Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bűn vagy bűnhődés

A rendőrség gondozás elmulasztása bűntettben nyomoz egy bőnyi asszony ellen. Az ügy olyan problémákat hozott a felszínre, amelyekkel bárki találkozhat, aki eltartási szerződést köt.
Patonai Tiborné bizonygatja az idős asszonynak, hogy az ajtóban valóban nincs kulcs.
Lakossági bejelentés alapján indultak a nyomozók az egyik, Bőny külterületén lévő településrészre, miután a jelzés arról szólt, hogy ott egy 88 éves nőt gondozója nagymértékben elhanyagol, ellátásáról nem gondoskodik, orvosi kezelést három éve nem kap. A családi ház kisebb méretű szobájában áldatlan állapotok fogadták a rendőröket.

Alultáplált asszony

Az idős, alultápláltnak tűnő asszony egy szellőzetlen, büdös szobában feküdt, látszott rajta, hogy már hónapok óta nem fürdették meg.

Kis- és nagydolgát a szobában végezte el, állítása szerint bezárták, nem engedték ki. Az idős asszonyt a nyomozók mentővel szállíttatták kórházba. A gyanúsított ellen gondozás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Eltartási szerződés

A megyei rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivőjétől, Kovács Krisztinától kapott tájékoztatás szerint a nyomozás eddigi adatai alapján megállapították, hogy az idős nő 1996-ban eltartási szerződést kötött 45 éves gondozójával, aki a megállapodás szerint biztosítja étkezését, tisztálkodását és lakhatását. Az utóbbi két-három hónapban a gondozottat nem látták el megfelelő módon, így nem kapott elegendő ennivalót, alultáplált volt és nem fürdették. Orvosi ellátásban sem részesítették.

A háziorvos nem tudott róla

A háziorvos, aki 2001 óta van a faluban, nem tudott az idős asszonyról, akit tegnap vittek vissza a kórházból abba a házba, ahonnét a rendőrség elszállíttatta. A Kisalföld Bőny jegyzőjével, Patonai Tibornéval indult a családhoz látogatóba.
– Az idős asszony rendszeres öregségi járadékban részesült, amióta mint rokont jelentette be az őt gondozó lakó – mondta a jegyző.

Mást mond a gyanúsított

A település külterületén lévő rendezett portán, szép családi házban lakik a gyanúsított nő.
– Sajnos ilyen helyzetbe kerültem, holott rendszeresen gondoskodtunk a néniről. Az, amit a rendőrök találtak, valóban úgy volt, azonban ennek semmi más magyarázata nincs, mint az, hogy egyszerűen nem tudtunk vele mit tenni. Nem engedte magát megfürdetni, a mellékhelyiség a szobája ajtaja mellett van, ő mégis odabent, vödörbe, de legtöbbször mellé végezte a dolgát. Az ételt sokszor nem fogadta el, s állandóan kiabált, hogy mi bezárjuk. Nézzék meg, sehol egy kulcs az ajtókban – mutatta zaklatottan a középkorú nő, majd folytatta:
– Soha nem zártuk be, egyedül a kerítésen kívül nem engedtük, mert elkószált. Ugyanakkor takarítani sem lehetett a szobáját, mert akkor tolvajoknak kiáltott ki bennünket. Ott hibáztam, hogy orvost nem hívtam hozzá, hogy ő próbáljon segíteni. Akkor tudnám bizonyítani, hogy nem neki van igaza.
A közepes méretű szobában orrfacsaró a bűz, pedig amíg az idős nő a kórházban volt, a tulajdonos kitakarította.

Az önkormányzat figyeli

– Mindig ütnek-vernek, meg ellopnak mindenemet, zsebkendőket, bugyikat. Meg bezárnak, enni nem adnak – sorolta az alig negyvenkilós asszony, s a jegyző azon kérdésére, hogy otthonba elmenne-e, igenlő választ adott.
– Az önkormányzat figyelemmel fogja kísérni a család helyzetét és lehetőségeinkhez mérten segítünk, de még át kell gondolni, mit tehetünk – mondta Patonai Tiborné.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októberben nyitja kapuit az új győri termálfürdő

Október 3-án nyit a tervek szerint az új győri élmény- és termálfürdő. Az üzemeltetőkkel pénteken… Tovább olvasom