Kisalföld logö

2018. 04. 25. szerda - Márk 13°C | 25°C Még több cikk.

Búcsú a régi postaládáktól

Győr-Moson-Sopron megye - A Magyar Posta folyamatosan lecseréli a régi „levelesládákat”, de műemléki környezetben meghagynak néhány régit is. Az újak már megfelelnek az uniós előírásoknak. Sopronban a következő hetekben kezdődik a „csereakció”.
Hamarosan búcsút inthetünk a régi, megszokott postaládáinknak, ugyanis lecserélik őket.

– A régi, néhány évtizede használt postaládák ideje lejárt – mondta Gulyás Ernő, a Magyar Posta nyugat-magyarországi területi igazgatója. – Az új – felszerelésre került és kerülő – postaládáknak nagyobb a nyílása, így a megszokottnál nagyobb küldeményeket is sérülés nélkül lehet bedobni. Ezek már megfelelnek az európai uniós előírásoknak. Arról nem is beszélve, hogy olyan helyekre és úgy szereltetjük fel őket, hogy tolókocsiból is elérhetők legyenek. A munka már elkezdődött, néhány kisebb településen, valamint Csornán, Kapuváron és Mosonmagyaróváron lecseréltük a régieket. Sopronban a következő hetekben várható az új postaládák felszerelése.

A régi postaládákat folyamatosan lezárják, s kicserélik újra, az unió előírásainak megfelelően. Fotó: M. D.


A területi igazgató szerint több száz postaládát cserélnek le a megyében. Hogy ez mennyibe kerül a postának, arról nem nyilatkozott. Arra a megjegyzésünkre, hogy külföldön – például Angliában – valóságos „népmozgalom" indult a régi postaládák megmentéséért, kifejtette: a hagyományos levelesládák nem tűnnek el teljesen, mert műemléki környezetben meghagynak néhányat.

Olvasóink írták

  • 8. colomano 2008. január 17. 07:55
    „Hidd el pancser, mindenre van egységes előírás. Formailag lehet hogy különböznek, de az alapkövetelmények ugyanazok mindegyiknél. Így van ez pl a motoroknál is: EURO IV, EURO V stb... S minden az unióban gyártott terméknél.”
  • 7. pancser 2008. január 16. 16:16
    „Nincs előírás sem a postaládákra, sem sok másra. Ez egyszerűen ostobaság. Más postaládát látok Ausztriában, Olaszországban, Németországban. Zsíros üzlet lesz ez valakiknek, alapítanak rá egy KÁEFTÉT.”
  • 6. colomano 2008. január 16. 12:42
    „apa, nem uniós szintre kell emelni, hanem hogy normálisan ÉLNI lehessen belőle”
  • 5. apa 2008. január 16. 11:40
    „A fizetéseket mikor emelik uniós szintre??? Birka egy nép vagyunk....”
  • 4. Cseter János 2008. január 16. 11:08
    „Már mindent az "UNIO" ír elő? Igaz a jövendő rabszolgánkak mindent szokni kell! Még ilyen pitiáner dolgokat, ami akár milliárdokba kerülhet az adófizetőknek azokat is, hisz ma már senki sem tördik behatóan a közpénzek hova folynak el feleslegesen.Persze a parancs az parancs!”
  • 3. colomano 2008. január 16. 11:06
    „A levélszekrények cseréje során a Magyar Posta egységesíti az ürítést jelző táblákat is, amelyeken az ürítés időpontját jelölik. Ez eddig nem volt egységes.

    Jelenleg az ország területén 16.751 db gyűjtő levélszekrény (piros postaláda), 4.517 db külterületi- és 127 db belterületi támpont rendszerű levélszekrény (a kistelepülések és a tanyavilág postaládája) található. (A Budapesten elhelyezett 1200 postaládába naponta mintegy 20 ezer levelet adnak fel. Ez az átlagos napi levélforgalom 1 százaléka.)

    A Magyar Posta Rt. a következő két évben lecserél a postaládák közül 15.381 darabot, valamint a támpont rendszerű levélszekrények mindegyikét. Az új postaládák felszerelésekor kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a mozgáskorlátozott személyek is kényelmesen használhassák azokat.

    A posta nemcsak a postaládák felszerelésekor ügyel a mozgáskorlátozottak és a babakocsival közlekedő kismamákra. A törvényi előírásokat figyelembe véve a posták felújításakor biztosítja az akadálymentes megközelítést.

    A három éves és több mint 1 milliárd forintba kerülő program első szakasza elindult.”
  • 2. Freehill 2008. január 16. 10:47
    „Jó lett volna az új típusú postaládáról is közölni egy fotót!”
  • 1. hagyománytisztelő 2008. január 16. 07:57
    „Hová kerülnek a régi szép postaládák ? Vennék egyet dísztárgynak! Remélem nem vashulladék lesz belőlük. Gondolom az újak olcsó közbeszerzésből származnak és ízlésesek. Vagy nagyon pesszimista vagyok?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Pinceszínházban mindig barátok várják

Dunaszeg - Jó évet zárt és reményei szerint jót is kezdett P. Nagy Gabi előadóművész, akinek… Tovább olvasom