Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

Díjazták a Kisalföld szakácskönyveit

Neszmély - A magyar konyhahagyományok őrzői közül a legjobbakat tünteti ki díjával évről évre a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöksége. Egyedülálló szakácskönyvsorozatáért a Kisalföld is megkapta a rangos elismerést.
A Duna partján a rétest sütő kemencék körül gyűlt össze a hétvégén Magyarország szakácsainak, népi hagyományokat őrző sütő-főző asszonyainak, férfijainak színe-java. A Gasztrocsata (az első ilyen esemény jóval megelőzte a kereskedelmi tévékben most futó vacsorás „versenyzést", hiszen több éve rendezték) Neszmély-Rétesfalván várta az érdeklődőket.


A Magyar Népi Sütő-Főző Hagyományok Őrzője címet a neszmélyi Gasztrocsatán adták át lapunknak, nem messze a Kisalföld pavilonjától, ahol Sátor Lászlóék egyedülálló finomságokat főztek. Az ízes ételeke
A Magyar Népi Sütő-Főző Hagyományok Őrzője címet a neszmélyi Gasztrocsatán adták át a Kisalföldnek, nem messze a Kisalföld pavilonjától, ahol Sátor Lászlóék egyedülálló finomságokat főztek. Az ízes ételeket a rendezvény résztvevői hamar a helyszínen elfogyasztották, volt, aki csomagoltatott is magának.

A számos finomság közül, amely bográcsban, kemencében, szabad tűzön vagy éppen különleges, vonatszerelvény alakú sütőkben készült, a kedvencek közé tartozott a Kisalföld standján megkóstolható, kemencében sült csülök nagymama krumplijával és kunszigeti lecsóval, valamint a rozmaringos marharagu vargányával, zöldségekkel és hecsedlilekvárral. A hozzá desszertnek ajánlott flódni is hamar elfogyott. Akárcsak a Magyarországon a Kisalföld által elsőként kiadott olvasói szakácskönyvek példányai. A kötetek négy lektora és segítője közül jelen volt Sátor László és Pető István, valamint barátaik: Horváth Szilveszter, Nemeskövi Dénes és Molnár András, „műkedvelő" győri mesterszakácsok.

A rendezvényen tíz régió és hatvankét étel mutatkozott be a közönségnek és a szakmának. Az evés és az ivás mint különleges körítés foglalták keretbe az esemény legünnepélyesebb pillanatát, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöksége által alapított „Magyar Népi Sütő-Főző Hagyományok Őrzője" cím átadását. Az elnökség képviselőitől lapunk főszerkesztője vette át a Kisalföldnek adományozott plakettet. Az indoklás szerint a család napilapja kezdeményezése, hogy az olvasók kedvenc receptjeit gyűjtse össze szakácskönyvekbe, a legnemesebb és a leghatékonyabb módon szolgálja a szövetség hagyományőrző céljait. Örvendetes, hogy a Kisalföld ötletét szinte minden megye, minden megyei lap átvette. Az értékelés külön kiemelte, hogy a Kisalföld-szakácskönyvek szakmailag is korrektek, és látványviláguk, a fotók szépsége harmóniában áll a mindennapi használhatósággal. Figyelemre méltó az a munka, amelyet a könyvsorozat tördelői végeztek. A díjat egyébként azok nyerhetik el, akik sokat tesznek azért, hogy a magyar gasztronómiai hagyományok ne menjenek feledésbe, hanem megőrződjenek az utókor számára.

A Kisalföld díjának átadása után a szövetség újságunk és a könyvek szerkesztőinek, Pankerné Szabó Csillának, Fábián Györgynek, valamint a Kisalföld főszerkesztőjének, a könyv ötletgazdájának, Nyerges Csabának külön elismerő érmet nyújtott át.

A Gasztrocsata rendezvény ezután folytatódott és hamar kiderült, itt csupa nyertes van, jelesül azok, akik megkóstolták a finomságokat. A rangos díjat azok nyerhetik el, akik sokat tesznek a magyar gasztronómiai hagyományok ápolásáért.

A Kisalföld munkatársai, Pankerné Szabó Csilla, Fábián György (jobbra) és Nyerges Csaba a rangos elismeréssel és az eddig megjelent Kisalföld-szakácskönyvekkel.
A Kisalföld munkatársai, Pankerné Szabó Csilla, Fábián György (jobbra) és Nyerges Csaba a rangos elismeréssel és az eddig megjelent Kisalföld-szakácskönyvekkel.

Jön a hatodik kötet: A legjobb éttermek

Pár hete indítottuk el a „Keressük a legjobb éttermeket" akciónkat. A Kisalföld, elsőként az országban, szeretné olvasói véleményei alapján összegyűjteni a megye (régió) legjobb éttermeit. A könyv, melyet decemberben szeretnénk megjelentetni, kivitelében a Kisalföld-szakácskönyvekre hasonlít majd. Az éttermek bemutatásán kívül a legjobbak közé kerülő vendéglátóhelyek receptjeit is tartalmazza. Olvasóink nem csupán jelölhetnek éttermet a készülő könyvbe, de a www.kisalfold.hu/forum internetes oldalon hosszabb véleményt is megfogalmazhatnak a megye, a régió vendéglátóhelyeiről. Jelöljön a legjobb éttermeket bemutató szakácskönyvbe ön is! E-mail cím: ajanlo@kisalfold.hu.

A szakácskönyvek első öt kötete is megrendelhető a 80/504-504-es telefonszámon, illetve megvásárolhatóak a Kisalföld szerkesztőségeiben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indulhat a gönyűi erőmű építése

Gönyű - A gönyűi erőmű helyének feltöltése, az árvíz-mentesítési munkálatok befejeződtek. A beruházó… Tovább olvasom