Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Busznak ütközött Győrben, majd elhajtott az autós - fotó

A rendőrség szemtanúkat keres, de nem csak ebben az esetben: másik két sofőr is parkoló autónak ütközött.
Busznak ütközött, és elhajtott

2017. október 5-én 9 óra és 9 óra 50 perc között ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, színű és típusú járművel közlekedett Győrött, a Mester utcában a Szabolcska út irányába. Közlekedése
során tisztázatlan körülmények között egy  autóbusznak ütközött, amely az úttest menetirány szerinti jobb oldalán parkolt, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről eltávozott. A baleset során
személyi sérülés nem történt.    

Parkoló autóknak ütköztek

2017. október 1-én 21 óra 30 perc és október 2-án 14 óra között ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, színű és típusú járművel közlekedett Győrött, Kenus utcában. Közlekedése során
tisztázatlan körülmények között egy leparkolt személygépkocsinak ütközött, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről eltávozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.    

 2017. október 9-én 8 óra és 17 óra között ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, színű és típusú járművel közlekedett Győrött a Zechmeister út mellett egy szórakozóhely parkolójában. Közlekedése során tisztázatlan körülmények között a várakozóhelyen egy leparkolt személygépkocsinak ütközött, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről eltávozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.    
A rendőrség kéri, hogy aki a közlekedési balesetekről, valamint a járművek, illetve annak vezetőiről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti OsztályánGyőr, Zrínyi út 54. vagy a 96/520-092-es vagy 96/520-094-es telefonszámon.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trófeamustra a Győri Erdészetnél - fotók

Trófeamustra a Győri Erdészetnél - fotók
Hatósági felügyelet mellett az erdőgazdálkodóknak évente ki kell lőni a meghatározott darabszámot az… Tovább olvasom