11. 25.
Nagy Zoltán tanácsvezető bíró az indokolás során elmondta: megítélésük szerint az első fokon eljáró bíróság széles körű bizonyítást vett fel, ezért nem látták indokoltnak a megalapozatlanságra és a bizonyítás-kiegészítésre tett indítványokat. Ugyanakkor - tette hozzá - az elsőfokú döntésből nem lehet a megyei bíróság álláspontját megismerni arról, hogy a vádlottak mely cselekedetükkel pontosan mely törvényhelyeket merítették ki.
A bíró azt mondta, nem lehet a vádlottak akarategységére következtetni, mivel Raffael Sándor indulatos állapotában szúrási szándékát rögtön megvalósította, Németh Győző nem vett részt a Marian Cozma elleni támadásban, arra pedig nem mutatnak konkrétumok, hogy Sztojka Iván a halálos szúráskor támadta volna Marian Cozmát, így tevékenysége "legfeljebb fenyegető jelenlétként értékelhető".
A bíróság az indokolás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott esetében a társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, valamint a bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét átértékelte, így Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.
|
Németh Győzőt jogerősen egyrendbeli (Ivan Pesic sérelmére elkövetett) emberölés kísérletében és kétrendbeli testi sértésben marasztalta el, az utóbbiak egyikében társtettességét állapítva meg.
Sztojka Iván esetében a fellebbviteli fórum háromrendbeli testi sértést állapított meg, amelyek közül kettőt társtettesként, egyet bűnsegédként követett el. (A férfi hozzátartozói ennek elhangzását tapssal fogadták a tárgyalóteremben.) Mindhármukat tíz évre tiltották el a közügyektől. A hetedrendű, bűnpártolás miatt elmarasztalt Antalik László börtönbüntetését nyolc hónappal, két évre enyhítette az ítélőtábla.
A többi büntetést a tanács helybenhagyta.
Ennek alapján Pál Gábor negyed- és Bihari Csaba ötödrendű vádlottnak társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt 5, illetve 4 évet kell börtönben töltenie.
Gergely Péternének, aki - a vádlottak közül egyetlenként - szabályos idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson, társtettesként elkövetett kétrendbeli bűnpártolás miatt 3 évet kell börtönben töltenie.
10. 30.
A bíróság az indokolás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét átértékelte, így Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek.
Németh Győzőt jogegerősen egyrendbeli emberölés kísérletében és kétrendbeli testi sértésben marasztalta el, az utóbbiban az egyik esetében társtettességét állapítva meg. Sztojka Iván esetében a fellebbviteli fórum háromrendbeli testi sértést állapított meg, amelyek közül kettőt társtettesként, egyet bűnsegédként követett el.
A hetedrendű, bűnpártolás miatt elmarasztalt Antalik László börtönbüntetését nyolc hónappal, két évre enyhítette az ítélőtábla. A többi büntetést a tanács helybenhagyta.
10. 13.
Jelentősen enyhítette a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett ítéletében a Győri Ítélőtábla.
 |
| A vádlottak hallgatják a jegyzőkönyv ismertetését a Marian Cozma megölése miatt folyó per másodfokú tárgyalásán a Győri Ítélőtábla tárgyalótermében. A táblabíróság jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését. MTI Fotó: Krizsán Csaba. |
Az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évi börtönre ítélték, míg Sztojka Iván 20 éves fegyházbüntetését 8 évi börtönre változtatta Nagy Zoltán tanácsa.
Sztojka Iván hozzátartozói tapsoltak az ítélet hirdetése közben.
9. 15.
A bíróság visszavonult tanácskozni. Hamarosan jogerős ítélet születik az ország egyik legismertebb bűnperében.
Előzmény:
Pénteken hirdethet jogerős ítéletet a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a Győri Ítélőtábla. A román kézilabdázót 2009 februárjában gyilkolták meg Veszprémben.
Az
ügyet március végén két napon keresztül tárgyalta a fellebbviteli fórum, és az utolsó szó jogán elmondott felszólalásokat követően Nagy Zoltán tanácsvezető bíró jelezte: április 27-én folytatódik az eljárás.
Napokkal később Ferenczy Tamás bíró, az ítélőtábla szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte: nem bizonyításra lehetőséget adó tárgyalásra, hanem nyilvános ülésre küldték ki az idézéseket, ami azt jelenti: ítéletet hirdethet Nagy Zoltán bírói tanácsa.
Az ügyben első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság a sportoló megölésével vádolt Raffael Sándort - aki az utolsó szó jogán a fellebbviteli tárgyaláson magára vállalta a gyilkosságot - nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta, akárcsak egyik társát. Egy másik társuk 20 év fegyházbüntetést kapott első fokon.
A Marian Cozma családját képviselő Helmeczy László ügyvéd március végén azt közölte az MTI érdeklődésére: június 4-én kezdődik a Fővárosi Törvényszéken a meggyilkolt sportoló hozzátartozói által indított polgári per. Nem vagyoni kárukért a kézilabdázó apjának és anyjának 50-50 millió, két lánytestvérének 25-25 millió forintot kérnek megítélni, emellett vagyoni kárigénnyel is élni kívánnak.
Az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.