Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Devecseri gyerekek Győrben és Sopronban: egy napra felejtsétek el!

Mintegy hetven ötödikes és hatodikos devecseri diák töltött egy kellemes napot megyénkben csütörtökön: a Kisalföld hívta meg Sopronba és Győrbe a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulóit.

A fürdőzéssel, csokievéssel, filmnézéssel eltelt nap talán kicsit kizökkentette őket a devecseri valóságból, a tisztulni nem akaró vörösség látványából, október 4. emlékei közül. Győrbe harminc gyerek érkezett, a délelőttjük élményfürdőzéssel, s főként az óriáscsúszda tesztelésével telt, délután pedig egy 3D-s mozifilmet nézhettek meg a plázában. Ezt követően szerkesztőségünk vendégei voltak, mivel a Kisalföld szervezte meg ezt a napot az ügy támogatóinak közreműködésével, akikről külön említést teszünk.


Győrött, a Kisalföld szerkesztőségében láttuk vendégül a gyerekeket. Fotó: H. Baranyai Edina
Győrött, a Kisalföld szerkesztőségében láttuk vendégül a gyerekeket. Fotó: H. Baranyai Edina

Sokan egyáltalán nem voltak még például élményfürdőben, de sajnos elmondhatjuk, mostanában ezt a mindent elvesztett családok nem is engedhetik majd meg maguknak – mondja a Győrbe látogatott csoport tanára, Czeidli József. A tanár úgy véli: annyi segítséget kapnak a gyerekek, hogy ezáltal csak jót tanulhatnak az életről, s ha most épp nincs is iskola, ez a kirándulás több tanítási nappal felér.

A soproni kirándulás programjában a Fő tér megtekintése is szerepelt, a Szentháromság-szobornál vidám csoportkép készült. Fotó: Magasi Dávid
A soproni kirándulás programjában a Fő tér megtekintése is szerepelt, a Szentháromság-szobornál vidám csoportkép készült. Fotó: Magasi Dávid

A felnőtt kísérőtől tudjuk azt is, hogy a gárdonyis gyerekeknek körülbelül tíz százaléka a saját bőrén érezte a kiöntött maró anyagot, járt Győrben tegnap olyan kislány is, aki deréktól lefelé megégett.

A lábán sérült meg Horváth Éva is, aki két hetet töltött kórházban, s mint mondja, már könnyen nyilatkozik, hiszen angol és spanyol tévék is faggatták a kórteremben.


– Az iskolából mentünk haza, a papáméknál jártunk, a folyó mellett, amikor elért minket az iszap. A kerítésbe kapaszkodtunk a szüleimmel, majdnem a nyakamig ért, azt hittük, csak valami saras dolog. Apu engem feltett a szomszéd ház tornácára, ő maga visszaugrott, hogy az anyukámat mentse. A mi házunkat is elöntötte a vörösiszap, majdnem a plafonig ért. Nem tudom, mi van akkor, ha bent vagyunk a lakásban és nem kint ezen az udvaron – mondja a lány, s amit mond, jó okkal mondja, mert másoknak még ennyi szerencséjük sem volt a bajban. Mint mesélik, sok család már csak úgy próbálhatta az életét menteni, hogy saját otthonában hátrahajtott fejjel tartotta orrát-száját a plafon felé. Éváék most Csabrendeken élnek, egyelőre kilátástalan a helyzetük, akár Orsós Szilveszteréknek, akiknek szintén mindenük odalett.


A fiú Devecser teljesen elöntött alsó részén, a Dankó-telepen lakott, oda már biztosan nem mennek vissza. Egyelőre azonban nincs más lakhelyük, mint a zeneiskola egyik tanterme, ahol összesen három család él, ahogy a gyerek mondja, egymással békében, mivel a baj összehozta őket. Arra sincs reményük, hogy kiadó lakást találjanak, mert bár volt erre ígéret, több mint tízfős nagycsaládnak nem szívesen adnak fedelet.

Október 4-re Orsós Szilveszter úgy emlékszik, az iskolából hazamenet érte a katasztrófa, családjával a hídra menekült, s ott tíz percet töltött. Azután sokakkal együtt a műtrágyaüzem felé futottak, s kiderült, hogy igen jól tették, mert az "Agrokémia" épületét körülvette, de nem öntötte el az iszap, így akik ezt elérték, azok a kiömlést száraz lábbal vészelték át. Utána viszont menteni kellett a menthetőt otthon, vagyis csak kellett volna, mivel addigra mindent elöntött a lúgos anyag. Szilveszter egy órát ázott a vörösiszapban, amiről csak akkor derült ki, milyen veszélyes valóban, amikor égetni kezdte a fiú lábát.


Devecserben aki mindezt nem élte át, az is átélte kicsit. A gyerekek lelkét különösen megviselte az egész világot megrázó katasztrófa.

– Ma is beleborzongok, amikor felidézem azt a rettenetes napot – mesélte Koczor Katalin devecseri tanító Fertőrákoson, ahonnan sétahajózásra indultunk a kis csapattal. – A település parkjában voltam a gyerekekkel, minden délután ott játszunk. Az egyik kislány egyszer csak elkiáltotta magát a mászóka tetejéről: "Kati néni, jön a víz!" Őrült módon rohanni kezdtünk. A kicsik folyton jelentették, éppen mennyi az előnyünk a zuhataggal szemben. Pár méter volt csupán, hatalmas robajjal követett minket az ár. Ösztönösen futottunk, én folyton a gyerekeket számoltam. A nagyobbak kezüknél fogva húzták maguk után a kisebbeket. Be tudtunk menekülni az iskolába, s az utca felénél az iszap is megállt. Tulajdonképpen a kis tanítványom mentette meg az életünket – emlékezett.

