Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Csecsemőszínház

Győr - Szombaton lesz a premierje a Vaskakas Bábszínházban az Icurka-picurka című darabnak. Már minden jegy elkelt, a csecsemőszínházra hatalmas az érdeklődés. Nem véletlen, hogy a bábszínház ismét műsorára tűzött egy bemutatót a tavalyi után.
A skandináv országokban kísérletezték ki azt a művészeti modellt, melyet az EU is elfogadott és támogatandónak tart. A legkisebb korosztályt célozták meg olyan színházi előadásokkal, melyek rövidek, izgalmasak, érdekesek és olyan alapfokú játékokra építenek, amelyeket a nullától hároméves korosztály ért és értékel. Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója dramaturgja és rendezője is az Icurka-picurka című darabnak.

„Ez a színház kevés szöveggel, sok játékkal és mozgással varázsolja el a kicsiket. A szülők már jó előre bejelentkeznek, amint megtudják, hogy lesz csecsemőszínház. Bár a bemutatóra elfogytak a jegyek, a következő előadásra, november 22-re még lehet jelentkezni."

Részlet az Icurka-picurka című előadásból.
Részlet az Icurka-picurka című előadásból.

Az egérkéről, kutyusról, cicusról szóló darabban megszólalnak kis dalocskák, versikék is.

„Nagyon figyeltünk arra, hogy a gyerekversikék, a dalocskák szinte ismerősnek tűnjenek. Rab Viki zeneszerző nagyon érzi, a legkisebbek még nem tudják a bonyolult harmóniákat befogadni. Egyszerű kis harmóniákat szólaltatunk meg. Bartal Kiss Rita pedig olyan bábokat tervezett, amelyek valósághűek, mégis különlegesek és megmozgatják a gyerkőcök fantáziáját. Pallai Mara és Ragán Edit pedig színészként inkább játszótársai a színházban vendégeskedő csöppségeknek."

A Vaskakas Bábszínház tavaly invitálta először csecsemőszínházba a szülőket és csemetéiket. A Szivárványhinta című előadás akkor amolyan kísérletféle volt, van-e igény arra, hogy a szinte még járni is csak segítséggel tudó apróságokat elvigyék színházba. Kiderült: van. A bábszínház jól érezhetően egyre inkább nyitja szét a korosztályos ollót, ezzel egyre több embert invitálva be a csecsemőktől a felnőttekig meghitt, de bizony nagyon sokszor kicsinek bizonyuló színháztermébe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aludj máskor! A vetélkedőre a képviselőket is meghívtak

Aludj máskor! – Cselekedj most! a címe annak a regionális ifjúsági találkozónak, melyet… Tovább olvasom