Kisalföld logö

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő -1°C | 6°C Még több cikk.

Dalolnak és főznek finnül és németül

Győr - A győri Nádorvárosi Közoktatási Központ már három éve vesz részt a Comenius Iskolai Együttműködések programban, karöltve egy finn (Turku) és egy német (Willich) iskolával.
Az iskola igazgatója, Zsegora Csaba a programról szólva elmondta: céljuk az, hogy a partnerországok tanulói és pedagógusai ismerjék meg egymás kultúráját, értékeit a zenén, a néptáncon, a hagyományokon és a közvetlen kapcsolatokon keresztül.

Az iskola tantervéhez remekül illeszkedik a projekt, a témák kidolgozása a tanórai foglalkozásokba épül be. A gyerekek aktívan vesznek részt a kutatómunkában, az adott feladat számítógépes bemutatójának elkészítésében.

A diákok közösen készülnek arra a CD-felvételre, melyen a gyermekek által magyar, német és finn nyelven szólalnak meg a programban részt vevő országok népdalai.

Az igazgató hozzátette: e kapcsolat révén az EU-s csatlakozás óta 15 diák és 10 tanár képviselte a győri iskolát Finnországban, valamint 74 tanuló és 22 tanár ismerte meg a német partneriskolát, az ottani diáktársakat, kollégákat, az ország nevezetességeit. A közös munka eredmé-
nyeiről kiállításokat állítottak össze az iskolákban.

Az évnek feladata még egy közös szakácskönyv készítése, melyet a gyerekek illusztrálnak. A projekt zárásaként jövő év tavaszán Németországban, az Európa Héten a partnerországok gyerekei megfőzik országaik hagyományos ételeit, bemutatják táncaikat, népdalaikat, népi hangszereiket.

A közelmúltban lezajlott győri találkozóról a német iskola
koordinátora, Wolfgang Brock úgy nyilatkozott, külön öröm, hogy a gyerekek számára természetessé vált az angol vagy a német nyelvű e-mail kapcsolat, s szenzációsak a cserelátogatások, melyeken közvetlenül is megismerhetik egymás kultúráját, hagyományait és az országokban folyó oktatást.

A finn iskola tanára, Timo Monto számára a sokszínű magyar oktatás és a magyar gyerekek számára szervezett daltanítás volt a legnagyobb élmény. Mint mondta, a zene határokat bont le és hidat épít a különböző nyelvű és kultúrájú országok közé.

A felvétel a közelmúltbeli győri találkozón készült. Az óralátogatások és a részletes megbeszélések mellett Győr, Komárom, Pannonhalma és Budapest nevezetességeit is megtekintették a külföldi vendégek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre épülhetne az új Bácsai út

Győr-Bácsa - Ha minden rendjén megy, egy jó félév múlva elkezdődhet az új Bácsai út építése, ezzel… Tovább olvasom