Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Búcsú Árpásy Endrétől

Bár korunk veszedelmes betegsége kínozta őt, így tudható volt a kikerülhetetlen, most mégis a váratlanság döbbenetét érezzük.

Hozzá nem illik a szolgálat letétele. Amit vállalt, azt mindig véghezvitte. Betegséggel is terhelt utóbbi hónapjait a legszigorúbb fegyelemmel és a legemberibb alázattal küzdötte végig családja körében. A közösség lelkiismereteként szolgált. A párt etikai bizottságának vezetőjeként bebizonyította, hogy a legnehezebb helyzetekben is be lehet tartani a jogot és az erkölcsi szabályokat. Jogászként és emberként nem akarta, hogy akár egy párt, akár az ország zilált erkölcsi állapotba kerüljön, s hogy kétségbe lehessen vonni a jogállam Antall József-i minőségű működését. Tette mindezt személyében szinte észrevétlenül. Minden véleményt meghallgatott, elemzett, összegzett és jogi alapon döntött, de nem ítélkezett.

Ebben a magatartásában nyilván nagyon sokat köszönhetett szüleinek és a győri Szent Benedek-rendi gimnáziumnak, ahol éppen 1956-ban érettségizett. Ez az év pecsétet tett az életére: Nyugat-Németországba ment, s már a következő januárban haza akart térni, ám elfogták a határon. A rettegett Gyorskocsi utcába vitték vizsgálati fogságba, ahonnan aztán három hónap múlva – bizonyíték híján – kiengedték. A bélyeg azonban megmaradt. A pécsi egyetem állam- és jogtudományi karát csak az érettségi után tíz évvel végezhette el. A hányattatás előnye volt viszont, hogy a Kádár-rendszerben minden politikai szerveződésből kimaradt, így számára valóban csak egyetlen párt létezett: a Magyar Demokrata Fórum.

1990-től tagja a pártnak, 1994 és 2002 között a Győr-Moson-Sopron megyei választmány tagja, 1995-től alelnöke. 1990-től 1998-ig győri önkormányzati képviselő és a testület MDF-frakciójának vezetője. Mind a két ciklusban betöltötte a településfejlesztési bizottság elnöki és a tulajdonosi bizottság alelnöki posztját. 1997-től 2001-ig az MDF Győr városi elnöke, majd 2004-től élete végéig az MDF Országos Etikai és Fegyelmi Bizottságának elnöke volt.

Ötvenkét éves korában kezdte a közéleti pályát, és az elmúlt húsz évben úgy élte meg ezt az önként vállalt szerepet, mintha beleszületett volna. Mint bármely más munkájában, pontos volt, könnyedén átlátta az összefüggéseket, és mint azok az emberek, akik biztonsággal tudják, hogy mit és miért cselekszenek, végtelen szerénységével tűnt ki. Igazolhatják ezt a győriek, akik akár ügyvédként, akár főiskolai oktatóként vagy vállalati vezetőként találkoztak vele.

A Magyar Demokrata Fórum tagsága búcsúzik dr. Árpásy Endrétől. Halála nemcsak családjának pótolhatatlan veszteség, hanem számunkra is és mindazoknak, akik szeretnének olyan világban élni, amelyben érték az ember, aki bölcs alázattal szolgálja a közösség ügyét.


A Magyar Demokrata Fórum megyei választmánya nevében:
Nagy Tamás elnök

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vendéglátóhelyek: hiába kérik, újakkal már nem szerződnek

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány nem köt újabb szerződéseket, ezért csak a már engedéllyel… Tovább olvasom