Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Cél a rehabilitációs központ megismertetése

Győr- Rendhagyó programra várják a vakokat és gyengénlátókat a megyéből szerdán: a sorstársak az országosan is mintaértékű győri rehabilitációs központtal, az ott folyó munkával, annak lehetőségeivel ismerkedhetnek meg. A szervezők nem csak a látássérültek érdeklődésére számítanak.

Laczi Tamásné, a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnöke elmondta, céljuk a látó társadalom felé történő nyitás, a „beszélő" eszközök megismertetése, de a résztvevők a tapintható képek érzékelése mellett egy vakvezető kutya munkáját is megismerhetik.

– A látását elvesztő ember beszűkült világba kerül, ezt is szeretnénk némiképp oldani – tájékoztatott Laczi Tamásné. – Mi kicsit megfordítottuk a rehabilitációt, ugyanis programokat ajánlunk fel azért, hogy a vak, a gyengénlátó kimozduljon otthonról. Beszélő számítógépen tanulhatnak nálunk, de népszerűek a kézműipari technikák és a Braille írás-olvasás elsajátítása, valamint a tankonyhánk használata. A segédeszközök kikölcsönzésében, megrendelésében is szívesen segítünk.

A győri lions klubok támogatásával kialakított rehabilitációs központ a vidéki városok sorában egyedülálló, s ezt kulturális és egyéb programokkal is erősíteni szeretnék.

A szerdán délután 1 órától kezdődő nyílt napon a központ képzőművészcsoportjának  munkáiból, valamint Beöthy Élő Hajnalka és Komondi Magdolna tapintható alkotásaiból nyílik kiállítás. Több, a közelmúltban napvilágot látott kötettel is megismerkedhetnek a látogatók, akik előtt a jövő hét végéig nyitva lesz a rendhagyó válogatás a Szigethy Attila út 109. szám alatti rehabilitációs központban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Börtönévek a felelőtlenül elrabolt életekért

Győr-Moson-Sopron - Gyorshajtás, szabálytalan előzés: továbbra is ezek a fő okozói a halálos… Tovább olvasom