Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Csend van a teraszok körül

Eddig egy panasz sem érkezett idén a Győrött működő vendéglátóegységek teraszai miatt az illetékes szervekhez.
Hétköznap és vasárnap este tizenegy óráig, pénteken és szombaton éjfélig lehetnek nyitva a győri teraszok, vagyis egy órával tovább, mint a tavalyi szezonban. Az intézkedés egyébként jegyzői hatáskörbe tartozik, de a polgármester nevében kell azt meghozni.

Korábban a legtöbb panasz a közterület-felügyelethez és a közigazgatási irodához érkezett a vendéglátói teraszok miatt, ha egy-egy lakó hangosnak találta a késő esti szórakozást, vagy úgy vélte, hogy a vendégek jókedve tovább tart a megengedettnél. Idén még egyik városi szervhez sem érkezett bejelentés, azt, hogy ez az időjárásnak vagy a lakók rugalmasabb hozzáállásának köszönhető, nem tudni.


Cseh Ferenc, a győri közterület-felügyelet vezetője elmondta: a közterület-használatról szóló rendelet az uniós csatlakozás után megváltoztatta a hatóság jogkörét. Az ellenőrzés továbbra is feladata, ugyanakkor szabálysértési eljárást nem indíthat a vendéglátók ellen a közterület-használat miatt. Szankciót csak a bérbeadó alkalmazhat, polgári jogi eljárás keretei között.

A bérbeadó pedig a város útkezelő szervezete, amely szabálytalanság esetén háromszoros bérleti díjat kérhet, de akár szerződést is bonthat a bérlővel. Ha másképp nem megy, követelését bírósági úton érvényesítheti. Megkerestük Gottwald Lászlót, az útkezelő szervezet főelőadóját is, aki ugyanazt mondhatta, mint a többi illetékes: idén még nem érkezett panasz. Az elhangzottakhoz Cseh Ferenc még hozzáfűzte: azelőtt az egyik vendéglátónak a közterület-felügyelet helyszíni bírsága elegendő volt ahhoz, hogy a csekk átvételétől kezdve szabályosan üzemeltesse az egységet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magtárból rezidencia születik

Két héttel ezelőtt a győri közgyűlés a szabályozási terv módosításának részeként egyhangúlag elfogadta a belvárosi Duna-part beépítését. Ezzel a képviselők lehetővé tették, hogy elinduljon az elevátorként emlegetett magtárépület átalakítása és a Mosoni-Duna-part Dunakapu tértől a Széchenyi hídig tartó szakaszának rendezése. Ha minden jól megy a beruházás idén végre el is kezdődhet. Tovább olvasom