Szentes Péter is talpraesetten viselkedett a bajban. – Betegen feküdtem otthon a tragédia napján, egyszer csak szirénázva jöttek a rendőrök, és mondták, hagyjuk el a házat. Gyorsan felkaptuk az anyukámmal a kilenc hónapos ikerhúgaimat, úgy menekültünk. Szörnyű lett volna, ha odaér az ár, mert a kicsik a földön játszottak. A mai napig nem tudom, hogy én Katerinát vagy Jessicát cipeltem-e, de a lényeg, hogy túléltük.

Sopronban kirándultak a devecseri gyerekek. Fotók: Magasi Dávid

Merétei Ádám már nem volt ennyire szerencsés, de ő is hihetetlen lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. – Egyedül voltam otthon, és láttam, hogy folyik be valami piros a házba. A kiskutyám nyüszíteni kezdett. Ölbe kaptam, de akkor már az én lábamat is marta a vörös lé. Fogtam egy vízzel teli lavórt és egy szivacsot, s a kutyussal a padlásra menekültünk. Ott lemostam mindkettőnk lábát, de így is sok sebet szereztem, a kutyám pedig azóta is kórházban van.

A szerkesztőség meghívására érkezett iskolásokat s tanáraikat tegnap Fertőrákosról a Drescher társaság vitte Fertő tavi hajókirándulásra. Szentesi Ervin kapitány sok érdekességet mesélt, a kicsik vidáman fotózkodtak a fedélzeten,  és örültek, hogy külföldi vizekre is eljutottak. Ételre, italra senkinek nem volt gondja, a Dömötöri Cukrászda még a hazaútra is ellátta a diákokat süteménnyel és pogácsával. A hajón kakaót, vaníliás italt kínáltak nekik, az egyetem finom ebéddel készült. A Harrer csokoládégyárban tágra nyílt szemekkel figyelték a kicsik a filmet, ami a kakaóbabszürettől kezdve a csemegék elkészítéséig mesélte el a gyártás fortélyait. A kóstolás sem maradhatott el, a csokiszökőkút "terméséből" a többség repetát is kért.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat a programokon, jártunk a  Fő térren, Cinema Cityben a legújabb 3D-s gyerekfilmen. Rengeteg élménnyel és ajándékkal gazdagodtak a nap során a nebulók, akik életük legjobb kirándulásának nevezték a soproni programot, s búcsúzáskor figyelmeztettek, ezt ki ne hagyjuk a cikkből.

A hetedikesek a Bakonyban jártak

A bakonyszentlászlói Bakonyért Szent László Turisztikai Egyesület a vörösiszap károsultjainak megsegítésére nemcsak gyűjtési akciót szervezett, de tegnap egy autóbusznyi devecseri felsőst vendégül is láttak. Vitáris Tímea főszervező, a civil egyesület elnöke elmondta, Ihászné Szabó Katalin igazgató örömmel fogadta a felajánlást, így azt is, hogy a bakonyszentlászlói iskolabusszal hozták-vitték a gyerekeket. Ezenkívül a helyi vállalkozók is kitettek magukért: meleg ebéddel, süteménnyel várták őket, és lovas kocsizással, kézműves-foglalkozással kedveskedtek a tragédiát és számos nehézséget megélt diákoknak, akiknek Cuha-völgyi túráját ragyogó napsütés kísérte.



Akik kezdeményezésünket támogatták

A Kisalföld Volán Zrt. autóbuszai szállították a gyermekeket Sopronba és Győrbe. A győri programoknál: a Rába Quelle Élmény-, Termál- és Gyógyfürdőnek a háromórás fürdőzést, az ottani vendéglátást a Móvár Golden üzemeltetőjének, a győri Cinema Citynek a 3D-s gyermekfilm vetítését, valamint a vendéglátást, a gyermekek és tanáraik ebédeltetését a Krúdy Gyula Gimnázium és Szakközépiskolának, a süteményeket a győri Zita Cukrászdának, az úti csomagokat a Lipóti Pékségnek, míg a tortákat a Tradíció Cukrászatnak (Győr, Vásárcsarnok) köszönhetjük. A soproni programoknál: a Fertő tavi hajókázást és vendéglátást a Drescher Hajózási Társaságnak, a sok finomság kóstolásával egybekötött üzemlátogatást a Harrer Csokoládémanufaktúrának, a gyermekek és tanáraik ebédeltetését a Nyugat-magyarországi Egyetem éttermének, a soproni Cinema Citynek a 3D-s gyermekfilm vetítését, valamint a vendéglátást, a pogácsákat és más finom süteményeket, üdítőket a Dömötöri Cukrászdának, valamint a Turzay és Németh Italkereskedésnek. A Sopron nevezetességeit bemutató füzetet az Escort Tourist Irodától kapták a gyerekek. A 3D-s mozifilmekért a Forum Hungary Filmforgalmazó Kft.-nek jár köszönet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teszteltük a szupervonatot Győr és Hegyeshalom között! - fotók, videó

A kisalfold.hu csapata Győr és Hegyeshalom között kipróbálta az Ausztriában 200 kilométeres… Tovább olvasom