Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Csak magyar földön jön az emlék

Hetvenegy éve nem él Magyarországon, mégis a rendszerváltás óta minden nyáron hazalátogat Malmőből egy kilencvenhét éves férfi.
– Nincs térképem, a Svédország felé vezető utak a fejemben vannak – mondja a kilencvenhét éves Debner János, aki húsz éve minden nyáron megszáll az abdai Viktória Vendégházban. János bácsi a háború óta él odakint, azaz pontosítunk: a második világháború óta – hiszen az elsőt is megélte.

– Apuka megjárta az olasz frontot is, ezredes volt az osztrák–magyar hadseregben. A legszörnyűbb gyerekkori emlékeim pestiek, terror alatt tartották a környéket: embereket akasztottak a Rákóczi úton, nőket erőszakoltak meg. Anyuka két-három hétig nem mozdulhatott ki, én mentem négy és fél évesen az üzletbe vásárolni. A mai napig álmodom, hogy mi, gyerekek elbújunk valami alá, reszketünk a félelemtől – emlékszik '19-re és a román megszállásra János bácsi. Azután mégiscsak nyugodt életnek indult az övé, közgazdászvégzettséget szerzett, szolgált katonaként, eljegyzett egy lányt, akit Svájcban akart elvenni.

– Nem tudtam, mikor jön a behívó. Nem akartam az orosz fronton harcolni. Útlevéllel Németországba mentünk, s egy csoporttal ki akartunk jutni a svájci zöldhatáron. Ötezer pengőt fizettünk, de valaki elárult minket. Elfogtak a németek és húsz év munkatáborra ítéltek. Így kerültem Auschwitzba – mesél a folytatásról Debner János.

– A német mellett több szláv nyelvet is beszéltem, talán ennek köszönhettem, hogy fél év Auschwitz után német munkaterületekre vittek, bunkert építettünk. Ott is rossz volt a koszt, de jobb, mint a munkatáborban, adtak káposztalevet is. Akik velem voltak, azok közül sokan túlélték a háborút, akik meg ott maradtak, azok közül többen három-négy hónapig sem bírták. Én mindenkinek azt mondtam: „túl fogom élni Hitlert". De nem hittem igazán, mert nálam sokkal erősebb emberek is meghaltak tífuszban. Aztán én magam is három napig feküdtem negyvenfokos lázzal, eszméletlenül. Egy lengyel orvos szerzett gyógyszert, s egyszer csak csodálatos módon magamhoz tértem – pörgeti előttünk az idő kerekét.

A kilencvenhét éves férfi, Debner János az utat Svédországtól Abdáig évente autóval teszi meg. Fotó: Mészáros Mátyás
A kilencvenhét éves férfi, Debner János az utat Svédországtól Abdáig évente autóval teszi meg. Fotó: Mészáros Mátyás


– A végén már nem vittek vissza Lengyelországba. A stutthoffi koncentrációs táborban szabadított fel a svéd Bernadotte gróf. Azóta vagyok malmői. De csak ott lakom, nem az a hazám. Az én édes hazám az Magyarország.

– Istenem, ha akkor nincsenek itt az oroszok... Vagy ha kilencven után él még itt akár egyetlen rokonom is, akkor jövök a feleségemmel együtt – mutat a fényképen mosolygó svéd asszonyra, aki most szeptemberben halt meg kilencvenegy évesen. De senki sem maradt. Már akkor, negyvenegy után eltűntek, s az új család jelenti a vigaszt: az idősödő gyermekek, az unokák.

– A táborból nem írhattam, soha többé nem hallottam anyukáékról. Azt sem tudom, hol haltak meg, a testvérek, a rokonok is eltűntek, hiába kerestettem őket a Vöröskereszttel. Egyedül voltam. A haza nekem nem egy város vagy egy falu, hanem maga a magyar szó, amit meghallok a határon – vall érzéseiről János bácsi, aki anyanyelvét szépen megőrizte, s ma is minden este tíz órakor meghallgatja a Kossuth rádiót Malmőben.
Természetesen arról is kérdeztük, nem tart-e a vezetéstől.
– A fülem, a szemem, a figyelmem még nem hagyott cserben, de ha egy pillanatra is lanyhulnék, azonnal leállítanám a kocsit. Háromszáz kilométerenként pihenek, eszem és iszom valamit, tornászom, csinálok néhány térdhajlítást. Az orvos évente megvizsgál, de ha javasolná, felállnék a volántól és repülővel jönnék – mondja János bácsi. Hogy most miért nem azzal jön, ha megteheti? A válasz: egy évre való magyar kolbászt, paprikát vásárol össze itthon, mert sokkal jobban szereti, mint a svéd kosztot.

– Most már csak ezt hagyhatom itt: néhány ezer koronát, s persze a szívemet, a könnyeimet, mert itt bárhová megyek, pörögni kezd a film, a gyerekkoromé. Itt megint velem van anyuka és apuka.

Olvasóink írták

  • 2. pancser 2012. július 07. 09:50
    „Fantasztikus történet, még sokáig éljen János bácsi!”
  • 1. kamikaze 2012. június 27. 16:26
    „Nagyon megható végigolvasni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdag termést ígér a falvak kertje

Felpécen már hűtőládában a borsó, Gyarmaton gazdag a krumpli, Rábacsécsényben a fűszerpaprika, Tényőn pedig a "Sokoróalja éléskamrájá"-ban már egymásra találtak a helybeli vásárlók és termelők. Tovább olvasom