Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 14°C Még több cikk.

Csődbe visz az állami megbízás?

A Fehér-Ép Kft. 150 millió forintos megbízást nyert el: a budapesti XIII. kerületi önkormányzat velencei ifjúsági táborának építésére szerződött.
A munkát ő is kiadta alvállalkozásba, méghozzá egy győri cégnek, amely lehet, épp emiatt tönkremegy. Az, hogy kinek van igaza, csak később dől el, a felek még most is vitáznak, de a történet mindenképp érdekes, már csak azért is, mert hasonló esetről a megyében máshol is lehetett hallani. Ráadásul épp a közelmúltban.

A győri cég azért kereste a nyilvánosságot, hogy elmondhassa: az építőiparban semmilyen szerződés sem biztos már. Az önkormányzat erre a minőségi minimummal válaszolt.

Idén tavasszal kezdődtek a munkák a Velencei-tó melletti ifjúsági üdülőben. A tulajdonos a XIII. kerületi önkormányzat, a beruházás teljes összege 150 millió forint, s a kivitelezésre kiírt pályázatot a Fehér-Ép Kft. nyerte el. Mint általában, itt is alvállalkozásba adták ki a munkák elvégzését, így került képbe az a győri vállalkozás is, amely hónapok óta fut a pénzéért, s egy lépésre van a teljes összeomlástól. Tulajdonosa kereste meg a Kisalföldet, hogy elmondja: ennél biztosabb munkát elképzelni sem tudtak, most mégis 150 embernek tartoznak, s a házukat árulják, hogy legalább részben tudjanak fizetni.

A csúszást elismerik

Az ő verziójuk szerint tavasszal nekiálltak a feladatnak, bár az igaz – el is ismerik –, hogy határidőre nem készültek el. Egy hónapot csúsztak a befejezéssel, amelynek terheit (kötbért) minden további nélkül kifizetnék. Még akkor is, ha a csúszás oka állítólag az volt, hogy az önkormányzattól már akkor sem jöttek időben a pénzek, így nem tudták beszerezni a szükséges építési alapanyagokat. A lényeg az, hogy a munkákkal 98 százalékban végeztek, szerintük lehet azt mondani, az üdülő átalakítása befejeződött. A fővállalkozónak ezzel szemben az önkormányzat 150 helyett mindössze 30 milliót fizetett ki mostanáig, a győri cég csak azért kapott eddig 80 milliót, mert a Fehér-Ép Kft. a zsebébe nyúlt, s ötvennel megtoldotta az összeget. Ezek a cégek nem először nyertek közbeszerzési pályázaton, s dolgoztak együtt, ezért adott a bizalom.

A szakértőkön a sor

Csakhogy ez még mindig kevés, az alvállalkozónak dolgozó szakmunkások, vállalkozók teljes joggal kérték és kérik a jussukat (több tízmillió forintot), de az önkormányzat egyelőre nem fizet, a munkát ugyanis nem tekinti teljesítettnek. Ilyenkor igazságügyi szakértőt kérhet fel mindkét fél: nekik kell eldönteniük, milyen fokban készült el a munka, kinek mennyit kell fizetnie. De hónapok óta nem tudnak ebben sem megegyezni.

A XIII. kerület nem enged

Ahogy lenni szokott, az éremnek van egy másik oldala is, ez pedig az önkormányzaté. Gellért Lajos referens tegnapi megkeresésünkre leszögezte: két alapvető kifogást emeltek a munkákkal kapcsolatban, amelyek miatt az önkormányzat el kíván állni a szerződéstől. Az egyik a csúszás, amelyről már szó volt, s ami őket nagyon kínosan érintette. Nyár lévén nemzetközi csoportokat vittek volna a táborba, akiket máshol kellett elhelyezni, milliós pluszkiadással. Ezenkívül alapvető minőségi kifogást is emeltek, a hibák szerintük olyan súlyúak, hogy nem látják esélyét annak, a cég – a Fehér-Ép Kft. – eleget tud tenni a szerződésben foglaltaknak.

(Itt jegyezzük meg, szakértői vélemény híján egyelőre senki, így mi sem tudunk pálcát törni afölött, hogy például a lépcsők szabványosak-e vagy sem...) Gellért a végén még megjegyezte: az önkormányzat csaknem 4 milliárd forintot tudott idén felújításokra fordítani, egyetlen esetben sem volt hasonlóra példa, mint ez a mostani eset; tehát nem arról van szó, hogy így akarnak kibújni a fizetés alól. Ha a szakértői vélemény meglesz, s abból az derül ki, kell fizetni, megteszik. A kérdés az – ezt mi tesszük hozzá –, kibírja-e addig a győri cég.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újvárosban is lesz részönkormányzat

Győrben jelenleg Ménfőcsanakon, Gyirmóton, Likócson, Győrszentivánon, Kismegyeren és Bácsán működik részönkormányzat, s elvileg Pinnyéden is működhetne. A szám jövőre bővülhet, ugyanis a közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta, hogy Újvárosban is alakuljon ilyen, miután az érintett választópolgárok több mint 10 százaléka írásban kérte Tovább olvasom