiteljesedve és megerősödve a magyarországi felsőoktatás sikeres és meghatározó intézményévé vált. A 240 éve alapított Apáczai Kar eredményei elismerésre méltóak"

– mondta köszöntőjében Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, és gratulált a Kar új dékánjának a kinevezéséhez.

„Qui cupit, capit omnia." Vagyis „Aki törekszik, mindent elér" – idézte Apáczai Csere János hiteles életfelfogását köszöntőjében Dr. Pongrácz Attila dékán. Bejelentette, hogy a júniusi záróvizsga időszakban 288 hallgató tett sikeres záróvizsgát, akik tanulmányaikat öt alapszakon, három mesterszakon, egy felsőoktatási szakképzési szakon, négy korábbi főiskolai képzésen, továbbá öt pedagógus szakirányú továbbképzési szakon folytatták a karon. Közülük 182 hallgató vette át a pedagógusképzési területen, a neveléstudományokban, bölcsészet- és társadalomtudományokban való jártasságát igazoló diplomáját.

Legyenek tudatában annak, hogy erényeikre és szakmai tudásukra hazai és nemzetközi szinten egyaránt szükség van és lesz, hiszen Magyarország és Európa is olyan kihívásokkal néz szembe, amelyekre a nevelés-, a bölcsészet- és a társadalomtudományokban felhalmozott tudás hiányában lehetetlen válaszokat találni. A globalizálódás, a klímaváltozás, a modern kori népvándorlás és mindezek társadalmi-gazdasági hatásai, az európai integráció további irányainak meghatározása, a jóléti államok átalakításának kényszere, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése mind-mind olyan problémák, amelyek megoldása az önök generációja számára is megkerülhetetlen lesz"

– fordult a végzett hallgatókhoz Dr. Pongrácz Attila tanszékvezető egyetemi docens, dékán.
Diplomaosztó a tanítóképzőn Győrben
A végzősök nevében Hancz Bianka tanító alapszakos hallgató köszönt el az Alma Matertől. Felidézte az a napot, amikor elsőéves hallgatóként a fizikatanáruk nagymamája meglátogatta őket és előadást tartott. Neki már tizennyolc évesen negyven fős osztálya volt, különböző korú diákokkal. Az üzenetet, amit útravalóul kaptak tőle, azóta őrzi: „A legfontosabb, hogy szeressétek a gyerekeket, szeretettel mindent meg lehet oldani." Ez a szeretet sugárzott abból az előadásból is, ahogy Tarcsai Veronika és Török Anita, kétszeres aranypáva díjas, végzős hallgatók népdalcsokrot énekeltek a diplomaátadó közönségének.
A végzősök nevében Hancz Bianka köszönt el az egyetemtől.
Az ünnepség oktatói és hallgatói díjak átadásával folytatódott. Az Oktató a hallgatóért díjat Dr. Simonik Péter, a Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék egyetemi docense vehette át Máté Esztertől, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökétől. A kiemelkedő közösségi tevékenységet folytató hallgatók közül Pro Auditoribus emléklapot kapott Keresztény Zsófia, oklevelet Hajba Zsuzsanna és Stálovics Barbara.

Az elismerések átadása után következtek a diplomaátadás és az eskütétel ünnepélyes pillanatai. A szakok képviseletében Szalai Orsolya, Horváth Dorottya, Lovász Adrienn és Tóth Orsolya kezét a Pédumra téve mondta el az eskü szövegét. A hallgatók eskütételét a kar dékánja fogadta.
Az eskütétel pillanatai.


Az ünnepség végén nagy sikert aratott a tanító szak ének-zene műveltségi képzésen végzett
frissdiplomások elődása. Robbie Williams Love my life című dalát adták elő jeltolmácsolással kísért szép énekhanggal.

A diplomaátadón fellépő, beszédet tartó hallgatók hitelessége, világlátása, empatikus, művészi előadása egyaránt tükrözte az Apáczai Csere János Kar képzéseinek magas színvonalát. Az ünnepség után, amikor magukhoz ölelték őket, hozzátartozóik igazán büszkék lehettek a frissdiplomásokra.
Nagy sikert arattak előadásukkal a tanító szakon végzett frissdiplomások.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

`A vége gyilkos volt´ - Tomi Rocky lábak nélkül 14 kilométert úszott a Mosoni-Dunában - videó, fotók

`A vége gyilkos volt´ - Tomi Rocky lábak nélkül 14 kilométert úszott a Mosoni-Dunában - videó, fotók
Az utolsó 2 km hosszú győri szakaszon a Rába visszaduzzadó vize nehezítette a kihívást. Tovább olvasom