Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Csehszlovákia makacs

A Kisalföld által indított országos népi kezdeményezés hatvannapos időtartama alatt, amit az aláírásgyűjtésre szánhatunk, visszatekintünk a Kisalföld cikkeit felidézve a Szigetköz elmúlt negyedszázadára. (4. rész)
"A csütörtöki magyar–csehszlovák kormányközi tárgyalásokon felvetődött a csehszlovák ellenlépés lehetősége is. Ezek szerint a szomszédos ország a saját területén végzett eltereléssel látná el vízzel a bősi erőművet. Udvardi László kormánybiztos erre azt mondta, a kormány résen van, tudja, mi a dolga." (1989. október 28.)

"A Mlada Fronta cím lap szerint a csehszlovák fél által tervezett ideiglenes műszaki pótmegoldás, azaz a Duna csehszlovák területen való áttöltése egymilliárd koronába fog kerülni, a beruházott összeg az üzemeltetés megkezdése után nem egészen egy évvel már meg is térül. A lap riportja szerint a magyar parlamenti döntés, a nagymarosi építkezések végleges leállítása nem befolyásolja a bősi munkálatokat. Az új változat szerint az első időszakban évi 2,4 milliárd kilowattóra energiát termelnek 1,7 milliárd korona értékben." (1989. november 4.)

"A szomszédos ország a saját területén végzett eltereléssel látná el vízzel a bősi erőművet. Udvardi László kormánybiztos erre azt mondta, a kormány résen van, tudja, mi a dolga."

"Az áttöltési munkálatok pontos helyét kijelölte a vízlépcsőrendszer csehszlovákiai szakaszának fő építője. A csehszlovák televízió tudósításában azt hangoztatta: miután Csehszlovákia a Magyarországgal folytatott tárgyalásokon minden lehetőséget kimerített, hogy megakadályozza a csehszlovák fél gazdasági veszteségeit, és mivel a magyar fél nem fogadta el a Csehszlovákia által felajánlott egyetlen megoldási lehetőséget sem, szerdán megkezdték a pótmegoldás, azaz a Duna-meder saját területen való áttöltésének előkészítő munkálatait." (1989. november 6.)

"Tegnap Budapesten átadták a csehszlovák félnek a bős–nagymarosi beruházás államközi szerződésének Magyarország által ajánlott módosítási javaslatát. Udvardi László kormánybiztos elmondta: amennyiben Csehszlovákia kész az államközi szerződés módosítására, a nagymarosi létesítmény elhagyására, továbbá kifejezésre juttatja szándékát az ökológiai garanciaegyezmény megkötésére, akkor Magyarország Dunakiliti térségében folytatja az építési munkálatokat. Udvardi László szerint a szomszédos országban lezajló reformfolyamatok arra engednek következtetni, hogy a bősi beruházással kapcsolatban is változni fog az eddig képviselt álláspont, az ottani környezetvédelmi mozgalmak minden bizonnyal nagyobb befolyásra tesznek szert. Ezért támogatja, hogy magyar környezetvédők minél előbb felkeressék csehszlovák partnereiket a közös álláspont kialakításáért." (1989. december 1.)

"December 16-án tüntetés volt Bősön. Eközben a kormány minisztelnök-helyettese, Varga Sándor magyar nyelven jelentette be, hogy leállították a Duna ideiglenes elterelésére irányuló munkálatokat." (1989. december 18.) (Folytatjuk)

Olvasóink írták

  • 1. Fürgeszarvas 2012. május 22. 06:26
    „Azzal a sok barommal fizettetném meg a károkat (Lipták Béla és társai, a Duna - kanyarban élő politikusok) , és akik anno bőszen tüntettek a nagymarosi erőmű ill. a vízlépcső megépítése ellen ! Mérhetetlen károkat okoztak az országnak,amit most megint velünk fizettetnének meg !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ország kis fizikusai vetélkedtek a győri Kazinczy-gimnáziumban

A hétvégén rendezték meg Győrött, a Kazinczy-gimnáziumban az Öveges József Fizikaverseny országos… Tovább olvasom