Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Csődeljárás alá kerülhet a Gardénia

Győr - A győri, jó ideje a nemzetközi ipari parkban működő Gardénia Nyrt. igazgatósága csődeljárás keretében rendezné a cég gazdasági-pénzügyi helyzetét – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján (www.bet.hu) szerdán közzétett tájékoztatóból.
A csődeljárás vagy felszámolási eljárás indítására vonatkozó igazgatósági javaslatot a május 26-ra összehívott közgyűlésen vitatják meg. Az igazgatóság a közgyűlésen javaslatot tesz a társaság vagyonának – eszközök, vagyonértékű jogok, márkajog – értékesítésére is.

Hegedűs Péter, a Gardénia vezérigazgatója azt közölte, hogy a cég keresi a lehetőséget a pénzügyi problémák megoldására, és ez ügyben hónapok óta folynak tárgyalások több szakmai, illetve pénzügyi partnerrel. A távirati iroda más forrásból úgy értesült, hogy a tárgyaló partnerek között van a lakástextiliparban tevékenykedő, magyarországi székhelyű Rovitex Hungária Kft., amely mentőövet nyújtana a Gardéniának a márkanév megmentéséhez.

A Gardénia március elején közölte, hogy veszteség következtében a társaság saját tőkéje a jegyzet tőke kétharmada alá csökkent, ezért a társaság csökkenti a jegyzett tőkéjét. Az április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésen a tulajdonosok erről is döntenek, a 2007. évi gazdálkodást lezáró szokásos napirendi pontok mellett. A javaslat szerint a részvények névértéke 100 forintról 10 forintra, a jegyzett tőke 240 millió forintról 24 millió forintra csökken.

A jövő hétfői közgyűlés napirendjén szerepel a tavalyi éves közgyűlésen elfogadott, az alaptőke felemelésére adott igazgatósági felhatalmazás módosítása is. Az április 11-én közzétett közgyűlési előterjesztésekben az szerepel, hogy „a tőkeemelés üzleti előkészítése folyamatban van". A tavalyi határozat szerint az igazgatóság 2009. április 30-ig egyszer vagy több lépcsőben, összesen 50 százalékkal megemelheti a társaság alaptőkéjét pénzbeli befizetés ellenében, új részvények kibocsátásával.

A Gardénia már tavaly is csökkentette jegyzett tőkéjét, aminek oka szintén a veszteségrendezés volt.

Akkor a névérték 500 forintról 100 forintra, a jegyzett tőke 1,2 milliárd forintról 240 millió forintra csökkent. A társaság saját tőkéje 2007. december 31-én 94 millió forint volt, míg egy évvel korábban 245 millió forint.

A cég árbevétele 1 milliárd 542 millió forint volt tavaly, 3,3 százalékkal magasabb a 2006-os 1 milliárd 493 millió forintnál. A tavalyi árbevételből 631 millió forint ingatlanértékesítésből – az 1-es út melletti egykori telephely eladásából – származott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz átzúduló forgalom

Győr - Négy új körforgalom, három lámpás csomópont, számos út átépítése és forgalmi átszervezések… Tovább olvasom