Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Díjazták a legszebb kerteket

Győr - A legszebb családi házas és társasházi kerteket díjazta a győri önkormányzat. A szakmai zsűri pontozta az utcafront és az előkert szépségét, a kerítés állapotát és az udvar rendezettségét.
Hasonló kezdeményezés számos városban, például Debrecenben, már évek óta sikerrel működik. Győrben Simon Róbert Balázs alpolgármester „élesztette fel", többek között azért, hogy mindenkit arra biztasson, erejéhez mérten járuljon hozzá a szemet gyönyörködtető városképhez. Az ösztönzéshez a nyerteseknek ajándékozott vásárlási utalványok is hozzájárulnak: a családiház-tulajdonosok között az első három helyezett 100, 75 és 50 ezer, társasház kategóriában pedig 300, 200 és 100 ezer forint értékben válogathatnak az egyik kertész- és barkácsáruház kínálatából.

„Nem fenntartani, megalkotni volt nehéz a kertet", vallja Somosi István, a családi ház kategória nyertese, aki családjával három éve költözött az Őrhely utca akkor még elhanyagolt telkére.

Ma rá sem lehet ismerni az egykori gaztengerre: csodaszép gyepszőnyeg, tuják, sziklakert fogadja a belépőt, aki, ha körülnéz, igazi különlegességekre bukkan.

Például termő kivire, hatalmas, télálló kaktuszokra, valamint az eredetileg kertészmérnökként végzett családfő orchideagyűjteményére. Ki hinné, hogy a legnagyobb munka a kerttel a fűnyírás, pedig a házigazda szerint így van: a titok (egyik) nyitja, hogy a talajt gazosodást gátló agroszövettel borította be, s az egyes növénycsoportokat ügyesen elválasztotta egymástól, például kavicsos zónákkal. Így aztán jut ideje az egyik legnagyobb büszkeségére, a biozöldségeskertre, ami nap mint nap sikerélménnyel – például fantasztikus ízű és mennyiségű paradicsommal, cukkinivel – örvendezteti meg a családot.

A társasházak és lakásszövetkezeti lakótömbök között a Mediterrán lakópark egyik tömbje vitte el a fődíjat, a felhívást Pap Kriszta közös képviselő vette észre az újságban. Itt 12 család lakik, s képviselőjük, Mezei Melinda szerint mindenki lelkesen kiveszi a részét a növényápolásból.

– Van, aki a fákat metszi, más füvet nyír, s persze a saját erkélyét is mindenki úgy csinosítgatja, ahogy tudja – mondja, majd hozzáteszi: nem is annyira a nyereménynek, inkább annak örülnek, hogy elismerték egy kis közösség mindennapi munkáját. Azért már gondolkodnak azon, mire költsék az ajándékutalványt, hiszen sok még a munka a ház(ak) körül: szerszámtároló, díszburkolat és újabb fák szerepelnek a „kívánságlistán".

A nyertesek

„Családi ház" kategória
1. helyezett: Somosi István (Őrhely u. 12.)
2. helyezett: Rum György (Királyszék u. 6.)
3. helyezett: Pihokker Iván (Csíkostó u. 26.)

„Társasház, lakásszövetkezeti lakótömb" kategória
1. helyezett: Galgóczi u. 27–29–31.
2. helyezett: Madách u. 5.
3. helyezett: Zrínyi u. 55/A–B
A legszebb társasházi kert: Imre Rebeka és Imre László Bence virágos környezetben cseperedik.

Pomaranski Luca

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bécsi magyarok a ravazdi erdőben

Ravazd - A Kisalföldi Erdőgazdaság és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai kara a ravazdi… Tovább olvasom