Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Bűnözőkre figyelnek a kamerák

Győr - Jelentősen javult a közterületi kamerarendszer minősége Győrben az elmúlt évben, s ez a közbiztonságra is jótékony hatással van. Tavaly összesen 22 millió forintot fordított a város a rendszer fejlesztésére, s e célra idén is hasonló összeget különített el az önkormányzat.

Röviddel a verekedés után elfogta a rendőrség azt a két fiatalt, akik hasonló korú társukat verték meg a Kálóczy tér egyik szórakozóhelye előtt a napokban. A verést ugyanis a közterületi kamera „közvetítette" a rendőrség ügyeletére, s már akkor a helyszínre indultak a járőrök, amikor a támadás még tartott.

A Győri Rendőrkapitányság vezetője, Horváth Csaba alezredes a Kisalföld megkeresésére elmondta, az 1990-es évek végén kiépített, hatkamerás belvárosi analóg rendszer mára elavult.

– Tavaly év elején kezdődött el a rendszer korszerűsítése, az egész évben tizenötmillió forintot biztosított a célra az önkormányzat, ehhez jött még pályázatból nyert hétmillió forint. Első lépcsőben a város bevezetőútjaira, illetve a Kálóczy térre, s a belváros egyes pontjaira helyeztünk el kamerákat. Az év végén megkezdődött a Baross úti rendszer leváltása is új technikára – részletezte Horváth Csaba.

A Kálóczy tér kamerája a közelmúltban hasznosnak bizonyult.
A Kálóczy tér kamerája a közelmúltban hasznosnak bizonyult.

A kapitány elmondta még, hogy ebben az évben 22 millió forintot különített el az önkormányzat a kamerarendszer fejlesztésére. A megvalósításhoz most írják ki a pályázatot.

– A város több pontján az aktuális bűnügyi helyzetnek megfelelő helyekre kerülnek kamerák. Kiépítünk olyan pontokat is, ahol ugyan nem lesz kamera, de ha szükséges, bármikor felszerelhetők, odatelepíthetők lesznek. Elképzeléseink között szerepel, hogy ilyen végpont lesz az Aranyparton, ott nyáron lesznek kamerák, amelyek télen áttelepíthetők a műjégpályához. Ezzel költséghatékony lesz a rendszer – magyarázta Horváth Csaba

Az alezredes szerint a kamera nem old meg mindent, de nagy segítség.

– A járőrszolgálattal és más ügyeleti reagáló szolgálatokkal kombinálva jelentős segítség a közbiztonság fenntartásában, a bűnözés megelőzésében, de az utólagos felderítésben, az elkövetők elfogásában is. A rendszert folyamatosan fejleszteni, modernizálni kell, ami ugyan pénzbe kerül, de megtérül a lakosság nyugalmának biztosításával – mondta el Horváth Csaba.

A győri kapitány, Horváth Csaba megmutatta lapunknak azt a helyet, ahol a város bűnügyileg kiemelt területeire figyelnek. Fotó: Tóth Gyula
A győri kapitány, Horváth Csaba megmutatta lapunknak azt a helyet, ahol a város bűnügyileg kiemelt területeire figyelnek. Fotó: Tóth Gyula

A győri rendőrség szeretné tovább modernizálni a rendszert, s a városba bevezető utaknál lévő kamerákat próbaként rendszámfelismerő szoftverrel látnák el.

– Természetesen a rendszer alkalmazásánál figyelembe vesszük az adatvédelmi törvény előírásait. Kizárólag csak olyanok kezelhetik a kamerákat és a hozzájuk kapcsolt rögzítőberendezéseket, akik az adatvédelmi előírásoknak megfelelnek. A felvételek öt nap után törlődnek, ha bűncselekmény esetén nincsenek felhasználva. Mindezt eseménynaplóba rögzítjük, amit magam is személyesen ellenőrzök. Az embereknek nem kell azt érezniük, hogy figyelik őket, s nyugodtak lehetnek, mert a felvételekkel nem történik visszaélés – hangsúlyozta Horváth Csaba.

Olvasóink írták

  • 3. girzelda 2009. május 18. 10:32
    „Magyarországon csak az utcákon és a köztereken van bűnözés?”
  • 2. Kalajka 2009. május 16. 12:03
    „A vidékinél be van kamerázva az aluljáró,ha jól szétnézel magad is láthatod.Nagyon jó megoldás szerintem is a térfigyelő kamera.Komoly vissza tartó ereje van,és sokat segít a bűncselekmények felderítésében.Remélem több is lesz még az országban.Ajánlanám a Keleti országrészekbe is ahol elég nagy a bűnözés.Persze a kamera még nem old meg mindent,a büntető törvényeket is szigorítani kellene.”
  • 1. kisis 2009. május 16. 08:54
    „Jó ötlet a bekamerázás megelőzés és visszatartó erő lehet a bűncselekményhez! Figyelmébe ajállanám még a vidéki buszp. és az aluljárot is az illetékeseknek. Engem már kétszer támadtak meg itt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utcafelújítás

Javában tart a Szertári utca felújítása a megyeszékhelyen. Tovább olvasom