Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

˝Császári kövek˝ a lábunk alatt

Győr - A közelmúltban adták át Győr újabb gyöngyszemét – a Széchenyi teret –, melynek szépségéhez elegáns virágtartóival, a Kisfaludy utcához hasonlóan a Leier Hungária Kft. is hozzájárult.

A győriek örömmel fogadták a Leier nevéhez kötődő másik beruházást is: a belvárost átszelő Bajcsy-Zsilinszky út burkolatcseréjéhez ugyanis az építőanyag- gyártó cég Kaiserstein térburkoló termékcsaládjából választott térkövet a megrendelő győri önkormányzat.

Az új exkluzív márka, a magas minőségű kültéri térkő, burkoló- és falazóelemekből álló Kaiserstein termékcsalád értékesítését ez év tavaszán kezdte meg a Leier-csoport. A szabad fordításban ˝császári kőnek˝ elnevezett minőségi térburkoló anyagokból a piaci bevezetés óta eltelt 5 hónap alatt olyan sokat vásároltak, hogy azzal 7000 négyzetméternyit, vagyis a győri ETO-stadion futballpályáját is le lehetne burkolni, még maradna is belőle. A kiemelkedő forgalommal az elegáns és minőségi Kaiserstein termékek beváltották a reményeket. Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője, aki tavasszal a magyar építőanyagpiac egyik legjelentősebb idei eseményének nevezte a Kaiserstein termékek bevezetését, méltán elégedett: a termékcsoport teljesítette, amit elvártak tőle.

Új térkő a Bajcsy-Zsilinszky utcában.
Új térkő a Bajcsy-Zsilinszky utcában.

A Kaiserstein termékek felhasználhatók a Leier Hungária Kft. által kiírt ˝Miénk itt a tér˝ pályázat kapcsán is, amely lehetőséget kínál a 3000 lakos alatti önkormányzatok részére közösségi tereik felújításának támogatására. Az önkormányzatoknak a tervezett tér felújítási látványtervét kell csupán elküldeniük a Leier Hungária címére szeptember 25-ig. A kezdeményezésben nemcsak az első helyezett nyer, egy adott keretig a Leier kedvezményt biztosít a többi pályázó községnek is térköveik megvásárlásánál.

Olvasóink írták

  • 4. adalfold 2009. július 26. 02:01
    „Ez itt a reklám helye. (?).
    Agitprop győr for ever.”
  • 3. mamuska 2009. július 25. 20:12
    „Sokan egyszeruen sportot csinalnak a kotekedesbol. Csak sajnalni tudom oket. Nekem nagyon tetszik a Szechenyi ter,es szerencsere mi vagyunk tobben. Koszonet erte.”
  • 2. Accra 2009. július 25. 18:06
    „Hol van a Széchenyi téren Leier virágtartó? Én csak a fapadok belsejében láttam virágot. Esetleg a túloldalon? Egyébként léteznek nagyon szép térkövek Mo-n, akár az egész teret is burkolhatták volna vele.”
  • 1. Domestic 2009. július 24. 15:00
    „Hú de szép nagy szemüvege van a néninek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félmilliárd felett a távhőtartozás

Győr - Félmilliárd forinttal tartoznak a fogyasztók a Győri Hőszolgáltató Kft.-nek, amire még nem… Tovább olvasom