Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Citroennek ütközött Gönyűn, elhajtott a baleset helyszínéről

A rendőrség a hétfői baleset szemtanúinak jelentkezését várja.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya keresi azt a gépjárművezetőt, aki 2014. március 17-én 17 óra 28 perc körüli időben
az általa vezetett sötét színű ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival közlekedett Győr felől Nagyszentjános irányába.

Közlekedése során Gönyű belterületén a Bajcsy-Zsilinszky utca és Irányi Dániel utca kereszteződésében közvetlen a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt álló Ford Transit szabálytalan előzésébe kezdett és oldalával nekiütközött a Ford Transit előtt álló, balra nagy ívben bekanyarodását megkezdő Citroen Berlingo típusú személygépkocsi bal elejének, amely az ütközéstől a bal oldali járdán állt meg.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Az ismeretlen járművezető kb. 100 méter után jobb oldalra félreállt, a járműből hátra tekintett, majd a baleset helyszínét a tőle elvárható
segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja, akik a baleset okozó személyére, gépkocsijának típusára, forgalmi rendszámára vonatkozóan információval rendelkezik, hívja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát az 520-092 illetve 520-094-es telefonszámon.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik nemet mond a ˝parkolási vizitdíj˝-ra Győrben

A Jobbik javaslata a helyzet megoldására: A kórházban dolgozók és a betegek, valamint az őket… Tovább olvasom