Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Célegyenesben a Formula Student

Az X-Meditor szakkommunikációs cég idén rendezi Magyarországon harmadszor a Formula Student Hungary versenyt. Az esemény augusztus 17. és 20. között lesz Győrött.
A Formula Student a világ egyik legnagyobb és legrangosabb versenysorozata, melynek jogtulajdonosa a Society of Automotive Engineers (SAE).

Az autók rajtra készen – a tavalyi verseny egy pillanata.
Az autók rajtra készen – a tavalyi verseny egy pillanata.

A műszaki egyetemek és főiskolák mérnökhallgatóinak létrehozott, a jogi, közgazdasági és marketing szakos hallgatók tudását is igénybe vevő versenynek Európában mintegy 350 bejegyzett csapata van, és kontinensünkön mindössze öt ország, köztük hazánk rendelkezik a lebonyolításához szükséges licenccel. A legjobb csapatokból toborozzák a nemzetközi autósport, közte a Formula–1 és a WRC fejlesztőit, mérnökeit, és a diploma megszerzését követő években a tagok közül sokan kapnak vezető szerepet a járműipar magas technológiákat fejlesztő területein.
Idén augusztus 17. és 20. között ismét Győr ad otthont a futamnak, ezúttal 9 ország 41 csapatának részvételével.

A versenyautó-építési projekt végeredménye négynapos rendezvény során alakul ki, amely az esti klubrendezvényekkel, a napközbeni partnertalálkozókkal és VIP-fogadásokkal együtt jó hangulatú, aktív kapcsolatépítési és tájékozódási lehetőséget kínál mind a résztvevők, mind a támogatók számára. A magas presztízsű esemény vendégül látása újabb bizonyítéka annak, hogy hazánk egyre jelentősebb járműipari központként kapcsolódik be az európai gazdaság vérkeringésébe.
Az európai mezőny mellett most két indiai csapatnak is sikerült bekerülnie, az ő versenyautóik már két hete hajón vannak, úton a győr–gönyűi kikötőbe, az FSH helyszínére. Idén először tíz elektromos versenyautó is rajthoz áll, számukra külön ellenőrző verseny lesz a záporpróba, melyet meghibásodás nélkül kell átvészelniük a járműveknek. (Bővebben: http://hu.fshungary.hu.)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Superbrands cím a fehérjefeldolgozónak

A világ legjelentősebb – 88 országban azonos ismérvek szerint működő – márkaértékelési… Tovább olvasom