Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Civilek nélkül már börtön sincs

A tervezés alatt álló, hétéves uniós ciklusról sejthető, hogy az EU továbbra is egyre erőteljesebb, professzionálisabb és komplexebb programokat vár a büntetés-végrehajtástól (bv.) – mondta tegnap Győrött tartott előadásában Somogyvári Mihály, a bv. parancsnokság munkatársa.
A civil szervezetek és a büntetésvégre-hajtási intézet kapcsolatáról tartott előadást Somogyvári Mihály, a megyei büntetés-végrehajtási intézet által tartott szakmai fórumon Győrben. Az országos parancsnokság (BVOP) kötelékeiben dolgozó szociológus beszámolt többek között egy tavaly készített felmérés eredményeiről is, amelynek során a bv. dolgozók személyes interjúkban, kérdőívekben foglaltak állást az intézetek
munkáját segítő civil szervezetek tevékenységéről.

Egyértelmű konklúzió, hogy ez a munka nem kihagyható és nem elhanyagolható, ugyanakkor számos problematikát is rejt az évről évre erősödő civil szerepvállalás. Ilyen például az adott tevékenység ad hoc jellege, hiszen nem feltétlenül olyan projektet valósít meg a szervezet, amire a rendszernek szüksége van, hanem mindig olyat, amire pályázati forrást talál. Mindebből az állandóság és fenntarthatóság hiánya is következik, míg Nyugat-Európában 3–5 évre szóló szerződések is születnek a börtönök és a civil szervezetek között reintegrációs feladatok ellátására.

Somogyvári Mihály szerint további nagy különbség az európai és magyar rendszer között, hogy míg a neoliberális nyitás Angliában vagy Németországban belpolitikai szándék következménye volt, nálunk az uniós forráselosztás elvei alapján diktált tendencia, amiben egyébként a börtönök kezdeményező, aktív szerepe egyre nagyobb jelentőségű. A magyar támogatást jellemző pályázati dominanciáról szólva hozzátette: a bv. intézetek és a civilek 3 milliárd forint értékben nyertek olyan uniós támogatást, aminek nagy része az intézetekben realizálódik, ugyanakkor a hazai források csupán 60 millió forintot tettek ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ösztönözni kell a munkaerő-mobilitást

A Kisalföld november 16-án számolt be arról, hogy a munkaerő-mobilitás elősegítésére indult program… Tovább olvasom