Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Búcsúzva jubiláltak a felderítők

Győr - Egységük megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelték a határőrség győri bűnügyi és felderítő szolgálatának munkatársai a napokban.
A jubileumnak külön jelentősége, hogy a szervezet rendőrségbe integrálása után jövőre már nem ünnepelhetik a felderítők. A Kristály étteremben tartott találkozón az egység minden jelenlegi és korábbi munkatársa részt vett.

A Győri Határőr Igazgatóságon 1997 őszén kezdték meg működésüket a bűnügyi és felderítő szolgálatok, így a győri is. Működési területük kiterjedt a volt győri járásra, Komárom-Esztergom, Fejér megyékre, s Pest megyének az 1-es főút és Duna közötti szakaszaira. A győri felderítők ellenőrizték a nemzetközi vonatokat is, embercsempészeket s különböző nációhoz tartozó határsértőket fogtak el.

Az első embercsempész bűnszervezeteket ők derítették fel, s volt, hogy az év bűnügyének a felderítését is elkönyvelhették. Abban az esetben az egykor Győrben szolgáló, volt orosz tisztek szervezték a nyugati országokba igyekvő külföldiek kicsempészését. A győri bűnügyi és felderítő szolgálat Moldávián keresztül azonosította be őket.

Az egységhez tartozó határőröknek sokszor kellett kiugraniuk az ágyból éjszaka, vagy éppen haza sem értek aznap, amikor bűnügyön dolgoztak. A jubileumi találkozón képeket nézegetve emlékeztek az együtt töltött tíz évre, a közösen végrehajtott feladatokra. A jó hangulatú est végén a „jövőre veletek ugyanígy" mondatokkal köszöntek el egymástól mindannyian. Közöttük a nyugállományba vonulók, vagy éppen a rendőrséghez integrálódó szervezet tagjaként tovább dolgozó kollégák.


Tóth Gyula
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Prostisor az iskolánál

Győr - Megdöbbentő, hogy a városházától a Révai-gimi parkjáig esténként újra megjelentek az… Tovább olvasom