Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Civil ábrándok a vasúthálózatról

A győri, elővárosi vonalakra vonatkozó fejlesztési javaslataikról tartottak előadást civil szervezetek Győrben.
A veszprémi vonal lefejezését "szalámitaktikának" minősítették, s kifejtették azt is: Győrben és környékén egy jobban kiépített hálózat kiváló alternatívája lehetne a dugókkal küzdő autóbuszoknak és személygépkocsiknak.

Győrbe naponta 30 ezer jár be a város 40 kilométeres vonzáskörzetéből, a bevezető utak áteresztő képessége pedig véges és nehezen fejleszthető. Tudják ezt azok, akik például az 1-es vagy a 83-as főúton járnak reggelente - fejtette ki Dobronyi Tamás, a VEKE győri tagszervezetének elnöke. Ugyanakkor a Győrben kedvező nyomvonalon haladó vonatok nehezen használhatók a hiányzó megállók, vágánykapcsolatok miatt.

Az elmúlt évek ingatlanfejlesztéseit a vasút nem követte, jó példa erre a megálló nélkül maradó Mediterrán lakópark (5000 lakóval) vagy az Ipari Park, ahová a dolgozó legfeljebb busszal juthat el, miután a vonatról leszállt a gyárvárosi állomáson. A szervezet, a Magyar Közlekedési Klubbal közösen egy új, nyugaton jól működő vasúti rendszert dolgozott ki, amelynek alapja egy Győr-Veszprémvarsány-Pápa-Csorna-Győr irányon közlekedő körjárat lenne, amely közvetlen kisbéri és veszprémi motorkocsikat is továbbítana. A kétóránként közlekedő vonatok szétcsatolása Veszprémvarsányon történne. Így valamennyi fontosabb utazási igényt átszállásmentes járat szolgálná ki, kétórás ütemes menetrend élne az egész hálózaton és gazdaságilag is kifizetődőbb volna. Ugyanakkor - érvelt Feld István Márton, klubelnök - nem igényel olyan komoly anyagi ráfordítást rövid távon, mint amilyen egy nagymértékű pályafelújítás vagy egy új vonal építése.

A szervezetek fontosnak tartják azt is, hogy új megállóhelyek létesüljenek Győrben, a meglévőket pedig fejlesszék. Egy vonat ugyanis szűk negyedóra alatt teszi meg azt az utat, amit a forgalommal küzdő busz sokszor 40 perc alatt.

A veszprémi vasúttal kapcsolatban felszólalt Bödecs Barnabás is, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetségének elnöke, aki szalámitaktikának nevezte a kormány intézkedéseit: most a Zirc-Veszprém vonal megszüntetését ( ez a vonal hétvégente turisztikai céllal működne tovább). Nyilvánvaló, hogy a két megyeszékhely között közlekedők, és a Veszprémből észak felé vonatozók kiesésével az utaslétszám valóban lecsökken majd annyival, hogy később ezzel érvelni lehessen. Az viszont érthetetlen, hogy miért gazdaságosabb egy olyan vonal, aminek a végállomása a 6 ezer lelkes Zirc, mint egy olyan, amit a 80 ezres Veszprém használ. Bödecs Barnabás hozzátette azt is: a szakminisztérium senkivel nem kommunikál, s az érintett települések, polgármesterek titkos döntésként élik meg a húsbavágó intézkedéseket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németországban ünnepelt sztár a győri Patrick Swayze

Háromezer jelentkező közül a győri Rákász Dánielt választották ki a Dirty Dancing főszerepére… Tovább olvasom