Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Busz gázolta el az asszonyt

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt az asszonyt, akit Győrszentivánon utött el egy autóbusz csütörtökön délelőtt.

Egy 79 éves helyi asszony kerékpárjával közlekedett a Déryné úton csütörtökön délelőtt, amikor balra nagyívben akart kanyarodni úgy, hogy közben nem nézett hátra. A mögötte közlekedő busz időközben megkezdte a kerékpáros előzését, a sofőr pedig már nem tudta elkerülni az ütközést - monda el a kisalfold.hu-nak Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A kerékpáros asszony a balesetben nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A közlekedés azóta helyreállt Győrszentivánon a Déryné utcában.

Olvasóink írták

  • 10. Edem85 2010. augusztus 24. 22:23
    „basszus 79éves mami mit keres biciklin???
    Amúgy ennyi idősen már könnyebb 8 napon túli sérülést okozni mert a szervezet lassabban regenerálódik!
    Az meg persze kell a végére hogy helyreállt a rend! mintha olyan nagy közuti baleset lett volna....Kisalföld....nem mondok semmit inkább”
  • 9. janika 2010. augusztus 22. 09:32
    „No a nyugdíjfolyósító, leltároztathat, lehet, hogy hamarosan nyereséges lesz?”
  • 8. advocatusdiaboli 2010. augusztus 20. 08:41
    „Mondjuk falun nagy divat az úton való sétálgatás,biciklitolás/fel nem ülrá,de eltolja az úton a boltig meg vissza,ez valami tradícionális mankó vagy járókeret/,egymás mellett biciklizés stb.”
  • 7. mstummer 2010. augusztus 19. 18:23
    „A legjobb az egészben hogy ott van kerékpárút mindkét oldalon... Az idősebbeknél viszont a megszokás az úr sajnos.”
  • 6. Mankapunka 2010. augusztus 19. 13:25
    „kurbli

    Melyik busz volt?? Szentivániaké?”
  • 5. Esthajnal 2010. augusztus 19. 13:02
    „egyik kutya.......”
  • 4. hellboy780917 2010. augusztus 19. 13:01
    „ez sem rossz... :D”
  • 3. kurbli 2010. augusztus 19. 12:56
    „Nem kell tippelni!
    A kerékpáros mamát kerülte a busz jó nagy oldaltávolsággal, és a mama be akart kanyarodni balra, de a busz hátulja még ott volt, és nekiment.”
  • 2. Mankapunka 2010. augusztus 19. 12:52
    „Francokat megbotlott a vízelveztő árokban,miközben futott a buszra.

    Vagy egyáltalán sárga helyi járatos volt a busz?”
  • 1. hellboy780917 2010. augusztus 19. 10:51
    „nem kell a busz elé ugrani, hoyg majd megáll...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pro Urbe: a 16. jelölt

Győr - A Pro Urbe Egyesület döntött arról, kit indít az egyetlen még függő körzetben,… Tovább olvasom