Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Császárok a főapátságban

Négy nemzedékből száztízen vettek részt a népes Császár család találkozóján a Pannonhalmi Főapátságban.

A helyszín nem volt véletlen, hiszen a szépszámú és összetartó família egyik jeles tagja Várszegi Asztrik, aki vendéglátóként köszöntötte rokonait az együttléten. A püspök, bencés főapát érdeklődésünkre belelapozott a családi krónikába.

– Dédapánk, Császár István uradalmi kertész és zsellér majd száz évvel ezelőtt spanyolnáthajárványban veszítette el feleségét. Öt árva gyermekkel maradt egyedül. Később elvette Rácz Anna hadiözvegyet, aki két gyermekkel érkezett a házasságukba. Ahogy hajdan nagymamám mondta: ez hét éhes szájat jelentett. Aztán ennek a két csodálatos embernek még négy gyermeke született, így tizenegy utódot neveltek, bocsátottak életbe nagy szeretettel és egyetértésben. Soha nem tettek különbséget az „én gyerekem, a te gyereked és a mi gyerekünk" között. Én a nagymamám, Császár Mária révén tartozom a családhoz, aki még a dédnagypapa első házasságából született. Csodálatos asszony volt – mesélte a főapát.

– Ami miatt nagyon nagy szeretettel gondolhatunk a szüleinkre, nagyszüleinkre, az az a törődés, egyenesség, az élő keresztény hit, amit tőlük kaptunk. Őriznünk kell az emléküket és tudatosítani az utánunk jövő nemzedékekben, hogy a mostanihoz hasonló családi találkozók a mindenkori egymásra találás, a rokoni kapcsolatok erősítésének lehetőségei.

A Császár család találkozóját Nagy Árpádné és Szabó Éva szervezte rendíthetetlen lelkesedéssel. Mindketten egyetértettek abban, mennyire fontosak a gyökerek és annak „az értékes örökségnek az ápolása, ami a szívekbe épített mély szeretet, Isten szeretete, amelynek segítségével könnyebb viselni az élet terheit".

A családi együttlét rangidős résztvevője – az egykori nagycsalád egyetlen élő tagja, a tizenegy gyermek legfiatalabbika – Szabó Gézáné Császár Julianna volt.

– Nagy idők tanújaként boldogan jöttem és szeretettel nézek végig családunkon. Mindig az összetartás volt jellemző ránk. Áldott szüleim voltak, példás életet éltek. Kedves történet az összekerülésükről: miután édesapám özvegyen maradt, a gyerekei mentek el az akkor háborús özvegyként élő édesanyámat megkérni, hogy legyen az ő édesanyjuk is. Hála isten igent mondott – idézte fel a közel hét évtizede történteket Jutka néni. – Örül a szívem, hogy ez a nemzedékről nemzedékre szálló szeretet a mostani Császár leszármazottakban is megmaradt. Ezt tükrözi a mostani találkozás, és még azt is bizonyítja, hogy továbbra is népes a famíliánk.

A negyedik alkalommal megrendezett találkozó Tarjánpusztán ebéddel és hosszú emlékidézéssel, a családtagok bemutatkozásával folytatódott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harminchat győri frissdiplomás zeneművész

A győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet előadóművészet alapképzési és… Tovább olvasom