Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Csatlakozás: csak Téten nem szavazták meg

A megye települései közül csak Téten szavazott a választópolgárok kevesebb mint egynegyede igennel az uniós csatlakozásra.
Bár a szombati, hazánk európai uniós tagságáról döntő népszavazás kellemetlen meglepetése az volt, hogy országosan mindössze a választópolgárok 45,62 százaléka járult az urnák elé, a Győr-Moson-Sopronban élők – szokás szerint – jobban „teljesítettek": a megyében 50,56 százalékos részvételi arányt regisztráltak. Ennél csak Budapesten éltek többen választójogukkal. Szűkebb régiónkban az EU-csatlakozás támogatottsága 85,16 százalék volt, ami ugyancsak meghaladta a 83,76 százalékos országos átlagot.

Többtucatnyian átlagon felül

Az eddigiek fényében nem meglepetés, hogy a megyei települések több mint héttizede felülmúlta az országos részvételi arányt, ugyanakkor csak alig több mint kétötödében haladta meg az igen szavazatok hányada az országos adatot. Azon városok és községek száma, ahol a választók legalább fele elment voksolni, 86.

Maglóca: egyetlen nem

Mint az oldalon látható táblázatból is kiderül, tizennégy faluban voltak a legmeggyőzőbb többségben, 90 százalék felett a hazánk uniós tagságát igenlő választók. Közülük is kiemelkedik a rábaközi Maglóca, ahol a 33 szavazó közül mindössze egy voksolt nemmel, valamint Fertőrákos és Tarjánpuszta, ahol kifejezetten magas részvétel mellett is meghaladta a 92 százalékot az igenek aránya.
Kétségtelen, hogy a referendum iránt a legközönyösebbek a Tét és Pannonhalma környékén élők voltak. Gyömörén, Győrszemerén, Kajárpécen, Mezőörsön, Péren, Ravazdon, Sokorópátkán, Tápszentmiklóson és Tényőn 40 százaléknyian sem szavaztak, míg a megyei negatív csúcsot az Európa Házzal is rendelkező Tét „állította fel" 30,3 százalékkal. A fiatal város volt egyébként az egyetlen olyan település Győr-Moson-Sopronban, ahol az igen szavazatok aránya nem érte el az összes választópolgár egynegyedét.

Románd: sok az ellenző

Az adatokból az a következtetés is levonható, hogy a megye középső és déli részén fekvő falvaiban vannak legnagyobb számban a csatlakozás ellenzői, feltehetőleg ott, ahol többen élnek a földből. A nemek aránya csaknem elérte a 40 százalékot Bakonypéterden, Kisfaludon és Rábcakapin, míg a megyébe tavaly „átköltöző" Romándon meg is haladta azt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Levelekből hajlított locsolkodás

Tavaly betlehemesével, idén húsvéti jelenetével nyert díjat az életképeket csuhéba álmodó győri… Tovább olvasom